A Fairchild-Republic A-10 csatarepülőgép, 8. rész

2020. június 19. 07:11 - Maga Lenin

A Warthog az öbölháborúban és az elmúlt 30 évben

Ezúttal a Warthog bemutatja képességeit az öbölháborúban, ami meghatározónak bizonyul a jövőjére nézve. Ezt követően a '90-es évek kivonásairól és kisebb konfliktusairól, illetve a feltárt szerkezeti problémákról lesz szó. Az új évezred elhozza a korszerűsített A-10C verziót, ami oroszlánrészt vállal a terrorizmus elleni háborúban, de egyúttal a Varacskos Disznónak folyamatosan a teljes kivonás lehetőségével kell szembenéznie. A sorozat előző része ITT, az első pedig ITT olvasható.

 

A Hog az öbölháborúban

Mint ahogyan a blogon korábban is, a harci bevetéseket csak röviden érinti a sorozat. Az itt szereplő számok főként a Jenkins-féle ismertető adatai, kivéve elsősorban az F-111-esekre vonatkozóak.

Az AirLand Battle koncepció és a hidegháború vége miatt úgy tűnt, az A-10 nem lesz hosszú életű. Azonban a Kuvaitot lerohanó Irak nagyjából 4000 harckocsival rendelkezett a háború előtt, és ugyanennyi tüzérségi eszközzel, és összességében a világ negyedik legnagyobb hadereje volt. Ilyen páncélosmennyiségnél nem lehetett igazán kérdéses, hogy bevetik az A-10-eseket. Vagyis erre gondolna bárki utólag, de akkoriban bizony egy darabig ez kérdéses volt, mert az USAF az F-16-osokkal akarta megoldani a dolgot. A koalíciós erők főparancsnoka, Schwarzkopf tábornok közbelépésére volt szükség ahhoz, hogy a Hogok bekerüljenek az áttelepített légiarmadába.

Így hét Tactical Fighter Squadron vonult fel a típusból, A-10-esek és OA-10-esek egyaránt. Egy századot kivéve, amiben 12 gép volt, papíron mindegyikük 24-gyel rendelkezett, ami összesen 156 db lenne, de – különféle tényleges létszámokkal – 152, más források szerint 144 gép került ki Irakba. Ezek 7445 fegyveres bevetés és 1310 fegyvertelen felszállás során, 98,67%-os megbízhatósággal repültek (azaz ekkora arányban tudtak fegyvert bevetni, amikor erre szükség volt). Ez az összesen 8755 feladat a teljes koalícióra vonatkozó számok 16,5%-át jelentette, és a fegyveres felszállások 18%-át. Tipikusnak tekinthető fegyverzet volt 2x2 Maverick (a tripla függesztőkön), 2x1 rakétablokk, és 1 pár Sidewinder valamint az ALQ-119 konténer – meg persze az Avenger gépágyú. Ezzel 783.595 db API lőszert lőttek ki, ami durván 233 tonna DU-t jelent. Jellemző a bizonytalanságra ennek hatása terén, hogy a különféle tanulmányok ekkor 10 és 70% közé tették a becsapódás következtében aeroszolizálódott urán arányát. Az USAF által indított Maverick rakéták 90%-át, ugyancsak 90%-os találati valószínűséggel, a típus lőtte ki, ebből 1692 db B-t (TV) és 1628+203 D+G-t (IR) nappal, és további 1500 D-t éjjel.

Ez mindjárt jelzi, hogy bizony az A-10-esek éjjeli bevetéseire is sor került, noha a LASTE módosításon kívül erre igazából korlátozottan volt alkalmas a típus. De a légierőnél feltalálták magukat a katonák, és ilyenkor az AGM-65D-k infrafejét használták elektrooptikai konténer helyett. Ez a kisméretű kijelző és a fejrész szűk látószöge miatt nagy kihívást jelentett. A megtalált célokat a világítóbombákkal fényárba borították, hogy ne csak a Maverickeket lehessen ellenük használni. De ezen kívül, amikor hiány mutatkozott a csapásmérő típusoknál, akkor bizony az A-10-eseket a tőlük – akkor még – elvileg távol álló BAI, tehát lefogó bevetésekre is befogták. 10 órára is nyúló, Scud rakétákat felkutató és megsemmisítő feladatokra is szép számmal indultak. Ezek során igazán kihasználhatták a jelentős, levegőben tölthető időt. Részt vettek harci kutató-mentő akciókban is, amik során volt, hogy egy küldetés során négyszer végeztek légi utántöltést. Az OA-10-esek pedig a nekik szánt, célkereső-megjelölő feladatokat végezték. Mindezzel a típus megmutatta sokoldalúságát.

