A nyár közepén, az újabb sorozatig egy rövid, nem technikai jellegű poszt következik, ezúttal a korszerű hadviselés költségeiről, mégpedig az USA adataival. Persze nem áll távol ez a terület sem a blogtól, mivel szinte minden, bemutatott eszköznél vagy rendszernél szóba kerül, hogy mennyi pénz jut rá, vagy, hogy túl drágára sikerült, illetve csak egyáltalán, általános megszorítások miatt nem volt pénz egy új változatra, hajtóműre, bármilyen fejlesztésre.
Az Amerikai Egyesült Államok költi a legtöbbet a világon haderejére. Ezt a költekezést millió módon lehet elemezni, és más nemzetekéhez hasonlítani. Ezúttal a thedrive.com/the-war-zone két írása alapján vetünk néhány pillantást e, nagyjából 705 milliárd dolláros összeg (az íráskor kb. 220.000 milliárd forint) egy részére.
A számok a 2021-es költségvetési évre (mely 2020. október elsején kezdődik és 2021. szeptember 30-án ér véget) vonatkoznak, a Pentagon javaslata szerint.
A légierő repülőgép-beszerzései
Kezdésnek a nemrég befejeződött A-10 ismertetőhöz kapcsolódó számok. Jelenleg 9 század repüli a típust, melyből a légierő – saját bevallása szerint – hatot tudna fenntartani megfelelően. Ez egyben az újragyártott szárnyak programjának leállítása lett volna. Ezt a Kongresszus nem hagyta, de jelenleg a Légierő (USAF) a 44, legöregebb Varacskos Disznó kivonását javasolja. Ezzel 7 század maradna meg (6 helyett), és 109-ről 65 tagúra csökkenne az új szárnyakat igénylő példányok listája. Így a most meglévő, 283 Warthogból 239 maradna. Ezen kívül, megint csak tervben van valamilyen könnyű, légcsavaros csapásmérő rendszerbe állítása is. Erre a különleges műveletek parancsnoksága (SOCOM) kért 100 millió dollárt, melyből az első öt ilyen gépét megvenné. Most hivatalosan „armed overwatch aircraft”-nak nevezik ezeket. Várhatóan a Sierra Nevada Corporation A-29 Super Tucano vagy a Textron AT-6 Wolverine típusok egyike kapja majd a megrendelést, melyet lehet, hogy még azon nyomban egy 75 db-os, újabb követ. Ezzel együtt, maga az USAF lemondott a kategória beszerzéséről, csak tesztelésre, értékelésre, képzésre venne 2-2 db-ot a fenti két gyártmányból. Mindez az A-10 hosszabb távú rendszerben maradását vetíti előre.
Az AT-6, mely a T-6 Texan II kiképzőgép felfegyverzett változata. A precíziós fegyverzethez jókora szenzortorony társul – akárcsak a harci helikoptereken, pl. a Ka-50/52 esetében
A folytatás a blogon szintén hosszasan bemutatott U-2 aktuális, S változatát érinti, miszerint ez maradna szolgálatban, együtt az elvileg a leváltására szánt RQ-4B Global Hawk legfrissebb, Block 40 változataival. Azonban 21 db régebbi, Block 20 és 30 verzió mellett a 3 db EQ-4B-nek is mennie kellene. Ez utóbbiak a harctér feletti kommunikációt biztosító BACN rendszert szállítják. Az ugyanilyeneket hordozó Bombardier E-11A-kból viszont ötöt kívánnak vásárolni, pótolva a kieső kapacitást (és az egyik, ilyen, nemrég lezuhant gépet). Az RQ-4 családot érinti, hogy a Haditengerészet (USN) folytatná a számára készülő MQ-4C Triton beszerzéseket, de majd csak 2023-25 között, 13 példánnyal. Ezek egy része a még meglévő EP-3E ARIES II elektronikai felderítőgépek feladatát venné át, másik része pedig a pilóta nélküli típus korábbi verzióit pótolná.
Az esztétikus formavilágú B-1B bombázók szénája nem áll jól, mert bonyolult üzemeltetésük miatt itt is szabadulni akar az USAF a legrégebbiektől, szám szerint 17-től. Ezzel 43 maradna szolgálatban, meg még kettő, különböző próbákra szolgáló Lancer. Egy másik nagygép, a KC-46A tanker sincs rendben, mert még mindig évekre teszi az USAF a bevethetőségét. Kérdéses, hogy ez hogyan érinti az amúgy is katasztrofális nehézségekkel küszködő Boeinget, mint teljes céget, tekintettel a polgári részleg veszteségeire és a KC-46 elvileg fix áras szerződésére. Minden esetre 15 db Pegasus-t venne a légierő, viszont – részben ezek finanszírozására – megválna 16 db KC-10A-tól és 13 db KC-135R-től.
