A blogon korábban volt már egy 2+2 részes sorozat Rakétaindítás deluxe címszóval (az első része ITT érhető el). Ennek mintájára ismét egy különleges hordozóeszközről, és annak egy, állítólagos bevetéséről lesz szó. Ráadásul, ezúttal aztán igazán illik a sorozat címében szereplő deluxe jelző a főszereplőre!
Magángép katonai célra
Amikor a Dassault vállalat új, katonai gyökerű üzleti repülőgépe, a Falcon 20 először szállt fel bő másfél éves fejlesztési időszak után, 1963. május 4-én, származása ellenére nem biztos, hogy sokan gondolták volna, hogy lesz egy változata, ami egészen visszatér a harci repüléshez. A futár, összekötő és többmotoros kiképző gépet kereső állami tenderre készített, de már üzleti gépként is megtervezett Falcon 20 a Dassault-Breguet Mystère 20 néven is ismert volt kezdetben. Ez a jelölés jól mutatja, hogy a Mystère IV szubszonikus vadászbombázó aerodinamikájánál tanultakat, az ott elért eredményeket használták fel a repülőgéphez. A 8-10 ülésesnek szánt Falcon 20 persze már ennek megfelelő, kerek törzset, és az akkoriban széles körben használt, farokhajtóműves elrendezést kapott.
A gondolákba a világ első üzleti gépének tartott Lockheed JetStaron is használt Pratt & Whitney JT12A-8 sugárhajtóművek kerültek a prototípuson, de 1964-től már a General Electric CF700-asok hajtották a típus kissé megnövelt méretű, sorozatgyártott verzióját. Mindez az amerikai piacra figyelemmel történt. Amint a poszt végén kiderül, egy harmadik hajtóműtípus is fontos szerepet kapott a későbbiekben.
A Falcon 20-ast a Dassault javasolta hajók elleni rakéták hordozására, tengerészeti csapásmérőként is. Legkésőbb 1982-től hirdették ezt az átalakítási lehetőséget. Ezzel az amerikai parti őrséget is célozták, ahol már repült a típus HU-25 Guardian néven. A feladata a hajóbalesetek gyors elérése volt, hogy ott behatárolja a pontos helyet, és irányítsa a mentést. A US Coast Guard azonban az amerikai haderők egyik haderőneme, és ennek megfelelően fegyveres harcra is képes a maga szintjén. Erre alapozva ajánlotta a Dassault számukra a Guardian 2-t, Exocet rakétákkal felszerelve. Így a gyártónál valamelyest készen álltak a tervek egy Falcon átalakításához.
Fent és lent: a Falcon Gardian 2 (a rajta lévő felirat szerint leírva) kiállításokon szereplő, egy igazi gépből módosított verziója az 1985-ös párizsi légiszalonon. Az Exoceten kívül még Thomson-CSF Barem önvédelmi elektronikai zavarókonténert és Matra Sycomor zavarótöltet-szórót függesztettek
Chile (lásd a jelvényt balra) vett a Gardian 2-ből kettőt, de mivel a rakéta ledobásához szükséges teszteket nem végezték el, így valójában ezek a példányok nem voltak bevethetőek ilyen formában. Ezért hamarosan túl is adtak rajtuk, civil gépként
Létrejön a Jarmúk, alias Susanna
Irak és Irán durva, 8 éves háborúja olyan újdonságokat hozott magával, mint a ballisztikus rakéták és bombázórepülőgépek által végzett támadások, amik pontatlanságuk és céljuk miatt csak mint a „városok háborúja” néven váltak ismertté, vagy a „tankerháború”. Ennek során a felek a mindkettejüknek fő bevételi forrást jelentő olajipart támadták, ezen belül is főleg a tengeri fúrótornyokat és a tartályhajókat. Az 1984 óta folyó, hasonló támadások 1987 során is nagy intenzitással zajlottak. Iraknak rendelkezésre álltak kifejezetten hajók elleni fegyverek, mivel egyik fő szállítójuk, a franciák nagy tételben adták el az AM39 Exocet (Repülőhal) rakétákat számukra. Ezeket ugyancsak francia eredetű hordozóeszközök vetették be: Super Frelon (6 db) helikopterek, a rakéta kapcsán a falklandi háborúban elhíresült Super Étendard, és az ország számára e célból készített Mirage F1EQ-5 és -6 verziók. 