walk.jpg

(forrás)

1991 márciusában Szaúd-Arábiában egy helyen volt az összes, áttelepült A-10. Ezt az angolban elephant walknak hívott, tömeges harcigép-felvonulás mintájára Hog Walknak is hívták. Így említik a hasonló, kisebb, ilyen alkalmakat is

peanut.jpg

(forrás)

A háborúra készülődve egy-két A-10-est átfestettek a zöldes Euro I-esről világosabb színűre, mint például ezt a gépet a 917. TFW-ből. Ezt itt Peanut, azaz Mogyoró néven emlegették. Azonban valamiért a parancsnokság elutasította az ötleteket, és maradt a sivatagi környezetbe nem illő, sötétzöld szín

re_obol.jpg

(forrás)

Újrafelfegyverzés az öbölháború során

A harckocsikon kívül, a légierő hivatalos listája szerint, igazoltan megsemmisített a Warthog-flotta 1106 teherautót, 926 tüzérségi eszközt (az összes ilyen megsemmisítés kb. 25%-a), 500 lövészpáncélost (30%), 184 katonai építményt és bunkert, 96 radart, 50 légvédelmi ágyút és 9 légvédelmirakéta-indítót, 10-et a földön lévő ellenséges repülőgépek közül, továbbá 51 Scud és 11 Frog (nyugati kódnevek) harcászati ballisztikus rakétaindítót. A hadsereg még nagyobb arányban írt eredményeket az A-10-esek javára, és akkor még nem volt szó a megrongált eszközök ugyancsak nagy számáról.

A tankok nem véletlen maradtak ki az előző felsorolásból. Ezekből 987-et írtak jóvá az A-10-eseknek. Ez nem kevés, de csak az összes kilőtt harckocsi 25%-a. Persze a koalíciós légiflotta nagy volt, így ez nem csoda. Viszont, még az egyes típusok között sem rekorder az A-10! Ez az elsőség ugyanis az F-111F-eket illeti, amelyek éjszakai bevetéseken, a Pave Tack konténerekkel és Paveway II sorozatú lézerbombákkal 1500 ellenséges páncélost pusztítottak el. Ez rámutat, hogy erre az N/AW A-10 is képes lehetett volna, melyet hasonló felszereltséggel láttak el. De arra is, hogy lejárt az ideje a hagyományos bombákkal való, pontcélok elleni támadásoknak. A nappal, irányítás nélküli fegyverekkel támadó F-16-osok – amellett, hogy a becélzott tankok tizedét találták csak el – jókora foltokat kreáltak éjjelre a sivatagban a mellément bombákkal az infravörös kamerákon, amik tankoknak tűntek. Ezért az F-111 pilóták jelezték, hogy ezzel a támadási módszerrel hagyjon fel a légierő, mert így a nehéz célzás miatt mellédobják, azaz elpazarolják a lézerbombákat.

 

Amíg mindenki arra gondolt, hogy milyen veszélyesek az ellenséges repülőgépek az A-10-esre, ebben a háborúban az is kiderült, hogy egyes repülőeszközökre épp, hogy a Warthog jelenti a veszélyt. 1991. február 6-án Robert Swain százados feltehetően egy Bo-105-öst lőtt le a gépágyúval, ami után a gépét a Chopper Popper névre keresztelték át. Nem sokat kellett várni, hogy ismét eredményes legyen egy Hog, ráadásul ismét a GAU-8-assal. 15-én Todd K. Sheehy egy Mi-8-assal végzett. Érdekesség, hogy ezen kívül minden koalíciós légigyőzelem levegő-levegő rakétával történt, vagy két, különleges módon: földnek ütközött az iraki gép a harc hevében, illetve szó szerint „lebombáztak” kettőt, levegő-föld fegyverrel. Amire számítani lehetett volna még, az a többi típuson is a gépágyú, de ezekkel nem értek el sikert. Ellenben, az A-10-esekre visszatérve, azok szándékolatlan fegyverindítás során három Sidewindert is ellőttek még.

