Miután eldőlt, hogy a D-5 komplexumot kapja meg, részleteiben is megtervezhették a Projekt 667A-t. Az alkalmazott megoldásokat mutatja be az első fejezetében a sorozat 3. része, kiemelve a meghajtás és a zajszint kérdéskörét. A második fejezet már a pontos, víz alatti navigációs rendszer létrejöttét…
Ha van repülőeszköz, melyre igazán illik a blog címe, az élenjáró haditechnika, akkor az a North American Aviation XB-70-ese. Bár szerepeltek a blogon egyszerűbb típusok is, mint az A-10 vagy az F6D, és olyan, igazán összetettek is, mint az F-111 vagy akár a maga nemében a Princess repülőhajó, talán…
Az Alfát ismertető sorozat 4., egyben utolsó részében a tervezett továbbfejlesztésekről, a K-27 reaktorbalesetéről, az osztály leszereléséről, a nyugati reakciókról (találgatások, új fegyverek), illetve kiegészítésül a Projekt 661 (Papa) osztályról esik szó, és végül következnek a források. Az első…