Az F-111-est bemutató, rekord hosszúságú sorozat utolsó, teljes részében a típus kései modernizációjáról, majd kivonásáról lesz szó, illetve az átfogó értékeléséről és ennek kapcsán a feladatát átvevő utódokról. A sorozat első része ITT olvasható, az előző pedig ITT.
Megkésett modernizáció és az F-111G
AMP
Az F-111 összetett és fejlett elektronikájú típusként állt hadrendbe, és ezek a berendezések – a D változat Mk II csomagját leszámítva – alapvetően megbízhatóak, jól működőek voltak, még ha nem is a legkisebb karbantartásigényűek. Azonban, az épp a legjobb F-eket érintő, a Pave Tackhez kapcsolódó, kismértékű átalakításokat leszámítva érdemi fejlesztés, képességnövelés nem történt. Ez még a ’60-as évek filozófiáját követte, amikor nagyon gyakran cserélődtek a típusok, és azokon belül is sok, akár jelentősen eltérő változat született – ez utóbbi pontosan így volt az F-111-essel is. Csakhogy, az Aardvark még mindig fontos, elsővonalbeli feladatkörben volt, és egyáltalán nem vonták ki. Így viszont – leszámítva a terepkövető rendszert – a képességei elkezdtek egyre kevésbé megfelelővé válni, míg a régi eszközök üzemeltetése egyre problémásabbnak bizonyult. Elsőként azonban mégsem ezek felismerése hozta meg a továbbfejlesztési igényt, hanem az FB-111A-k átmeneti helyett hosszabb távon való alkalmazása. Amellett, hogy az FB-111H verzió ötletének is a B-1A ’77 júniusi törlése ágyazott meg, a SAC ugyanezért határozta el, hogy az ezek szerint a vártnál jóval tovább szolgáló FB-111A-it korszerűsítenie kell. Ez az előbb említett alaphelyzeten felül azért is egyértelműen szükséges volt, mert így bizonytalanná vált, mikor kaphatnak új gépeket – akármilyenekről is lesz szó. Annak ellenére is a SAC lépett először, hogy az FB-111-esei a Mk IIB csomag képében egyébként részben digitális, tehát a nagy számban repült A és E verzióknál jobb elektronikával voltak ellátva. Azonban, az intenzív használat ezeket is megviselte, ami látszott a valamelyest növekvő karbantartásigényükön is. Így jött létre az Avionics Modernisation Program (AMP), bár jókora késéssel az 1977-es felismeréshez képest, mivel csak 1984 májusában kezdődött meg hivatalosan is. Ez talán azzal függött össze, hogy eleinte még az említett FB-111H programot favorizálták, mely akár a régi gépek ilyen szintre történő átalakítását, akár újak gyártását, vagy ezek keverékét is jelenthette volna. Csak amikor kiderült, hogy az erre irányuló tervek nem valósulnak meg, valószínű, hogy akkor kapott végre zöld utat az AMP.
1989-ben ilyen fegyverzettel tették közszemlére az 509-esek egyik stratégiai Aardvarkját a Pease légibázison. Balra nem az Mk 82 Snakeye, hanem a régebbi, M117 bomba hasonló változata látható. A fehér bomba a B83, mellette a szürke a B61 gyakorló változata, míg elöl a kocsin az AGM-69-esek látszanak kiválóan. A kis, piros valamik a Mk 106 gyakorló bombák, melyek „5 fontosként” vannak megjelölve