A hadjárat alatt elhasználtak 355.381 db infracsapdát és 108.654 dipólköteget is. Így is 23 gép sérült meg, amiből 6 elveszett: négyet lelőttek, kettő pedig olyan súlyos károkkal tért haza, hogy selejtezni kellett. A négy lelőtt gépből kettőt egy napon vesztettek el. Minden esetben földi tűz okozta a gépek vesztét, infravörös önirányítású, orosz eredetű Sztrela rakéták vagy csöves légvédelem képében. Egyébként az A-10-esek fele, tehát 70 db szerzett valamilyen (harci) sérülést a hadjárat alatt, de ezek nagy részét nem is jelentették, olyan csekélyek voltak. A 23, jelentett esetből 17-nél javítható maradt a gép, ami 76%, és csak két pilótát vesztettek, ami 92%-os túlélési arány. Ezekre az értékekre igazán nem lehetett panasz.

Köszönet a találatokat illető számadatok kapcsán hpasp-nek!

hasra.jpg

(forrás)

Egy, rakétatalálat után hasraszállt A-10. A redundancia ellenére ezúttal a teljes hidraulikanyomás elveszett, de a pilóta visszahozta a gépet. A rongálódás olyan súlyos volt, hogy ezt a példányt le kellett írni. Használható részeit más Hogok javításához kiszerelték, a maradékot a homokba temették

page-4-5.jpg

(forrás)

Ennek a Hognak is egy rakéta tépázta meg a farokrészét, de ez is le tudott szállni a bázisán. ITT még rengeteg kép ezekről a károkról, amiből kiderül, hogy ez a példány nem kevesebb, mint három alkalommal is megsérült, de ebből csak kettő szerepel a hivatalos, 23-as listán

 

A kezdeti vélekedésekkel ellentétben az A-10-esek relatív lassúsága nem volt gond, és csendes hajtóműveik miatt még kis magasságon is csak közelről lehetett őket meghallani, ami éjszaka különösen kapóra jött. Ez ráadásul sokszor nappal is bevált, mert nem mindig szúrták ki szabad szemmel a gépeket. Az iraki katonákra jelentős, negatív pszichológiai hatást gyakorolt a típus, aminek fontosságát nem lehet lebecsülni a legkevésbé sem. Például, mivel tudták, hogy hamarosan támadni fognak, már az is morálromboló volt számukra, amíg a rácsapás előtt vagy két támadás között a légtérben manővereztek az A-10-esek, amiket minden más típustól eltérő formájuk kiválóan felismerhetővé tett.

Az öbölháború fontos fejezete a típus történetének, és így az USAF CAS képessége szempontjából is lényeges momentum, mivel valós körülmények közt derültek ki az A-10, de más típusok, így az F-16 képességei, gyengéi is. Összességében jól jött a konfliktus a Hognak, mivel annak során hatékonynak bizonyult. Az amerikai számvevőszék, a GAO szerint ez végezte a legtöbb bevetést naponta, 1,4-et, és a Maverickek által ez vetette be a legtöbb, precíziós eszközt is. Bebizonyosodott, hogy a vietnami háborúval fémjelzett sugárhajtású harci repülőgép generációhoz képest sikeres volt a túlélőképesség növelése. Számos, olyan sérüléssel, amivel a korabeli gépek lezuhantak volna, vagy selejtezés lett volna a sorsuk, az A-10 még hazarepült, és javítható maradt. Ezeket a sérüléseket a rakétás légvédelem sikeres lefogása és megsemmisítése miatt döntő részben a csöves tüzérség okozta, és ezt a fajta tüzet az A-10 jól viselte. Még a háború idején, a helyszíni javító szolgálatok a 70, „csak” megsérült gépből csak egyetlen egyet nem tudtak ott megjavítani, noha 20 példány súlyos károkat szenvedett. Ráadásul az elvégzett javítások gyorsak és olcsók is voltak.

