A továbbiakat lásd...:

2020. október 11. 16:51 - Maga Lenin

A modernwartech.htka.hu-n

Címkék: bejelentés

A Projekt 949 osztályú, szovjet SSGN és változatai, 4. rész

2020. szeptember 25. 09:49 - Maga Lenin

A Projekt 949A-k pályafutása és a Kurszk tragédiája

Az alcím meg is adja a majdnem a blogmotor engedte, maximális hosszúságú poszt két témáját. A 949-eseket bemutató sorozat előző része ITT, az első pedig ITT olvasható.

A Projekt 949A osztályba tartozó tengeralattjárók pályafutásai

A gyári számok megadására azért kerül sor, mert néhány forrás inkább ekképp azonosítja az egyes tengeralattjárókat, és nem a K- számuk vagy a nevük alapján. Minden egység minden legénységcseréje, kitüntetése, kiváló minősítése, kifutása, stb. nincs felsorolva, de a forrásokban meg lesz jelölve, hogy még több részlet hol érhető el ezeket illetően.

 

A javított, hosszabb Projekt 949A-k közül elsőnek a K-148-ast kezdték építeni a 617-es gyári számon, 1982. július 22-én, míg a Szovjet Haditengerészet regiszterébe 1983. január 29-én került be, és legénységét április 22-én alakították meg. Vízre bocsátása 1985. március 3-án volt, a reaktorokat június 15-én indították be először, míg a gyári próbák június 31.-október 31. között zajlottak. Már a november 25-e óta tartó állami tesztek folytak, amikor december 15-én a hetedik rekeszben, a turbinák egyikénél baleset történt. A rekesz súlyosan megrongálódott, ezért a hajónak vissza kellett térnie a gyárba javításra, mely egészen 1986. szeptember 10-éig eltartott. 30-án viszont meg is kapta az állami átvételi papírokat a K-148, október 12-én felvonták a zászlót, és a 949-esekkel megegyező egységbe irányították, Zapadnaja Licába (11. hadosztály). A teszteknek azonban még nem volt vége, mert 1987 júliusa és novembere közt részletes kísérleteket folytattak a tengeralattjáró zajosságát illetően. Ezzel együtt, ebben az évben már megvolt az első őrjárat és Gránit-indítás is. 1989 májusában fontos próba alanya volt a K-148: egyetlen sorozatból két, különböző célt támadott a robotrepülőivel. 1990-re azonban a számos, nem kezelt meghibásodás miatt a tengeren tölthető időt néhány napban korlátozták. Új indítási technikát próbáltak ki rajta 1992-ben, és 1993-ban megkapta az új nevét, Krasznodar városa után. Mielőtt hozzákezdtek a nagyjavításhoz 1996-ban, mely pénzhiány miatt hamar leállt egyébként, addig négyszer volt bevetésen az Atlanti-óceánon és a Földközi-tengeren. A dokkban álló tengeralattjárón azonban mégiscsak folytak munkálatok, mert 1998. július 28-án a gumiborítás kigyulladt. Ezt követően a K-148-ast több helyen tárolták 2010-ig, amikor is a Nyerpa Hajógyárba vitték 2010 novemberében. A leszerelése 2012. november 28-án kezdődött el, amit Olaszország 5 millió euróval támogatott, és egy cége is részt vett benne, miközben a munkát elsődlegesen a Roszatom végezte. A nukleáris fűtőelemeket 2013 április-május közt emelték ki, így már nem volt akkora tétje az újabb tűznek a hajón, mely 2014. március 17-én ütött ki.

krasznodar.JPG

(forrás)

A K-148 a felszínen

Tovább
6 komment

A Projekt 949 osztályú, szovjet SSGN és változatai, 3. rész

2020. szeptember 11. 09:11 - Maga Lenin

Fegyverzet és a két első Projekt 949

A Projekt 949-esek ismertetője a fegyverzettel folytatódik, mely számos, korábban a blogon megjelent posztra utal vissza. Az elég titokzatos önvédelmi eszközökről is helyet kapott egy rövid kitérő. A poszt vége a két eredeti 949-es tengeralattjáró pályafutását mutatja be. A sorozat előző része ITT, az első pedig ITT olvasható.

 

Fegyverzet

3M45 Gránit

A műszaki leírást a korábbi, Projekt 1144 csatacirkálók ismertetőjének ezen része tartalmazza.