1983 októbere és 1985 nyara között 5 db Super Étendard lízingjére került sor, amik kifejezetten alkalmasak voltak a hajók támadására. Ezek az új, egyben immár szuperszonikus platform, tehát a Mirage F1 érkezéséig szolgáltak. Az iraki EQ-k eredetileg vadászként és többfeladatú gépként is szolgáltak (EQ, EQ-2, EQ-4), mielőtt megjelent volna a két, Exocettel felszerelhető altípus. Az -5-ös 20, a -6-os 30 példányban készült, és bár a források nem egyeznek meg mindig, valószínűleg a lényegi eltérés köztük az volt, hogy az előbbi egyet, az utóbbi viszont már kettőt tudott hordozni az AM39-esből. A gépek a Cyrano IVM vagy a Cyrano IVQ/C5 radart alkalmazták, minden bizonnyal nem kapták meg a hajók elleni harcra optimalizált Agave készüléket. Az EQ-6-osokat már a Sherloc, korszerű, digitális alapú besugárzásjelzővel szerelték fel. De Irak ezeken kívül is használt még egy repülőgépet, egy egyedi átalakítást, hogy bevethesse az Exocetet.
Irak Super Étendard gépei és azok pilótái
Egy, valószínűleg Mirage F1EQ-5 alváltozatú, iraki harci repülőgép
Miután 1976 során már vettek három Falcon 20F-et az Iraqi Airways-nek, az ország vásárolt több Dassault Falcon 50-est 1981-ben. A feladatuk VIP-szállítás volt (polgári és katonai vezetők, újságírók, pártemberek). Először négyet vásároltak (61, 101, 120, 122 számozással), majd kisvártatva egy ötödiket is (71). A gépeket közvetlenül a Szaddám Husszeint kiszolgáló egységbe, azaz – egy másik forrás szerint végső soron – a hírszerzés alárendeltségébe osztották be, Bagdad melletti települési hellyel. Így került először közel katonai feladathoz az egyik Falcon 50.
Amikor az iraki légierő lerombolta a világ akkor legnagyobb nyersolaj-terminálját a Kharg-szigeten, Irán a Sirri-szigetre tette át az üzemet. Ez viszont olyan messze volt Iraktól, hogy csak a légi utántöltésre képes Mirage F1EQ-k megfelelő változatai érhették volna el. Ezek létezését, főleg pedig e képességüket azonban titokban akarták tartani, legalábbis egy támadásig. De valahogy a Sirri-szigetet, mint teljesen ismeretlen terepet előtte fel kellett deríteni, egyben a légvédelmét feltérképezni. A problémát megismerve a hírszerzés azt javasolta, hogy a 122-es számú Falcont lássák el kamerákkal, és polgári útvonalon repülve, rejtve fotózzák le a szigetet róla. Erre 1986. június 24-én került sor. Az Iraqi Airways színeit és YI-ALE lajstromot viselő gép Ammánból Mumbaiba repült át, „3 iraki üzletembert szállítva”. Az útvonal „egy navigációs hiba miatt” csupán 30 km-re vezetett a szigettől, majd pár nap múlva vissza ugyanott, és közben fényképezték a célt. A fedélzeten lévő fotós mellett még három F1EQ pilóta is ott volt, hogy saját szemükkel láthassák a leendő célpontjukat. Bár az irániak gyanították, hogy mi célból történt ez a két repülés, már nem volt idejük érdemi lépéseket tenni a kiterjedt infrastruktúra átköltöztetését illetően. Augusztus 12-én sikeresen támadtak az iraki Mirage-ok. Ennek hatására született meg az ötlet, hogy az F1EQ-5-ösnél, ami akkoriban rendelkezésre állt, jóval nagyobb hatósugarú üzleti gépet alakítsák át két Exocet bevetésére. Ezzel az iráni vadászok által már nem fedezett, távolabbi vizeken is lehetne támadni az ellenfél tankhajóit, éspedig légi utántöltési igény nélkül is.