A pozitív értékelésekkel ellentétes vélemények is születtek. Erre elég csak azt említeni, hogy – a Scud-vadászatok során – az A-10-esek, ha vittek magukkal, akkor is gyakran ledobták a szabadesésű bombáikat még út közben, másodlagos célokra. Ezt úgy is leírják, hogy ez kifejezetten szükséges volt, hogy az így könnyebb és kisebb légellenállású géppel tovább tudjanak kutatni a rakétaindítók után. Csakhogy úgy is, hogy a fegyelmezetlen A-10 pilóták csak az általuk favorizált GAU-8-ast akarták használni minden áron, és a többi fegyverzettől gyorsan megszabadultak, amint csak lehetett, akár a sivatagba dobva őket. Távolabbról nézve talán annyi megállapítható, hogy kár volt így felfegyverezni eleve a gépeket, főleg az éjjeli, Scudokat célzó bevetésekre… De a „Halál Országútja” néven említett autópályán feltorlódott iraki páncéloscsapatok elleni támadásokkal, és a nem éppen rossz túlélőképességgel az A-10 mégis inkább megalapozta hírnevét a jövőre nézve, és támogatókat szerzett.

szarnys.png

(forrás)

Február 6-án, másik két sérülés után szerzett egy harmadik, elég kiterjedtet ez a Hog. Nem messze volt a 9-es pilonon lévő Maverick, és a jobb futógondola is megkapta a magáét. A hidraulikus rendszer is károsodott

highway_of_death.jpg

(forrás)

Eredetileg egy, A-10 által gépágyúval kilőtt iraki páncélos képe került volna ide, de egyik, felkeresett weboldal sem volt elég meggyőző, ami tartalmazott állítólag ilyent ábrázoló fotót. Helyette a Highway of Death, a 80-as autópálya légifotója a koalíciós erők ténykedése után. Az itt okozott pusztításban a Hognak is része volt

 

Az A-10 helyzete a ’90-es években

A Sivatagi Vihart követően, az összességében kedvezőnek mondható tapasztalatok ellenére, az USAF megint megpróbált megszabadulni az A-10-esektől. Most nem kivonásban gondolkodtak, hanem az Army-nak való átadásban. Cserébe viszont az Army Tactical Missile System (ATACMS), lényegében hadszíntéri ballisztikus rakétákat jelentő rendszert viszont fel kellett volna, hogy adják a szárazföldiek. Ezzel a légierő megszabadult volna a CAS feladatkörtől, viszont a mélységben lévő célok támadását, azaz a lefogást (BAI) egyeduralkodóan magánál tarthatta volna.

 

Akárhogy is hadakoztak a feladatkörökön és a hozzájuk tartozó fegyverrendszereken a haderőnemek, a ’90-es évek költségcsökkentő intézkedései közepette egyébként sem maradhatott meg a teljes Warthog-flotta. 1991-94 között nagyarányú kivonásra került sor, tucatnyi repülőszázad adta le a típust, ami 183 példányt érintett. A Davis Monthan raktárbázisra kerültek a gépek, miközben egy részüknél felmerült a korábban már sikertelen export. 1993 közepén Törökország közel járt 50 gép megvásárlásához, de állítólag a DU lövedékek miatt a külügy megvétózta ezt. Ugyanakkor a 167 millió dolláros árban kizárólag a LASTE módosításon még nem átesett példányok szerepeltek, kiképzés és tartalék alkatrészek, eszközök, és minden más nélkül. Így pedig eleve nem volt túl vonzó az üzlet. Dél-Korea és Izrael is érdeklődött, ami várható ellenfeleik tükrében viszonylag érthető, de a nagy fegyvervásárló Egyiptom is felmerült vevőként. Van, ahol Pakisztánt és Thaiföldet (!) is említik még. Üzlet azonban végül egyetlen esetben sem történt. A számos, kézenfekvő okon túl, azaz elsősorban a típus kisebb légierők számára túlspecializált volta mellett, ekkoriban nem lehetett tudni, hogy hosszú távon szolgálatban marad-e az A-10 az USAF-ban. Mert ha nem, az eleve nem az eredeti gyártó által támogatott program jövőbeni ipari háttere szinte biztosan silány lett volna az amerikai légierő érdekérvényesítő képessége híján. Márpedig az öregedő gépeknél erre mindenképpen nagy szükség lett volna (javítások, alkatrészellátás, stb.), az elkerülhetetlenné váló korszerűsítésekre meg még kevésbé lehetett volna gondolni.