Ami a 3K45 Gránit robotrepülőgépek képességeit illeti, nem hogy bizonytalan, hanem konkrétan ellentmondó állításokat is találni. Ilyen – többek között – a magasan repülő példány által vezetett raj, és ennek lelövése (kiesése) esetén a következő felemelkedése a helyére, hogy átvegye a szerepét. Ez valóban egy feltűnően magas szintű képesség elsőre. Van, ahol ezt nyilvánvaló hazugságként írják le, azonban máshol azt állítják, hogy már a korai P-6 robotrepülőgépek is tudták ezt, vagyis évtizedekkel később is biztosan létezett. Az igazságot természetesen képtelenség az internet segítségével megmondani. Ez a blog a képesség – és a többi, Gránitnál említett, hasonló jellegű megoldás – létezése mellett teszi le a garast.

 

Az SzM-225, majd a 949A-kon -225A jelű, tároló-indító konténerek 45 fokos szögben álltak a nyomásálló, belső test két oldalán (különböző források 40-45 fok közötti értékeket adnak meg). A KBSzM (Speciális Gépészeti Tervező Iroda) készítette konténereket indítás előtt elárasztják vízzel, amely egyaránt csökkenti a szerkezet hőterhelését és kiegyenlíti a nyomást a környezettel. A konténer a hengeres testből és a felnyíló fedélből áll.

A jókora tömegű (24x7,5 t, azaz 180 t összesen) és térfogatú Gránitok egymás utáni kirepülése jelentősen megváltoztatná a indító Projekt 949 egyensúlyát és úszóképességét is. Ezért automatikusan működő kiegyenlítő tartályok vannak a konténerek alatt, azokhoz hasonlóan a tengeralattjáró kettős burkolata között. Így az indítási folyamat során végig a kívánt mélységben tud haladni a Projekt 949, természetesen egy bizonyos tűrést beleértve. Ahogyan az az SSBN-eknél is igazán kivételes alkalomnak számított, úgy a 949-esek sem indítottak sosem teljes, 24 Gránitos sorozatot. Ez egyébként legalább két percet venne igénybe, mert 5 másodperces lehet a legkisebb időköz egy-egy start között. Legfeljebb 50 m mélységből, 5 csomó mellett kezdhető meg a Gránitok indítása.

gr_in.jpg

(forrás)

Az indítókonténerben lévő Gránitok és a karbantartó személyzet. A méretek magukért beszélnek

Tovább
9 komment

A Projekt 949 osztályú, szovjet SSGN és változatai, 2. rész

2020. augusztus 27. 07:11 - Maga Lenin

A Projekt 949-esek belső kialakításának részletei

Az első része  - mely ITT olvasható - alapján elég népszerűnek bizonyuló, a Projekt 949 osztályú SSGN-eket bemutató sorozat a tengeralattjárók belső kialakításával és rendszereivel folytatódik. Utóbbiak közé tartozik a meghajtás és a különféle szonárok is. Sor kerül az eredeti 949-esek és a kissé áttervezett 949A-k közti különbségek számbavételére is.

Mielőtt maga a poszt következne, ezúton köszönöm a sorozat első része óta érkezett, két, jelentékeny összegű támogatást a PayPalon át. Ezek, és a kommentek alapján, úgy tűnik, jól sikerült a témaválasztás!

Ленин

 

A Projekt 949A (és 949) részletei

Mivel az eredeti, Projekt 949-esekből csak kettő készült, mielőtt a hosszabb 949A-kra álltak át, az ismertető az utóbbit veszi végig, és csak az eltéréseknél szól az eredeti változat megoldásairól.

Csak egyetlen, fellelt forrás ír arról, hogy miért került sor két Projekt 949 után a 949A-ra való áttérésre. Eszerint az eredeti tervezési folyamat során nagyon igyekeztek spórolni a súllyal – ez a hatalmas méreteket, és így persze tömeget meg árat elnézve, nem is volt ördögtől való gondolat. Csakhogy, ez visszaütött, mert olyan zsúfolttá tették a belső gépészetet, ami már durván akadályozta a normál karbantartást is, nem hogy az esetleges, komolyabb meghibásodások javítását. Ez a tervezési hiba negatívan hatott a berendezések keltette zajra is, és állítólag még a tartalék úszóképességet is kevésnek találták. Az e hiányosságok kiküszöbölésére irányuló program az Антей (Antej; Poszeidón és Gaia óriás fia) nevet kapta, és a 949A jelet. Az osztály ezzel érte el az eredetileg is várt képességeket. Közben persze alkalmazták a fejlesztési időszak alatti eredményeket is. A döntő különbség egy új rekesz beépítése volt, ami több helyet adott a gépészetnek, és növelte a hosszt is, ezáltal orvosolva az előbb felsorolt gondokat.

