A minap a Ritkán Látható Történelem, az egyik - igencsak méltán - legnépszerűbb blog.hu-s oldal készítője, JTom felvetette, hogy összeállíthatnék egy képes posztot a repülés témájában. Mindez nagy megtiszteltetést és érdekes, jó lehetőséget jelentett számomra, szóval némi válogatást követően meg is született a poszt:
Erre gondoltam a legutóbbi Tu-22M poszt végében, mint a blog.hu-n láthatóvá váló, meglepetés tartalom.
A vendégposztot nyitó kép, melyen a Gee Bee Super Sportster replikája (forrás ott)
Eközben szépen gyűltek a támogatások a modernwartech számára, amit újfent köszönök! Közhelyes, de álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen szinten lesz lelkesedés ezért a blogért. A támogatási lehetőség természetesen továbbra is nyitva áll:
A szokásostól eltérően, a Tu-22M-et bemutató sorozat következő, 5. része nem péntek reggel, hanem délután vagy este kerül ki, de még e héten, szóval csak pár órával kell többet várni rá. Ennél egy héttel tovább tart, sorry :) Ennek az is az oka, hogy az előző, 4. részt egy új és kiválóan részletes forrás miatt utólag kicsit kiegészítettem addigra, és ez sok időt vesz igénybe.
Nem mellesleg, néhány kép, hogy a szövegesen kívül képi tartalom is kerüljön ebbe a rövid bejegyzésbe.
Ha már bombázó, akkor itt egy amerikai: a Rockwell B-1, már a B verzió. A képen egy, csak tanulmány szintjén létező, hiperszonikus fegyvert indít útnak épp. Ez a téma előkerül majd a Tu-22M sorozat végén is... (forrás)
... úgyhogy, ha már Tu-22M ismét, egy "szép" fotón a típus piros 46 számú példánya (forrás)
A blogon rekord hosszú U-2 ismertetőre visszautalva, és a szép képeknél maradva: szelfi sarki fénnyel, 20 km-en - próbálkozhatnak a hivatásos instagram-sztárok bármivel, ilyen szelfinek a közelébe se érhetnek :) (az aviationist cikke nyomán)
Végezetül egy jó hír: megvan már a következő téma, ami egyébként jóval kisebb volumenű lesz a Tupoljev kisebbik variaszárnyújánál.