Később, 2003-ban 18 gép kölcsönadásáról folytak egyeztetések Kolumbiával, de ez sem realizálódott.

egypt_a-10_thunderbolt_ii_aircraft_an_f-16.jpg

(forrás)

Az egyiptomi légierő MiG-21-esével repül egy F-16 és egy A-10 1981-ben. A sah megbuktatása előtt a Fairchild-Republic Iránnak is bemutatta a típust az Eglin bázison

let.jpg

(forrás)

Letárolt A-10-esek, már több részegységüktől megfosztva

 

Az öbölbeli tapasztalatok is arra mutattak, hogy az A-10 éjjeli bevetési lehetőségeit ki kell szélesíteni, mégpedig elsősorban a pilóták sisakjára csatolható, éjjellátó készülékkel (NVG). Ez azonban maga után vonta a kabin világításának és a kötelékfényeknek a módosítását is, mert azok egyébként elvakították volna az NVG-t viselőket. Erről 1993 júniusában született döntés, és a teljes flotta, tehát akkoriban kb. 300-400 gép 1996 októberig történő átalakításáról szólt. Ezt azonban pénzügyi és gyártási hiányosságok miatt 250 Hogra és egy évvel korábbi határidőre módosították. Végül a Grumman kapta a megbízást, és csak 1997-re tudta teljesíteni. Az átalakításokat viszont a bázisokon el lehetett végezni, ahhoz nem kellett gyártói helyszínre repülni.

Az USAF 1996-ban elvégezte az A-10 flotta teljes felülvizsgálatát üzemeltetési szempontból. Ennek során megállapították a tíz leggyakrabban meghibásodó alkatrészt is. Kissé kellemetlen módon, a TF34-esek álltak az élen, és a típus védjegyévé vált GAU-8 követte őket, de a kilencedik kabintető és a tizedik futómű sem volt túl szívderítő a listán. Persze ezek nem súlyos meghibásodásokat jelentettek, hanem bármilyet, a legkisebbekig bezárólag. Ami a lista kijavítását illeti: csak a hajtóművek egyes csapágyainak cseréjére volt pénz; feltehetően, mivel ez a repülésbiztonságot érintette közvetlenül. A felülvizsgálat során megállapították, hogy 1997-es árakon a típus egy repült órája 1504 dollárba kerül, de a pilóta fizetése és persze a beszerzési költségek arányos része nélkül.

Más típusok más adataival való összevetésbe direkt nem került sor, mert ez végeláthatatlan módszertani vitákhoz vezet.

 

A Grumman problémái miatt, és mert eleve benne volt a típus ügyeiben a Lockheed, ennek egy, igazából repülőgépiparban nem érintett részlege (Lockheed Martin Systems Integration, röviden LMSI, korábban az IBM informatikai vállalat (!) része) is beszállt az A-10-est fenntartó csapatba, 1997-98 körül. Ekkor egy ideig az A-10 Prime Teamet az USAF és az addigra Lockheed Martinná (LM) egyesülő cég alkotta, és így az LM kapta a következő megbízást a korszerűsítésre. Ennek alapján 1999-ben került fel egyesített GPS és INS navigáció (EGI, Embedded Global Positioning System/Inertial Navigation System), valamint egy többfeladatú képernyő a típusra. A LASTE során lerakott alapokra most egy Integrated Flight & Fire Control Computer, azaz Integrált Repülési és Tűzvezető Számítógép került. Közben a Grumman egyesült a Northroppal, és így megmaradt e cég az OEM-nek. Nemsokára aztán a harmadik, a hidegháború után megmaradt nagy gyártó, a Boeing is részese lett az A-10 továbbéltetésének.

akkor_uj_gps.jpg

Neubeck 37. o.

A kis dómszerű antennaház rejti a GPS-vevőt

Valamikor a ’90-es években elérhetővé vált az A-10 számára is az ALQ-119 és -131 utódjának szánt, Raytheon AN/ALQ-184 zavarókonténer is. Ez nagyjából hasonló a korábbiakhoz külalakra, de a (V)9 verziójától kezdve integrálták bele az ALE-50 vontatott csalit, ami együttműködik a konténer eszközeivel, növelve így egymás hatásosságát.