Így nézve tehát a folyamat analóg a Tu-22M0/M1/M2, majd M3 változatokkal. Sőt, a Tu-22M3M-mel és a Projekt 949AM-mel tovább vihető a párhuzam; utóbbit lásd később. Nyugaton közösen Oscar osztálynak nevezik a tengeralattjárókat, és a 949-esek az Oscar-I-esek, a 949A-k pedig az Oscar-II-esek.

02-3695607-smolensk.jpg

(forrás)

A 949-esek nem hivatalos beceneve a Батон (Baton), azaz cipó vagy vekni, amire az oroszok szerint hasonlít a jellegzetes alakú, de a lepényhalra is hajazó formájú tengeralattjáró

949.jpg

(forrás)

Fent a Projekt 949, lent a 949A rajzai, utóbbinál egy kis összevetésre is lehetőség adódik

949_es_949a.gif

(forrás)

Tovább
36 komment

A Projekt 949 osztályú, szovjet SSGN és változatai, 1. rész

2020. augusztus 14. 07:11 - Maga Lenin

Gránitkemény csapás, csendben

Nem volt előre megtervezve, de a szovjet haditengerészeti stratégia egyik alapeleme, azaz a tömeges, hajók elleni robotrepülőgépekkel végrehajtott csapás egyik újabb oszlopa következik a blogon. Az egészet nagy mértékben támogató és összefogó, Legenda műholdas célfelderítő rendszer, a Tu-22M bombázók, illetve a többfeladatú, de e téren is félelmetes Orlan/Kirov osztályú csatacirkálók után ezúttal a Projekt 949 osztályú atomtengeralattjáró ismertetője következik.

És rokon még a blogon ezzel a kvázi-sorozattal a robotrepülőgépes bombázók elhárítására tervezett F6D Missileer posztja.

 k-141_kursk_k.jpg

(forrás)

 

Szuperszonikus csapás merülésből

1967-ben állt szolgálatba a K-43, a Projekt 670 osztályú (nyugaton: Charlie), hajók elleni robotrepülőgépekkel felszerelt, nukleáris tengeralattjáró (SSGN) a Szovjet Haditengerészetnél. Ezeket a 60-70 km effektív hatótávú P-70 Ametiszt, majd később P-120 Malachit, szubszonikus robotrepülőkkel látták el, minden esetben 8 darabbal. Már abban az évben megkezdték az előzetes tanulmányokat, előkészítendő a következő, az amerikai hordozókötelékek elleni harcra szolgáló osztály megtervezését. Erre mindenképpen szükség is volt, mivel a következő évben, 1968-ban már megkezdődött a Nimitz osztályú, immár atommeghajtású hordozók első, névadó példányának építése az Amerikai Egyesült Államokban. 1974-ben állt szolgálatba az anyahajós tengeralattjáró-elhárító Lockheed S-3 Viking, felváltva a lassú S-2 Trackert, miközben a szárazföldi telepítésű P-3 Orion járőrtípust is rendszeresen modernizálták. A CBG, azaz a Carrier Battle Group (hordozó harccsoport) mellé kirendelt vadásztengeralattjárók egyre korszerűbb típusaival együtt ezek a fejlemények azt jelentették, hogy egy SSGN több száz kilométerre szorult a célpontját jelentő anyahajótól, ha biztonságban akart maradni. Ezért egy 500-550 km hatótávolságú, új, nagy robotrepülőgépre, és azt ezt hordozni képes tengeralattjáróra lett szükség. Ennek az új SSGN-nek a méretét pedig az általa bevethető robotgépek száma is alapjaiban befolyásolta. A jövőben várható volt ugyanis a hordozókötelék légvédelmének erősödése, természetes reakcióként a szovjet fenyegetésre. 1974-től szolgálatba is állt az F-14 Tomcat, és ez az E-2 Hawkeye AWACS típussal együttműködve messzire kitolta a támadó robotrepülőgépeket is lelőni képes vadászvédelmet. Ugyancsak növekedtek a kísérőhajók légvédelmének lehetőségei is, ami végül is az Aegis rendszerű cirkálókban csúcsosodott ki.

f-14as_vf-84_flying_over_uss_theodore_roosevelt_cvn-71_1989.jpg

(forrás)

A szovjetek erős fenyegetést láttak a Nimitz osztályú hordozókban és a rajtuk települő, F-14 vadászgépekben. Az 1988-89-es képen a CVN-71 Theodore Roosevelt felett száll el két Tomcat a közismert VF-84 Jolly Rogers századból

Tovább
31 komment

Részletek az amerikai légierő 2021-es költségvetéséből

2020. július 24. 08:14 - Maga Lenin

A nyár közepén, az újabb sorozatig egy rövid, nem technikai jellegű poszt következik, ezúttal a korszerű hadviselés költségeiről, mégpedig az USA adataival. Persze nem áll távol ez a terület sem a blogtól, mivel szinte minden, bemutatott eszköznél vagy rendszernél szóba kerül, hogy mennyi pénz jut rá, vagy, hogy túl drágára sikerült, illetve csak egyáltalán, általános megszorítások miatt nem volt pénz egy új változatra, hajtóműre, bármilyen fejlesztésre.