Az Iraqi Airways színeiben repülő, 71-es számú Falcon 50, 1985 októberében, Prágában
A korábbi tapasztalatok alapján mindenképp szükség volt az egyetlen helyett két rakétára is, mert a nyersolajat szállító hajók rakománya eleve nem túl gyúlékony a finomítás híján, és amúgy is kiterjedt tűzoltórendszerrel vannak ellátva. Ezért két találat kellett legalább a komolyabb károk eléréséhez. A nagyobb fegyverzet már csak az iráni ellentevékenység, zavarás miatt is elkélt. Az YI-ALE átalakítása érdekében fel is keresték a francia gyártót, azzal, hogy a gépre az F1EQ-5-ösök pilótáinak kiképzésére van szükségük. Ehhez el kell látni a Falcon 50-est a Mirage műszereivel és fegyverzetével. Az átalakítás pilótafülkét és műszerfalat érintő része nem volt már ismeretlen a felek előtt. Az F1EQ-k támadó és navigációs rendszerének megismerésére, az azon való gyakorlásra egy Falcon 20-ast már korábban hasonlóan módosítottak, mely Franciaországban maradva segítette az iraki pilóták kiképzését. Ezen ugyanúgy kicserélték a jobb oldali műszerfalat, mint most a Falcon 50-esen kívánták. Ezt a gépet Falcon vagy Mystère 20CR jellel említik.
A Falcon vagy Mystère 20CR, mely a Fil d’Ariane nevet kapta (szó szerint: Kenyérmorzsa), melyet először láttak el a Mirage F1-esek berendezéseivel és radarjával
A franciák az egyik legjobban fizető ügyfélnél nem sokat kérdezősködtek az újabb átalakítás valódi céljáról, és villámgyorsan meg is kezdődött a munka Melun-Villaroche-ban. Az orrba Cyrano radar került, hegyes, fekete burkolattal. A pilótafülkében a jobb oldalra egy komplett F1EQ-5 műszerfalat raktak, HUD és minden egyébbel együtt. A műszereket kiszolgáló elektronika a fülke mögé került, beleértve a Mirage támadó és navigációs rendszerét. A megnövekedett elektromos fogyasztást egy új, a repülés során folyamatosan, akár nagy magasságban is üzemeltethető segédhajtóművel elégítették ki. A törzs alatt, a szárnytövek közelében egy-egy Exocet indítósín kapott helyet, a megfelelő kábelezéssel. A Dassault-tól független Aérospatiale, ami az AM39-est gyártotta, nem tudhatott a titkos átalakításokról, ezért Irak küldött vissza Melun-Villaroche-ba a saját F1EQ-5-öseihez tartozó indítósíneket. Végezetül a polgári lajstromot és minden más jelzést is eltüntettek. A fehér alapon arany csíkozás azonban maradt a régi.
Az átalakítás megkezdése előtt az YI-ALE, már Franciaországban. Az ablakok belülről letakarva
Ahogyan az eredeti képfelirat is mondja: a 122-es számú Falcon 50, miután elhagyta a gyárépületet, 1986 decemberében. A gépet hajtóműpróbákhoz készítették elő, orrában a Mirage F1 radarja
Mindezzel 1986. december 3-ára készültek el. 9-én a gép átrepült Istres-be, ahol a többi tesztet végezték. A berepülést vezető pilóta a híres Jean-Marie Saget volt. December 24-én vezették először a gépet a jobb oldali, „Mirage” ülésből. A következő év január végén sorra kerülő próbákon főleg az új orr miatti, megváltozott aerodinamika hatását vizsgálták a sebességmérő és más műszerekre. Február 3-án tekintette meg az ügyfél a gépet először a helyszínen, majd még történt pár felszállás, főleg már az elvárások igazolása céljából.