 

A modernizálásokon kívül háború is jutott még erre az évtizedre. A volt Jugoszlávia utódállamaiban dúló harcokban 1994-95 között repültek A-10-esek, és segítségükkel próbálták kordában tartani a feleket, főleg a szerbeket. A Hogok azt csinálták, amihez értettek: a harcmezőn lévő – esetleg rejtett – állásokat, járműveket és tüzérségi eszközöket támadták. Itt tízezer uránmagvas lőszert használtak fel, és ezúttal – mivel ez már Európában történt – komolyabban előkerült a nyilvánosságban, hogy mégis ennek milyen – hosszú távú, lakossági – egészségügyi hatásai lehetnek. Érdemi egészségkárosodást azonban nem tudtak kimutatni azoknál, akik DU lőszerrel megszórt területen, roncsok közelében jártak. Ehhez hatalmas mennyiségben kellett volna a szervezetbe kerülnie a DU-nak, ami így előbb okozna nehézfém-mérgezést, mint a sugárzás miatti tüneteket. Ugyanez volt a helyzet az 1999-es, koszovói légiháború idején, ahol szintén jelen voltak az A-10-esek, és mintegy 31.000 db, szegényített uránt tartalmazó lőszert lőttek ki. A lelőtt F-117 pilótája mentésének fedezésében is részt vettek a Hogok.

10_skop.jpg

(forrás)

1999. május 2-án találta el SA-18 (Igla) vállról indítható légvédelmi rakéta az egyik, az Operation Allied Force hadműveletben részt vevő A-10-est. A jobb oldali hajtómű kiesése miatt a pilótának Szkopjéban kellett kényszerleszállást végrehajtania, ami a kép alapján jól sikerült. Pedig a rakéta jól működött, a találat előtt előrébb helyezte az irányzékot a forró fúvócsőhöz képest. Amint azt a lenti fotó bizonyítja, a javítás esztétikailag valamelyest kifogásolhatóra sikerült… :) /a rakéta típusa az ellentmondó források miatt tévesen szerepelt, a képaláírás hpasp észrevételére javítva, köszönet érte/

a10a-81-0967repaired02.jpg

(forrás)

Köszönet hpasp-nek, hogy felhívta a figyelmem a fentebbi fényképre.

 

A Varacskos Disznó utóbbi 20 éve

Szerkezeti problémák

Az A-10-est eredetileg 6000 repült órás élettartamra tervezték. Mivel akkoriban kezdtek áttérni a 8000 órás alapértékre más típusoknál, így ennél is ez lett az új cél. Ekkor már túl voltak a hosszú távú fárasztási teszt kétszeres élettartam-értékén, azaz az eredeti számok alapján a 12.000 órán, ami a szokásos módszer volt. Ezt kisebb, elfogadható javításokkal viselte a tesztpéldány. Csakhogy, a 8000 órára való átállás miatt, amikor folytatták a próbákat 16.000 óra felé, 13.768 óránál újabb, jelentős javításokra volt szükség a szárnyban. Amíg ez 1979-re megtörtént, készen lettek az addigi repülési tapasztalatok alapján az új, Spectrum 3-nak nevezett terhelési eljárással, ami az eredetinél intenzívebb használatot modellezett. Az így végzendő tesztek 58%-ánál azonban már annyira sérült a sárkányszerkezet, hogy le kellett állítani a kísérletet. Ez jelentős, főleg a szárnyat, azon belül is a borítást érintő áttervezést vont maga után. A vastagított burkolat miatt azonban a teherviselő elemeket is meg kellett erősíteni, hogy elbírják azokat. A 442. géptől eszerint folyt a gyártás, de – a tervekkel ellentétben – visszamenőleg az elsőként elkészült, kb. kétszáz példány már nem kapta meg a javításokat, csak a 442-ig fennmaradóak. Ez sem volt elég azonban, ezért az 582. géptől a teljes szárnyközéprészt módosítani kellett, amit pedig visszamenőleg egyáltalán nem vezettek be, annyira drága lett volna. Emiatt a fő vonásokat tekintve is négyféle szerkezetű A-10 sorozat jött létre, amiből az 581. gépig csak 6000 órás szárny-élettartamot garantált a gyártó – ez a 713 példány 81%-a!