Az Amerikai Egyesült Államok költi a legtöbbet a világon haderejére. Ezt a költekezést millió módon lehet elemezni, és más nemzetekéhez hasonlítani. Ezúttal a thedrive.com/the-war-zone két írása alapján vetünk néhány pillantást e, nagyjából 705 milliárd dolláros összeg (az íráskor kb. 220.000 milliárd forint) egy részére.

A számok a 2021-es költségvetési évre (mely 2020. október elsején kezdődik és 2021. szeptember 30-án ér véget) vonatkoznak, a Pentagon javaslata szerint.

 

A légierő repülőgép-beszerzései

Kezdésnek a nemrég befejeződött A-10 ismertetőhöz kapcsolódó számok. Jelenleg 9 század repüli a típust, melyből a légierő – saját bevallása szerint – hatot tudna fenntartani megfelelően. Ez egyben az újragyártott szárnyak programjának leállítása lett volna. Ezt a Kongresszus nem hagyta, de jelenleg a Légierő (USAF) a 44, legöregebb Varacskos Disznó kivonását javasolja. Ezzel 7 század maradna meg (6 helyett), és 109-ről 65 tagúra csökkenne az új szárnyakat igénylő példányok listája. Így a most meglévő, 283 Warthogból 239 maradna. Ezen kívül, megint csak tervben van valamilyen könnyű, légcsavaros csapásmérő rendszerbe állítása is. Erre a különleges műveletek parancsnoksága (SOCOM) kért 100 millió dollárt, melyből az első öt ilyen gépét megvenné. Most hivatalosan „armed overwatch aircraft”-nak nevezik ezeket. Várhatóan a Sierra Nevada Corporation A-29 Super Tucano vagy Textron AT-6 Wolverine típusok egyike kapja majd a megrendelést, melyet lehet, hogy még azon nyomban egy 75 db-os, újabb követ. Ezzel együtt, maga az USAF lemondott a kategória beszerzéséről, csak tesztelésre, értékelésre, képzésre venne 2-2 db-ot a fenti két gyártmányból. Mindez az A-10 hosszabb távú rendszerben maradását vetíti előre.

at-6.jpg

(forrás)

Az AT-6, mely a T-6 Texan II kiképzőgép felfegyverzett változata. A precíziós fegyverzethez jókora szenzortorony társul – akárcsak a harci helikoptereken, pl. a Ka-50/52 esetében

Tovább
22 komment

A Fairchild-Republic A-10 csatarepülőgép, 9. rész

2020. július 10. 07:11 - Maga Lenin

A Varacskos Disznó jelene és jövője, javasolt változatai

Az A-10 ismertetőjének utolsó része a különféle, meg nem valósult változatokkal kezd. Ezt néhány gondolat követi zárszóként, majd a terjedelmes forráslista, pár extra fotóval megspékelve. A sorozat előző része ITT, az első pedig ITT olvasható.

 

Az A-10 további, javasolt változatai

A Republic még a ’80-as években a csendes-óceáni térségbe ajánlotta a kétüléses N/AW verzión alapuló, tengerészeti csapásmérőjét, Harpoon, vagy akár Exocet, hajók elleni robotrepülőgépekkel. Ehhez az orrba radar beépítése lett volna szükséges. Egy másik forrás szerint a tengerészeti hasznosítás 2002-ben is felmerült, de ekkor a „Sea Hog” ötlettel már egészen más volt a cél. A US Marines számára közvetlen légi támogatást biztosító gépek az általuk akkor még használt, korai F/A-18 verziókat „és más gépeket” (AV-8B) helyettesítettek volna. Csakhogy ez hordozófedélzeti üzemet (!) jelentett, amihez a US Navy is kellett volna, mivel a kisebb, tengerészgyalogos hordozók erre nem lettek volna alkalmasak. Így aztán felhajtható szárnyakat, fékhorgot és a katapultáláshoz szükséges felszerelést irányoztak elő, de ez az A-10-est kezelő Northrop Grumman szerint nem igényelt megerősített orrfutót, mert az eleve elég strapabíró a nem szilárd burkolatú pályák használata miatt. A hosszú távra konzervált A-10-eseket vették volna elő, melyeket a cég 20 milliós darabáron alakított volna át. Ez ugyan elsőre nem sok a módosítások mélységéhez képest, de ahhoz képest eléggé, hogy régi, használt gépekről van szó, amiket nem a korrozív, tengeri környezetre terveztek. Ebben az ötletben persze nem egyeztek volna meg a haderőnemek, főleg a Navy. Nekik ugyanis a „nagy” hordozókon egy újabb típust kellett volna bevezetni, ami logisztikailag előnytelen, továbbá, ez a terv aláásta volna az F-35B és C programot is. Így aztán a „Sea Hog” sorsa nem lehetett kérdéses, de azért érdekes ajánlat volt.