A tesztrepülések feltártak pár problémát, például az új APU miatt, amiket orvosoltak is, de még ezzel együtt is, nagyon hamar, már 1987. február 9-re Irakban volt a gép. Itt ellátták az ottani gépeken használatos, orosz IFF rendszerrel. Az Exocetet az F1EQ-kon használó 81. századnál a „Susanna” becenevet kapta, míg hivatalosan a Jarmúk nevet (az azonos nevet viselő folyó mellett vívott csata után). Szükség volt még néhány próbára, ezért Saget és egy társa kiutazott Irakba, normál, menetrend szerinti járattal. Február 13-tól, egy hét alatt 11 repülést végeztek még, melyek már az Exocet kompatibilitását vizsgálták főleg. Ezek során eleinte súlymaketteket használtak, és elérték a 2 óra 45 perces repült időt is. Ebből másfél óra már sötétben történt, mivel éjszaka képzelték el a majdani használatot. Február 17-18-án, napi 3 felszállásból a fegyvermakettek ledobására is sor került, ami a kritikus pontja volt az átalakításnak. 19-én már iraki személyzettel szállt fel a Jarmúk. Minden esetben a nyugat-iraki sivatag felett repültek. A megállapodás szerint a Dassault 1 éves helyszíni műszaki támogatást is biztosított. Az irakiak maguk is elvégezték a próbákat, amik során volt, hogy 6 órán át a levegőben maradtak. Ők már az Öböl fölé is kirepültek, hiszen itt tervezték a harci bevetését.
A Cyrano-IVM radar képe. Kívülről azonos az irakiaknak szállított IVQ/C5 verzióval, csak a szoftver és az elektronikai hadviseléssel kapcsolatos megoldások térnek el az eredeti verziótól, a helyi igények szerint
A Jarmúk pilótafülkéje. A jobbra fent, a HUD által kicsit kitart képernyő a radarkép mellett a Harold konténer (lásd később) képét is mutathatta
A USS Stark incidens
Irakban a személyzet a korábbi VIP-egység két Falcon-pilótájából és a 81. század két Mirage F1EQ-5 pilótájából összerakott, vegyes párosokból állt. Május 17-én az addig VIP-gépként a szerényen Szaddám légibázisnak hívott reptéren települt Jarmúk a délkelet-iraki Bászra mellett állomásozott már, a Shaibah reptéren (a név angol átírás szerint), közelebb az öbölhöz. Aznap este egy MiG-23 és MiG-25 géppár fedezete alatt délkelet felé indult el a szokásos, Bahreintől északra lévő légtérbe, amitől nem messze volt az Irak által deklarált zóna, amin belül támadást intéztek az iráni célok ellen. 19.55-kor észlelte is a térségben őrjáratozó, amerikai E-3 Sentry AWACS, ami a szaúdi légierő gépei számára dolgozott. Hivatalosan mind az iraki, mind az iráni gépeket ellenségesként kellett kezelni, de a Sentry-n – az irakiakkal akkor meglévő, jobb viszony miatt – csak alacsonyabb veszélyességi fokozatot kaptak az ő gépeik. De nem csak az AWACS derítette fel a speciális Falcont, hanem később szaúdi, földi radarok is, és aztán a USS Coontz irányított rakétás romboló is. Ezen a hajón iraki Mirage F1-esnek könyvelték el, bár észlelték, hogy a szokásosnál közelebb repül a parthoz, és lassabban is. Ekkor a Jarmúk sebessége 500 km/h körül volt. A Coontz fedélzetén kicsit máshogy álltak a dolgokhoz, mert három nappal korábban a közelükben húzott el egy, iráni hajókra vadászó iraki gép, és bár nem tett támadó manővereket, azért a hajón betöltötték a Standard légvédelmi rendszer rakétáit, és készenlétben várták a fejleményeket. Erről az esetről a USS Stark is tudott, és a mostani észlelésről is értesítette a Coontz a másik hajót, 20.05 körül. Ekkor még nagyon messze járt a Jarmúk, mely a szaúdi parthoz közel repült, amennyire csak légtérsértés nélkül lehetett, nehogy felderítsék az Öböl túlpartjáról figyelő iráni radarok.
A délkeletről 90 fokkal északkelet felé forduló gépen átvette az irányítást a jobb oldalon ülő F1EQ pilóta, és a radarral egy közepes, a zóna határán mozgó célt derített fel. 21.08-kor, 35 km-ről indult az első Exocet, és 21.09-kor, már csak 24 km-ről a második. (Más forrásokban 41,7 és 28,7 km szerepel. A támadáshoz tehát kb. 660 km/h sebességre gyorsítottak). Az északnyugatra kanyarodó Jarmúkot az amerikai AWACS által célra vezetett, szaúd-arábiai F-15-ösök vették üldözőbe, miután a Starkról kiderült, hogy megtámadták. A források többsége szerint nem érték már el a távolodó Falcon 50-est a vadászgépek, mivel nem a levegőben voltak járőrözés közben, illetve, máshol azt írják, hogy a szaúdiak késlekedtek az indításukkal.