A talán kevésbé ismert Bombardier E-11A, mely nem felderítő, hanem átjátszó eszközöket hordoz. A hálózat alapú hadviselés egyik fontos eleme a típus
Ugyancsak a Boeinget érinti, hogy a Navy vásárolna 24 db, Block III konfigurációjú F/A-18E/F Super Hornetet – ugyanakkor ez lenne az utolsó megrendelés ezekre. Ennek oka részben az F-35 térnyerése, részben a Next Generation Air Dominance program előtérbe helyezése. Ez a tengerészet hatodik generációs (akármit is jelentsen ez), talán már vegyesen, pilótával és anélkül is repülni képes, következő harci repülőgépe („vadászgépe”) lenne. Megjegyzésre érdemes, hogy kifejezetten alacsony észlelhetőségű típust említenek, tehát – ha elvetjük a dupla csavaros megoldást – akkor mértékadó megrendelők hisznek még mindig ebben a technológiában, és korántsem áldozott még le ennek a kora.
A Boeing még annak is örülhet, hogy az USAF 12 db, további F-15EX beszerzését tervezi, az eddigi 8 mellé; illetve később várhatóan továbbiakat. Ezen kívül azonban mindhárom haderőnemnél a Lockheed Martin fővállalkozásában készülő, 5. generációs F-35 tarol, 79 példánnyal – igaz, ez 19-cel kevesebb az előző évinél. Így összesen 115 sugárhajtású harci repülőgépet kívánnak beszerezni a haderőnemek.
Az F-15EX, a jó öreg Eagle XXI. századra felturbózott, kétüléses verziója. Több javaslat is volt az utóbbi években egy ilyen jellegű F-15-ösre, végül az együléses, elvileg akár 22 légiharc-rakétával is felfegyverezhető F-15X-ből alakult ki a kétüléses EX. A típus beleillik a hi-lo mix elvbe, vagyis, hogy a légvédelem áttörését és megsemmisítését „az első napon” az alacsony észlelhetőségű, 5. generációs típusok végzik („hi”), majd jöhet az így már kevésbé veszélyes környezetben a jóval olcsóbb, 4. generációs („lo”) egységek bevetése is. De ettől még egyszerűen annyira régiek ezek legutolsó példányai is, hogy új sárkányokra van szükség belőlük
A folyamatos feltételes mód oka, hogy mindezeket a Kongresszus még nem hagyta jóvá.
A légierő fegyverbeszerzései
Az itt következő számok is csak egy részét jelentik a beszerzéseknek. A mennyiségekről jó képet ad, hogy 2019-ben Afganisztánban, Irakban és Szíriában 12.152 db, különféle harci eszközt használtak el az amerikai légierők. Az összegeket illetően, itt még jobban kijön, mennyire más lehet ugyanannak a fegyvernek az ára a megrendelőtől és a költségvetési sortól függően.
Mindjárt itt az AIM-9X, ami a légierőnek 472.000 dollár/db-ba kerül, de a tengerészetnek csak 430.818-ba – átlagosan. Az AIM-120D-nél ugyanezek az összegek 1.095.000 és 995.018. A még sok helyütt szolgáló, harmadik generációs vadászgépek árával ez lényegében egy kategóriát jelent, és ilyeneket az USA lehetséges ellenfelei még mindig alkalmaznak. Ezek lelövése egy új AMRAAM segítségével tehát nem igazán kifizetődő…
Egyetlen radarantenna kiiktatása sem olcsó mulatság manapság, mert az AGM-88 legutóbbi, G verzióját (AARGM-ER) a Navy nem kevesebb, mint 6,149 millió dollárért veszi. A milliós tételek közé számít az AGM-158 is. A korszerű, alacsony észlelhetőségű robotrepülőgép A és B változatának átlagára 1,266 millió dollár, de a hajók elleni, C verzió már 3,96 millió a légierőnek és 3,518 a haditengerészetnek.
A képen 6 millió dollár, egy F-35 belső fegyverterében. A formavilág az előző, AARGM verzióhoz képest is egészen más az AARGM-ER-nél. Az árcédulához annyit azért érdemes hozzátenni, hogy a gyártás 2018-ban indult, és mint rendesen, az első időszak darabárai jóval magasabbak, mint a későbbi szériák esetében. Ezzel együtt is, későbbre is elég drágának tűnik az új AGM-88
Ezekhez képest kifejezetten baráti a sokféle változatban készülő AGM-114 Hellfire. Ezt az USAF 70.000-ért veszi, de a kiegészítő, Overseas Contingency Operations (OCO) nevű keretből már 31.000-ért hozzájut. Hogy az előzőeket miért nem innen finanszírozzák… A US Army-nak viszont mélyen a zsebébe kell nyúlnia, ha hasonló, bár nem mindig azonos verziójú Hellfire-öket vásárol: 213.143 dollárt kénytelen fizetni, illetve az OCO-ból véve 76.461-et. A US Navy átlagosan 45.409 dollárt ad ki egy példányért. (Az ár szempontjából nem fontos, de az ő pénzükből veszik az eszközöket a US Marines részére is.) A hasonlónak, illetve az AGM-114 utódjának is tekinthető, AGM-179A Joint Air-to-Ground Missile 2018-tól került gyártásba, és a hadsereg itt is többet fizet, mint a tengerészet: 324.805, illetve 243.281 dollárt.