Az iparágon valójában kívüli LMSI azért kaphatta meg a korábban említett, A-10 ipari hátterére vonatkozó szerződést, mert 1997-98-ban majdnem egyesült a Lockheed Martin (LM) és a Northrop Grumman (NG), és akkor jutott volna szakértelem az egyesült LM-NG-n belül az A-10-esekre is. De ez az üzlet akkora mamutcéget jelentett volna, hogy a hatóságok megtiltották. Így viszont borítékolható volt, hogy bajok lesznek a típussal.

1995-96 során észlelték számos példányon az előre várt helyek egyikén, hogy megjelentek a repedések, csak épp egyből akkorák, amik „kritikus-közelinek” minősültek. A hidegháború utáni bázisbezárások, és az LMSI hozzá nem értése miatt nem maradtak tapasztalt mérnökök az A-10 program eredeti, de legalábbis korai résztvevői közül, ami közvetlenül ide vezetett. Mégis, csak 1998-ban dolgozta ki az NG a javítást, amivel egyben 16.000 órás/2028-ig kitolt élettartamot céloztak meg. Ez lett a HOG UP program, ami az 1999-es kezdése után 2001-től már javításnak, nem felújításnak minősült, mert akkorra „kritikus” lett a repedések minősítése. Ez egyszerűbb beszerzési szabályokat és könnyebben hozzáférhető anyagi forrásokat eredményezett, miközben kiegészült az üzemanyagrendszert, a repülésvezérlést és a hajtóműgondolákat érintő módosításokkal is. A problémák azonban messze nem múltak el, mert 2003-ban, a program zajlása közbeni felülvizsgálat megállapította, hogy nem megalapozottak a terhelési számítások, és nem fogják kibírni a 16.000 órát a módosított szárnyak sem. Pedig ekkor már a HOG UP 140 helyett 600 milliós árnál tartott. A légierő úgy becsülte, 2011-ben elfogynak a még javítható A-10 szárnyak, pedig ekkoriban épp nem akart minden áron megszabadulni a típustól… Az újabb értékelés arra jutott, hogy a javítások helyett a Boeing gyárthat 117 plusz opcióban 125 szárnyat, 1,72 milliárd dolláros (!) áron. 2011-ben szállt fel az első, tulajdonképpen félig kicserélt A-10 a Boeing szárnyaival. Ekkor 2035-ig kitolhatónak mondta a cég a gép naptári élettartamát, de 2015-ben már 2040-et említettek. Az USAF a változatosság kedvéért ekkor megint ki akarta vonni a Hogokat, de részben az átszárnyazási program előrehaladottsága miatt ez már nem igazán érte volna meg, így nem is történt meg.

Bár ezek jelentős, utólagos beavatkozások voltak, ilyenekkel korántsem volt egyedül a típus a kortársai között. Komoly szerkezeti problémák, újragyártott elemek érintették az F-16-ost és az F/A-18-ast is. Ezeken egyébként sem lehet csodálkozni, mert megnövelték a megkívánt élettartamot, és jóval több, fegyveres őrjáratra, majd a fel nem használt eszközökkel való leszállásra került sor. Ezek addig korántsem várt terhelést róttak a szerkezeti elemekre.

 