De egy fórumbejegyzés szerint utolérték a támadót, és a rádión át történő kérdőre vonásra VIP-szállítást felelt annak – mostmár bal oldali – pilótája. Így aztán futni hagyták az irakiakat. Ez azonban a vizuális kontaktus miatt elég hihetetlen, hiszen a sötétség ellenére is látni kellett a pár méterre repülő vadászgépekből a Falcon különös, hegyes orrát.
A szaúdi légierő reagálási képességét a háború idejére az amerikai légierő AWACS gépei növelték meg az ELF-1 program keretében. Az egyik, 2020-as cikk, ami a legrészletesebb, francia nyelvű forrás, azt írja, hogy 22.00 körül jelezték a Stark megtámadását. Így nem csoda, ha nem érték utol már a rakétákat kb. 50 perce indító Falcon 50-est a szaúdi vadászok.
A Jarmúk azon a nevezetes május 17-én. A rajz csodás, és pontos, bár a fülkébe montírozott, Szaddámra hasonlító (a képen jobb oldali) pilóta kissé túlzás
A Stark szemszögéből nézve, aznap már tudtak három, iraki támadásról. Az első kettő nem talált célokat, de a harmadik a ciprusi zászló alatt hajózó Zeusz tartályhajót megrongálta. Este, 20.45-kor a 2202 jelű célpont – azaz a Jarmúk – 200 km-re volt a Starktól, és nagyjából feléje közeledett, de a saját radarjuk még nem látta. A hajón lévőket úgy informálták, hogy az Exocet indítási távolsága 70 km. Tíz perccel később már átlépte az előre kijelölt biztonsági határt a 2202-es cél, de ezeket az adatokat a hajó továbbra is a többi egységtől kapta meg, saját radarja még mindig nem észlelte a 2202-est. Ez csak 20.58-kor történt meg, amikor már csak kb. 80 km-re volt a Jarmúk. Mivel tovább közelített a hajó felé, a Stark leadta a szokásos figyelmeztető rádióüzenetet, de nem rendeltek el riadót, így semmilyen ellentevékenység nem történt. A hadihajón lévő Phalanx rendszer pedig talán hatásos lett volna, legalább az egyik rakétát lelőve. Mivel a valóságban a kettőből az egyik nem robbant fel, így egy Exocet megsemmisítése esetén lehet, hogy pont az ér célba, amelyik hibás, és akkor sokkal kisebbek a károk. A Mark 36 SRBOC zavarórendszert sem aktiválták.
A hajó onnan tudta meg, hogy támadják, hogy másodpercekkel a találatok előtt a legénység szabad szemmel felfedezte a feléjük száguldó rakétákat. Máshol ugyanakkor azt írják, hogy 22.10-kor észlelte a besugárzásjelző rendszer a Cyrano-IV radar hullámait. Akárhogy is, ekkor már persze késő volt, mivel ez kb. 1 perccel a második rakéta indítása után volt, és annak csak mintegy 1,5 perc lehetett a repült ideje a hajóig. (Az Exocet hivatalosan 1148 km/h-val halad.) Ennek ellenére összességében jól vizsgázott a hajó, mert két találattól sem süllyedt el. Az első rakéta nem robbant fel, de a rakéta még égő hajtóanyaga tüzet okozott. Ez érintette a harci információs központot, azaz a hajó vezérlőtermét is, így innentől már, ha akartak volna sem tudtak visszalőni. A második AM39 majdnem ugyanott, a felépítményben, a híd közelében, pontosabban a legénységi szállásoknál csapódott be, ahol 29-en haltak meg. Emiatt lett a hajó megmeneküléséhez képest magas, 37 fős az összesített emberveszteség. További 21 fő sérült meg. A hajón egy 3x4-5 méteres lyuk keletkezett, és vízbetörések is, ami miatt ellenárasztást is el kellett rendelni.
