Flieger Flab Museum 2016

2016. május 11. 21:27 - Maga Lenin

Az egyik ok, ami jelentősen hátráltatja a VTOL '60 sorozat következő, egyébként már félkész részének befejezését, egy svájci látogatás volt, aminek része volt a Zürich melletti Dübendorfban lévő Flieger Flab Museum rövid megtekintése.

A múzeum, mint a nevében lévő Flab, azaz Fliegerabwehr szó mutatja, hangsúlyozottan a svájci légvédelmi tevékenységnek is emléket kíván állítani. Ez a számtalan légvédelmi ágyú és rakéta, illetve radarok és egyéb eszközök segítségével igazán látványosan sikerül is. Bár a legnagyobb és legismertebb múzeumokhoz nem hasonlítható a kiállítási anyag, azért így is kiváló gyűjteményről van szó. A dübendorfi reptéren, a múzeummal együtt működik a Ju Air, ahol a csodás Ju-52 négy repülőképes példánya áll rendelkezésre, amikkel akár sétarepülést is lehet tenni.

A múzeum Zürichből jól megközelíthető, svájci módra minden rendezett és szép, igényes, a gépek is szépen gondozva vannak. Egyetlen apróság lehet zavaró, hogy angolul szinte semmi nincs kiírva, de azért a német és francia szövegekből a dolgokat már össze lehet rakni. A lényeget azonban a fotók jelentik, jöjjenek is azok - se a fotós, se a készülék nem volt profi, ezt kéretik figyelembe venni! :)

 dscn8578.JPG

dscn8574.JPG

dscn8573.JPG

EKW C-35, svájci gyártású felderítő-bombázó gép a '30-as évekből. A géppel pár évvel korábban repültek is, és legalábbis a motor most is üzemképes lehet, lásd az olajfelfogó tálcákat a gép alatt

dscn8576.JPG

dscn8575.JPG

Egy Jumo 004B a Me-262 szárnya alól. A mérete meglepően nagy volt

dscn8577.JPG

Rakétasínek egy P-51 Mustang szárnya alatt. Nagyon tetszetős megoldás volt, hogy szinte minden gép alatt más volt a burkolat, itt éppen a lyuggatott acéllemez borítás látható

dscn8580.JPG

Alouette II a plafonról lelógatva. Jobbra, a rotor által takarva egy ütött-kopott Bloodhound légvéldelmi rakéta, jobbra lent pedig egy Maverick rakéta látszik még

dscn8581.JPG

Szintén a mennyezetről lóg le egy megnyitott Vinten felderítő konténer, amit a svájciak Mirage IIIS gépeik szárnya alatt használtak. A falon a tablókon ki volt rakva egy, valószínű a múzeumhoz közeli autópálya-csomópont légifotója is. Noha a készítés magassága nem volt kiírva, de a kép tökéletesen éles volt

dscn8597.JPG

Felderítő változatú Mirage III orra, kinyítva. Mögötte az Atar hajtómű

dscn8599.JPG

Légvédelmi állás kezelőpultja. Arról nem készült kép, de egy, csak felvonóval megközelíthető, hegybe épített bunker által ellátott, 35 mm-es gépágyús üteg is részben újra meg volt építve a múzeumban

dscn8590.JPG

Egy svájci Venom mellett a de Havilland Goblin III hajtóműve. Ez a korai gázturbina egy egyfokozatú centrifugálkompresszort alkalmazott, ezért a nagy átmérő elöl, valamint 16, különálló, csöves égőteret (és egyfokozatú turbinát)

dscn8596.JPG

A rendkívül elegáns vonalú, klasszikus Hawker Hunter. A felfegyverzett gép mellett jobbra az egyben kiemelhető gépágyúkonténere

dscn8595.JPG

A Hunter Rolls Royce Avon hajtóművének axiális kompresszorfokozatai(nak egy része)

dscn8587.JPG

Ilyet máshol nem látni 1 (fent és lent): FFA P-16. A hazai fejlesztésű, földi célok elleni gép helyett a Huntert vették meg, miután az első prototípus lezuhant a berepülés során. A kiállított példány két másik prototípusból van megépítve

dscn8583.JPG

És végül: ilyet máshol nem látni 2: az EWF N-20 Aiguillon

dscn8579.JPG

A szép formájú gép fa modellje. Emellett egy lelkes úriember még vagy 40 másik fa modellt készített, és a múzeumnak adta őket

dscn8586.JPG

dscn8600.JPG

A Wiki leírása szerint a projekt nagyon ambiciózus volt, mivel közvetlen a háború után egy saját fejlesztésű, korszerű, kétáramú sugárhajtóműves gépet vázoltak fel. A külső áramot is be lehetett volna gyújtani, egyfajta utánégetést létrehozva ezzel (lásd a RR PCB megoldását!). De aerodinamikai elemekkel fékezésre (vagy sugárfékként) is számítottak erre a levegőre, persze ekkor nem elégetve benne üzemanyagot. A tervezett négy egységből ráadásul kettőt repülés közben le lehetett volna állítani, takarékos útvonalrepülést lehetővé téve! Az új, kétáramú hajtómű is svájci lett volna, a Sulzer D.45, csakhogy ez nem hozta a várt tolóerőt, ezért az Armstrong Siddeley Mamba liszenszét vásárolták meg. De ez sem volt elég a jókora gépnek, és még sok munka lett volna az eredetileg ugye légcsavarok meghajtására tervezett Mamba kétáramú hajtóművé alakításával, ezért 1952-ben, a gurulópróbákig eljutott programot lezárták. Szóba került egy két, hagyományos elrendezésű és beépítésű hajtóműves változat, de ez már csak szélcsatorna-kísérletekig jutott

dscn8584.JPG

dscn8585.JPG

A múzeum honlapjának címe: http://airforcecenter.ch/index.php?id=28&L=1

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://modernwartech.blog.hu/api/trackback/id/tr538703224

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Teresia Hegedus 2016.05.30. 14:45:03

Érdekes az Alouette II. Ez egy sebesültszállító változat, a sebesülteket a helikopter a két oldalára függesztett konténerekben vitte magával. Nem szívesen utaztam volna ott, de hát aki szívbajos, ne menjen katonának. Ilyesmi megoldást használtak nálunk is a MI-1 helikoptereken:

upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/c/c1/Mil_Mi-1_Hun_1.jpg

Maga Lenin 2016.06.02. 09:07:21

@Teresia Hegedus: Igen, és abban az időben ez elég bevett megoldás volt, ez a külső tartályos megoldás. Persze nem meglepő, a korabeli helikopterek kis kabinmérete erre volt csak elég.
süti beállítások módosítása