A Lightning bemutatójának nagyjából a felénél a típus alapfegyverzetéről lesz szó, majd a megvizsgált, amerikai alternatívákról az irányított légiharcrakéták terén, végül a lehetséges, nukleáris, de továbbra is légi célok elleni eszközökről. A sorozat első része ITT olvasható, míg az előző ITT.
Az eredeti fegyverzet: Firestreak és ADEN
Elsődleges eszközzé lép elő az irányított légiharcrakéta
Kezdetben csak gépágyúkkal számoltak a P.1 fegyverzetét illetően, majd hamarosan nem irányított rakétákkal egészítették ki azokat, nem sokra rá viszont már az irányított rakéták kerültek előtérbe. Mint előzőleg szó volt róla, a két, ilyen eszköz függesztése pont kapóra jött aerodinamikai szempontból is, de – már csak a megbízhatósági kérdések miatt is – az EE vizsgálta, hogyan lenne érdemes még kettőt függeszteni. Ekkor, és egyébként számos továbbfejlesztési tervben, vagy akár a P.6 esetében, a szárnyvégi elhelyezést preferálták. A P.1B-nél így a fesztáv 15%-kal nőtt volna, és javult a stabilitás is, de cserébe nagy mértékben megnőtt a légellenállás. Olyan szélcsatornamodellek is ismertek, amiken egészen a szárnyak végéhez közel, de alulra függesztve helyeztek el oldalanként két rakétát.
Kompromisszum alapján született meg az a döntés is, hogy a bombázók elfogásához az időjárásfüggő, infravörös vezérlésű rakétákat fogják használni. Akkoriban ugyanis az infracsapdák nem voltak elterjedtek, viszont a britek 10 évvel korábbról nagyon is jól emlékeztek a hatalmas küzdelemre az elektronikai hadviselési térben a németekkel. Azaz, a különféle, természetes visszaverődések miatt eleve pontatlanabb radarvezérlést még könnyen zavarni is lehetett, tehát, jóval kisebb pontosságot biztosított. Ha például csak fele olyan pontosan lehet célra vezetni így egy rakétát, mint az infravörös módszerrel, azaz, a gyújtó aktiválásakor kétszer olyan messze lesz a rakéta, a robbanás három dimenzióban való terjedése miatt már nyolcszor akkora harci rész kell. Ez persze sokkal nehezebb és nagyobb rakétát igényel. Ezek alapján annak ellenére vetették el a radarvezérlést, hogy az már a szolgálatba állítás idejére megteremthette volna a szemből támadás lehetőségét is. Márpedig, ez jól jött volna, mert a várt, európai háború miatt könnyen előállhatott volna az a helyzet, hogy csak a Brit-szigeteken lévő radarok adatai maradnak elérhetőek, tehát az előrejelzés nem történhetett meg a kívánt időben, csak annál később. Annyival később, amikor már nincs ideje a támadó bombázók mögé helyezkedni a vadászgépeknek, csak a szemből támadás lehetősége marad – amit viszont ugye az infravörös rakéta nem tesz lehetővé. Ezt a helyzetet persze valamelyest ellensúlyozhatta a hordozó vadászgép teljesítménye, de a Lightning sebességét sokáig alul-, míg a jövőbeli, nagy teljesítményű bombázók számát, tehát az általuk jelentett fenyegetést túlbecsülték.
Eredetileg úgy számították, hogy egy szuperszonikus bombázó hátuljától, azaz a forró hajtóművektől mérve – mindkét oldalra – 120 fok lesz az a tartomány, ahol a rakéta be tudja fogni a célt, mivel még részben rálát a forró gázokra. Ugyanakkor, később arra jutottak, hogy az ólom-tellurid érzékelő esetén is már 150 foknál igaz lesz ez (tehát nagyobb részben takarhatja ki a hajtóműveket a géptörzs vagy a szárny a bombázón). Ez viszont elölről nézve már csak 30 fokot jelentett (oldalanként), azaz, már majdnem megadta a szemből való támadás lehetőségét. Egészen pontosan a céllal szembeni rávezetést a földi állomások sem biztosítottak mindig, tehát ez már nem sokat számított.
Kiegészítésként érdemes visszatérni a radarvezérlésre a Red Dean kódnevű rakéta miatt. Ez ugyanis, bár nem egyedülálló, de azért igencsak előremutató módon, aktív radaros irányítást kapott. Az elsősorban a Thin Wing Javelin fő fegyverének szánt rakétát 1951-ben még 300 kg-osra saccolta a fejlesztésnek nekiálló Folland. A kisebb cégnek azonban beletört a bicskája a programba, és azt a Vickers vette át. A nehézségeket jól mutatja, hogy eközben 600 kg-osra hízott a rakéta, mely nem állt szolgálatba, csak néhányszor hordozta – indítás nélkül – egy kísérleti célú Canberra. Erre a technológiai lépcsőfokra még várni kellett.
A Lightning „eredeti” fegyverzetét mutatja ez az F.1A változat: két Firestreak és két gépágyú