A Stark sérülése kívülről (fent) és belülről (lent)
Bár a siker tulajdonképpen jelentős volt, hiszen az alig pár éves, korszerű Starkot simán eltalálták mindkét rakétával, az amerikai hajó megtámadása politikai okokból nem jött jól Iraknak. Ezért, és mert gyanították, hogy az USA tudta, hogy miféle típussal történt a támadás, többé nem vetették be a különleges gépet. Hivatalosan Irak tévedésről beszélt, a Reagan-kormány pedig egyenesen Iránt vádolta, úgy magyarázva, hogy az egész, bonyolult katonai helyzet miatta alakult ki.
1987 végétől kezdődtek a már két Exocet bevetésére alkalmas F1EQ-6-osok szállításai, amik mégiscsak védettebbnek tűntek, ha az ellenséges vadászgépek nem csak igazoltatják őket, mint a Falcont – talán – a legutóbb. A Jarmúk harci bevetések helyett ismételt átalakítást kapott. A törzs aljára került egy újabb megerősített pont, és az utastérbe kiegészítő üzemanyagtartály. Az előbbi az EQ-6-osokkal érkezett, Dassault AA-3-38 Harold jelű, messzire tekintő kamerás felderítő konténert vagy a Thales SLAR 2000 oldalra néző radart (SLAR-t) tartalmazó konténert is rögzíteni tudta, az utóbbival pedig, nyugat-iraki támaszpontokról indulva, akár a Földközi-tenger is elérhetővé vált. A típus sorsa bizonytalan, mert csak azt tudni, hogy az öbölháború, mármint a Sivatagi Vihar idején – számos iraki repülőgéppel egyetemben – Iránba menekült. Itt még készült róla fotó, de azóta nem tudni, mi lett vele.
Egy videóból származó képkockán a Jarmúk, már iráni kézen
Sok helyen ez a rajz szerepel, de a képek ismeretében látható, hogy hibás: a rakéták a törzs alatt vannak, nem a szárnyon, és az orr is kissé más vonalú, mint igazából
Egy fórumbejegyzés szerint a kiegészítő tartályt a Dassault szintén vizsgálta 1985-ben, tehát az sem a semmiből jött. Eszerint tankergépként funkcionálhatott volna a Falcon, vagy normál, 9 fős kabinnal, 7040 kg átadható üzemanyaggal, vagy a kabinba épített tartállyal, 4 főnek maradó hellyel, 9110 kg-os kapacitással.
A Jarmúk volt?
Bár mostmár részletes cikkek vannak a témában, azért biztosat nem lehet állítani továbbra sem. Néhány, figyelemreméltó érv azonban amellett szól, hogy a Jarmúk volt a Stark támadója.
Talán a legegyértelműbb indok, hogy mi a helyzet a többi, szóba jöhető típussal, azaz, kizárásos alapon mi lehetett a támadó. Ha nem feltételezzük, hogy más típust is átalakítottak az irakiak az Exocet hordozására, és az azért biztosan mondható, hogy nem helikopter (azaz Super Frelon) indította a rakétákat, és nem is a még le nem szállított Mirage F1EQ-6-osok, akkor marad az EQ-5 és a Jarmúk. Az EQ-5 azonban a részleteket is közlő források szerint csak egy Exocetet hordozhatott, márpedig teljesen egyértelműen két találatot említenek mindenhol, ebben sehol nincs eltérés. De mi a helyzet, ha mégis feltesszük, hogy már az EQ-5 elvihet két rakétát? Az, hogy sehogyan sem érhette el a Stark körüli vizeket ez az alváltozat, Irak legkedvezőbb helyzetű repteréről indulva sem. A jelentések szerint az amerikai E-3 azonnal észlelte a felszállást az iraki reptérről, ami 20.00-kor volt, míg az indításokra 21.08 és 09-kor került sor. Ilyen sok időt egy Mirage F1 légi utántöltés nélkül képtelen a levegőben tölteni a legalább két Exocetből álló, feltételezett fegyverzettel.