sea_hog.jpg

(forrás)

A makettépítők azért dolgoztak szépen: Sea Hog a Marines színeiben, kétszeresen tört, felhajtott szárnyakkal és felhajtható farokrésszel (!!). Érdemes megfigyelni az UARRSI helyett a jobbra hátrébb beépített, hajlékony tömlős megoldáshoz való csatlakozót

Tovább
14 komment

Exocet indítás deluxe

2020. június 26. 07:11 - Maga Lenin

avagy VIP csapás hajók ellen

A blogon korábban volt már egy 2+2 részes sorozat Rakétaindítás deluxe címszóval (az első része ITT érhető el). Ennek mintájára ismét egy különleges hordozóeszközről, és annak egy, állítólagos bevetéséről lesz szó. Ráadásul, ezúttal aztán igazán illik a sorozat címében szereplő deluxe jelző a főszereplőre!

jarmuk.png

 

Magángép katonai célra

Amikor a Dassault vállalat új, katonai gyökerű üzleti repülőgépe, a Falcon 20 először szállt fel bő másfél éves fejlesztési időszak után, 1963. május 4-én, származása ellenére nem biztos, hogy sokan gondolták volna, hogy lesz egy változata, ami egészen visszatér a harci repüléshez. A futár, összekötő és többmotoros kiképző gépet kereső állami tenderre készített, de már üzleti gépként is megtervezett Falcon 20 a Dassault-Breguet Mystère 20 néven is ismert volt kezdetben. Ez a jelölés jól mutatja, hogy a Mystère IV szubszonikus vadászbombázó aerodinamikájánál tanultakat, az ott elért eredményeket használták fel a repülőgéphez. A 8-10 ülésesnek szánt Falcon 20 persze már ennek megfelelő, kerek törzset, és az akkoriban széles körben használt, farokhajtóműves elrendezést kapott.

A gondolákba a világ első üzleti gépének tartott Lockheed JetStaron is használt Pratt & Whitney JT12A-8 sugárhajtóművek kerültek a prototípuson, de 1964-től már a General Electric CF700-asok hajtották a típus kissé megnövelt méretű, sorozatgyártott verzióját. Mindez az amerikai piacra figyelemmel történt. Amint a poszt végén kiderül, egy harmadik hajtóműtípus is fontos szerepet kapott a későbbiekben.

 

A Falcon 20-ast a Dassault javasolta hajók elleni rakéták hordozására, tengerészeti csapásmérőként is. Legkésőbb 1982-től hirdették ezt az átalakítási lehetőséget. Ezzel az amerikai parti őrséget is célozták, ahol már repült a típus HU-25 Guardian néven. A feladata a hajóbalesetek gyors elérése volt, hogy ott behatárolja a pontos helyet, és irányítsa a mentést. A US Coast Guard azonban az amerikai haderők egyik haderőneme, és ennek megfelelően fegyveres harcra is képes a maga szintjén. Erre alapozva ajánlotta a Dassault számukra a Guardian 2-t, Exocet rakétákkal felszerelve. Így a gyártónál valamelyest készen álltak a tervek egy Falcon átalakításához.

gardian_2.jpg

Fent és lent: a Falcon Gardian 2 (a rajta lévő felirat szerint leírva) kiállításokon szereplő, egy igazi gépből módosított verziója az 1985-ös párizsi légiszalonon. Az Exoceten kívül még Thomson-CSF Barem önvédelmi elektronikai zavarókonténert és Matra Sycomor zavarótöltet-szórót függesztettek

g2.jpg

(forrás)

chilei.jpg

(forrás)

Chile (lásd a jelvényt balra) vett a Gardian 2-ből kettőt, de mivel a rakéta ledobásához szükséges teszteket nem végezték el, így valójában ezek a példányok nem voltak bevethetőek ilyen formában. Ezért hamarosan túl is adtak rajtuk, civil gépként

Tovább
13 komment
süti beállítások módosítása