Végezetül, a meghajtás nélküli bombák sem olcsók. A GBU-39/B Small Diameter Bomb (SDB) 39 ezerért férhető hozzá a légierőnek, míg az újabb SDB II, azaz hivatalos nevén GBU-53/B StormBreaker 195 ezer és 221 ezer dolláros, utóbbi esetben a tengerészet számát megadva. A sima, műholdas irányítású JDAM bombák átlagosan 21 és 22 ezerbe kerülnek az USAF és a US Navy számára, de itt az OCO keretből drágábbak (36 és 23 ezer). Ebben az átlagárban viszont benne vannak maguk a sima bombákat „felokosító” szettek, köztük a lézeres kiegészítő vezérlésűek is. E normál, „buta” bombák közül a 907 kg-os Mk 84-esek 16 ezerbe, a 227 kg-os Mk 82-esek pedig 4 ezerbe kerülnek.
A GBU-53/B, azaz SDB II-t könnyű összetéveszteni az MBDA SPEAR mini robotrepülővel
A forráscikk megjegyzi még, hogy például AGM-65, AGM-154 és AGM-84 típusokból egyet sem rendeltek a haderőnemek, de ettől még ezek változatlanul szolgálatban állnak.
Hogy mi mennyibe kerül, az – ahogyan a fentiek mutatják – nagyon nem olyan kérdés, amire egyszerűen választ lehet adni. A jó öreg Call of Duty játéksorozat egyik részében találhatóak a következő idézetek, amik azonban az egyszerű játékos számára még így is rávilágítanak a korszerű technikai eszközökkel vívott háború árára. Az idézetek alatt a leggyorsabban fellehető, napjainkhoz közeli árak.
Cost of a single Javelin Missile: $80,000
A csúcstechnikás, harckocsikra felülről lecsapó, tüzelj és felejtsd el elven működő FGM-148 Javelin (Gerely) ára a 2021-es költségvetési évre 175.203 dollár (és ez csak a rakétáé).
Cost of a single Tomahawk Cruise Missile: $900,000
A Block IV széria 2017-es ára 1,87 millió dollár volt.
Cost of a single F-117A Nighthawk: $122 Million
A Wiki szerint igazából csak 111,2 millió…
Cost of a single F-22 Raptor: $135 Million
A legvadabb vita egy gép darabáráról az F-22-esnél volt… egészen az F-35-ösökig.
Cost of a single AC-130U Gunship: $190 Million
2016-ra a Wiki 210 milliót ad meg, de hát barátok közt mi az a 20 milliócska. (Forintban 6,2 milliárd.)
Cost of a single B-2 Bomber: $2.2 Billion
Itt ugyancsak a Wiki, nagyvonalúan 100 millióval kevesebbet ír. Az nagyjából egy F-117.
A Javelin, bár nem függőlegesen indul, úgy manőverezik, hogy a harckocsikat vékonyabb tetőpáncéljuk felől támadja. A képek tanúsága szerint nem is eredménytelenül
A fentiekre mondták a ’90-es években, hogy nem biztos, hogy megéri egy pár dolláros sátrat szétlőni egy több százezer dolláros cirkálórakétával például egy több száz milliós hadihajóról indítva, hátha terroristák bújnak meg a ponyva alatt. Részben ennek a felismerésnek lett a következménye a kisebb méretű, és elvileg olcsóbb fegyverek elkészítése, melyek kisebb járulékos kárt is okoznak. Ilyenek például az APKWS, az SDB II és a sikertelen AGM-169 Joint Common Missile programból kinövő AGM-179A Joint Air-to-Ground Missile. Ezek azonban igazából csak a Tomahawk-hoz képest olcsóbbak, és csak a kisméretű siklóbomba vethető be közülük viszonylag messziről.
Az első fejezet forrása: https://www.thedrive.com/the-war-zone/32147/here-are-the-pentagons-tough-choice-cuts-to-airpower-as-part-of-its-2021-budget
A második fejezet forrása: https://www.thedrive.com/the-war-zone/32277/here-is-what-each-of-the-pentagons-air-launched-missiles-and-bombs-actually-cost
Az Index, és a hozzá szorosan kapcsolódó blog.hu körüli bizonytalanságok miatt a Facebookon modernwartech néven - a Központi Bizottság és a Miniszterek Tanácsa határozatára - létrejött egy csoportoldal, a https://www.facebook.com/modernwartech/. Ez egyelőre nem kereshető és nem aktív, de ha történne valami, egy másik blogszolgáltatóra való költözésig az biztosítja majd az átmenetet. De remélhetőleg erre nem lesz szükség, és a blog marad itt, a Facebook csoport oldal pedig marad inaktív.