A vadásztípus közölt harci hatósugara eleve kevesebb, mint amire szükség volna, még nyílegyenesen repülve is: kb. 425 km jelentősebb tömegű fegyverzettel. Az Exocetek egyenként 660 kg-osak, és légellenállásuk is számottevő. Így póttartályok hordozására lenne szükség, de épp ezek egy részét blokkolja a két rakéta maga. Szóba jöhetne a légi utántöltés, amire alkalmasak voltak az EQ-5-ösök, de ilyenről nem tudni. Ez azonban sajnos homályos részlet. Ugyan az amerikai AWACS könnyedén észlelhette volna az utántöltő Il-76MD-ket, melyből amúgy sem sok volt Iraknak, de lehetséges egy másik megoldás is. A lenti fotó alapján a Mirage F1 Iraknak szállított változata(i közül legalább az egyik) alkalmas a társai által végzett légi utántöltésre (buddy pack megoldás). Azonban, még ha olyan szorosan együtt repül az utántöltésig két Mirage, hogy azt az AWACS egyetlen jelként érzékeli, akkor is feltűnő lett volna a jel szétválása, majd az utántöltő gép visszafordulása. A forrásokból következtetve, az E-3 igen pontosan tudta követni a térségben a gépmozgásokat, tehát egy hasonló manőver azért valószínűleg feltűnt volna. Ha mégis elfogadjuk a buddy pack utántöltést, akkor is marad az a gond, hogy a mostani ismeretek szerint az akkor meglévő EQ-5-ösök csak egyetlen Exocetet hordozhattak.
A térképvázlat a részt vevők, azaz a Jarmúk és a Stark repterét és helyzetét mutatja, valamint a lehetséges útvonalat és távolságokat (a bal felső menüt érdemes kinyitni; sajnos köröket nem lehet berajzolni, de a vonalakra kattintva az azok által jelölt távolság látható km-ben)
A kép eredeti neve alapján ez konkrétan egy F1EQ-5 verzió, ami éppen a buddy pack utántöltési képességet demonstrálja
Egy ilyen típusokból álló géppár vezére Exocet indítása közben. Irak a rakétából vagy háromszázat vetett be az 1980-88-as háborúban
Van, ahol az incidens miatt bevezetett, a tűzmegnyitást szabályozó változtatásokat összefüggésbe hozzák azzal a még komolyabb esettel, amikor 1988. június 3-án a korszerű Aegis rendszerrel ellátott USS Vincennes lelőtte a felé tartó Iran Air légitársaság Airbus A300-asát. Ekkor 290 civil vesztette életét. A gép tíz rádiós felszólításra sem reagált – hasonlóan, mint a szintén civil gépnek látszó Jarmúk egy évvel azelőtt. A Stark megmenekült ugyan, de a kapitányának el kellett hagynia a tengerészetet az incidens miatt. Nyilván sem a találatokat, sem a korai nyugdíjazást nem akarta megkockáztatni a Vincennes parancsnoka, amikor kiadta a tűzparancsot. Emellett persze más, sokkal kézzelfoghatóbb körülmények is közrejátszottak ennél az esetnél.
Manapság ismét ajánlják a Falcon aktuális, 2000 jelű verzióját tengerészeti támadóként, mégpedig orr alatti keresőradarral, szárny alatti rakétákkal – természetesen továbbra is Exocetekkel, csak az újabb MM40 verzióval – és hátul lévő, kiengedhető, elektrooptikai megfigyelő toronnyal
A britek viszont használják (-ták?) a típus egy speciális változatát. A Flight Refueling Aviation magáncég Falcon 20G jellel egy francia lajstromú példányt módosított, amivel szimulálhatták az AGM-84 Harpoon és az Exocet típusú, hajók elleni fegyvereket. Igaz, ez a változat ténylegesen nem használhatta ezeket, csak agresszor feladatkörben imitálhatta az indításukat
Még egy, különleges Falcon, immár Amerikában
A Garrett (vagy 1985-től már Allied Signal, jelenleg Honeywell) 1978-tól fejlesztette a sikeres, üzleti gépekben, így a Falcon 20, 50 és 900 típusokban is használt TFE731 egyik leszármazottját, a TFE731 Model 1042, vagy egyszerűen TFE1042-esnek hívott hajtóművét. Ennek célja egy, a könnyű harci gépekben használható, alacsony kétáramúsági fokú típus előállítása volt a Volvo Flygmotor AB-vel együttműködésben, elsősorban a tajvani AIDC F-CK-1 Ching-Kuo számára. Ezt TFE1042-6 jellel utánégető nélküli verzióban, és -7 jellel utánégetővel is tervezték. Ez utóbbit a Ching-Kuohoz végül F125 néven gyártották is, 325 példányban. Tesztjeihez a cég egy, az eleve a hasonló TFE731-essel felszerelt repülőgépet kívánt alkalmazni, így választásuk a Dassault Falcon 20-asra esett. A francia magángépet a bevezetőben említett, két hajtóműtípus után ugyanis ilyenekkel gyártották tovább. Ugyanakkor, az amerikai Garrett egy, az országban rendszeresített HU-25 Guardiant bérelt a feladatra, amit egyébként nem ezekkel, hanem a szintén általa gyártott ATF3-assal láttak el. Ez a gázturbina maradt a jobb oldalon, de a bal gondolába a TFE1042(-7) került. Ezt utánégető üzemmódon is tesztelték természetesen. Ezzel a Falcon 20 lett a világon az egyetlen üzleti repülőgép, melyet valaha is utánégetős gázturbinás sugárhajtóművel szereltek fel.
És a privát személyek által megvett, kiselejtezett katonai típusokat leszámítva valószínűleg az egyetlen, magánkézben lévő, utánégetős repülőgép is. Természetesen „polgári” típust nem lehet írni, tekintettel a Tu-144-esre és a Concorde-ra.
A TFE1042 utánégetős üzemben, 1988. március 20-án. Sajnos, ezt az átalakítást a vevőknek nem kínálták a Falcon 20-ason :)
A nyitóképen a mindenféle jelzés nélküli Jarmúk. Az interneten azonban a gép jobban megtalálható a Susanna/Suzanne/stb. névváltozatokkal.
Források
A Wikipedia összes, érintett oldala, köztük a következő vitalap:
https://fr.wikipedia.org/wiki/Discussion:USS_Stark_(FFG-31)
https://www.pressreader.com/france/le-fana-de-l-aviation/20200124/281522228046903 a legrészletesebb, minden lényeges adatot, leírást, és képet tartalmazó francia újságcikk – a nem megjelölt képek mind innen származnak
How A Modified Iraqi Falcon 50 Business Jet Almost Sank A US Navy Frigate | Fighter Jets World a sztori egyik leírása
How a Modified Iraqi Falcon 50 Business Jet Nearly Destroyed a US Frigate | The National Interest egy újabb leíársa, kitérve az AWACS szerepére
In 1987, a Secret Iraqi Warplane Struck an American Frigate and Killed 37 Sailors | War Is Boring egy, az előzményekre is kitérő leírás
Mirage F1EQ- 5/6/7 (and beyond) | Secret Projects Forum az F1EQ-5 és -6 közötti különbségekről
The Dassault Mirage F1 a Mirage F1EQ-król
Iraqi Falcon 50 & how it got away after hitting USS Stark - Iraqi Armed Forces Forums منتدى القوات المسلحة العراقية a szaúdiak igazoltatásáról szóló fórumbejegyzés
The Iran-Iraq War: New International Perspectives - Google Könyvek az irakiak felszerelései egy részének számai
http://www.air-defense.net/forum/topic/21744-les-falcon-dassaut/ fórumbejegyzések a Falcon átalakításokról
https://www.avionslegendaires.net/dossier/unites-speciales/de-fradu-squadron-736-agressors-de-laeronavale-britannique/ a britek által használt Falcon 20G
https://www.dassault-aviation.com/en/passion/aircraft/military-dassault-aircraft/falcon-guardian/ az amerikai parti őrség verziójáról
http://www.atf3.org/Photos.html az utánégetős Falconról pár sor
Flying Magazine - Google Könyvek szintén
(forrás)
Az Aviation Week & Space Technology 1970. december 14-ei számának címlapfotójának kivágásán a Pan Am egyik Falconja. Érdemes megfigyelni a poszt elején említett, GE CF700 jellegzetes, kettős beömlőjén kívül a fékernyőt is