Az A-10C létrejötte

Ezalatt a jókora időszak alatt azonban nem csak állapotfenntartó jellegű beavatkozások, hanem valódi korszerűsítések is történtek a típussal, ami végül is a modern változat, az A-10C létrejöttét eredményezte. 2005-től kezdte meg a Lockheed Martin a Precision Engagement (PE) nevű, képességnövelő program végrehajtását mind a 356, akkor szolgálatban álló A- és OA-10-esen – ennek végeztével el is tűnt az O-s típusjelzés, és egységesen A-10C lett az összes Hog. A PE a precíziós fegyverek bevetését javította és szélesítette ki, amihez a LASTE, a korábbi korszerűsítés során beszerelt számítógépet felváltó integrált repülési és tűzvezető számítógép; Link 16 és SADL (Situational Awareness Datalink) adatátviteli rendszerek (ez utóbbi kifejezetten az A-10 és az F-16 számára készült, földi erőkkel való kapcsolattartásra); új, a HUD előtti fegyverkezelő panel; HOTAS rendszer (botkormány az F-16C-ről, gázkar az F-15E-ről származóan); többfunkciós, színes képernyőkkel átalakított műszerfal; digitális függesztménykezelő rendszer; és mindezekhez növelt kapacitású elektromos hálózat került a gépekre. Ezek segítségével Litening és Sniper lézeres célmegjelölő konténerek alkalmazása is lehetségessé vált, lényegében beteljesítve, egyben túlszárnyalva a 25 évvel korábban az N/AW verzióval megálmodott képességeket. (Jelenleg a konténerek Litening AT és Sniper XR verziókban vannak rendszeresítve a típushoz.) Így lekerülhetett a Pave Penny jellegzetes kis gondolája az orr jobb oldaláról, hiszen nagyságrendekkel jobb eszközökkel pótolták. A korszerű eszközök ugyancsak korszerű fegyverek bevetését tették lehetővé: JDAM műholdas vezérlésű bombák, WCMD (vezérelt, széleltérítést korrigáló) kazettás bombák, a 70 mm-es Hydra rakétákból átalakított, lézeres irányítást kapó APKWS rakéták LAU-131 blokkjai, és a legkisebb, 113 kg-os SDB bombák. Ez utóbbi kettő, hasonlóan a természetesen megmaradó, ikonikus GAU-8/A-val, kis járulékos rombolás melletti célmegsemmisítést biztosít, éspedig bevetésenként akár több tucatot is. Ezzel napjaink terror elleni háborújában is hatékonyan vehet részt a típus. Az átalakító egységcsomagokat az LM készíti, de a Hill légibázison építik át C-vé az egyes A-10-eseket.

Kicsit később a ROVER (Remotely Operated Video Enhanced Receiver), földi erőkkel valós idejű videókapcsolatot létesíteni képes rendszert is integrálták, ami az eredeti CAS feladatkörben jelentett komoly előrelépést. A többi új képesség már a hálózatközpontú hadviselés (Link 16) és az akár ismert, akár ismeretlen, kisméretű célok pontos támadásának lehetősége terén hozta az elvárható színvonalra a Warthogokat.

Minden, a közelmúltban megtörtént korszerűsítést, új berendezést nem tartalmaz a fenti rész. Igazából az SDB bombák integrálása nem egyértelmű, pedig néhol már az SDB II alkalmazásának előkészítéséről beszélnek, továbbá, sisakba épített célmegjelölő és adatmegjelenítő rendszerről. Több gép – de nem az összes –még 2009-ben megkapta az AN/AAR-47, rakéták közeledésére figyelmeztető rendszer (MAWS, Missile Approach Warning System). Ez össze van kapcsolva az ALE-40-esekkel, így automatikusan is képes zavarótöltet kidobására.

a-10c_thunderbolt_ii.jpg

(forrás)

2017-ben a Green Flag West gyakorlaton, a Nellis-en kapták lencsevégre ezen a szép fotón az egyik A-10C-t. Pave Penny nincs, célzókonténer van

a-10c_warthog_cockpit.jpg

(forrás)

A műszerfal képét megváltoztatta a két, 5x5 hüvelykes képernyő, de azért sok minden megmaradt az eredetiből is

pottal.jpg

(forrás)

2013-tól az USAF engedélyezte a póttartályok használatát az A-10C-ken harci bevetések során is, legalábbis, ami a törzs alattit illeti. Ezzel 45-60 perc plusz őrjáratozási időt nyertek. A fotón lévő fegyverzet jól mutatja, hogy erre miért került, kerülhetett sor: a típus már nem a fák szintjén keresi az ellenséges tankokat, hanem precíziós fegyverzettel támad, viszonylag nagyobb magasságból, gyakorlatilag nem létező légvédelmű területek felett. Így az egyébként tekintélyes üzemanyagkapacitást célszerű és lehetséges is tovább növelni

 

A terrorizmus elleni háború frontvonalában

A típust bevetették mind Afganisztánban, mind Irakban, 2001 és 2003 után. Az itteni, csekély légvédelemmel szemben jól jött egy ilyen, alacsonyan repülő, a célokat jól megtaláló repülőgép, mely azért jól állja a csöves fegyverek tüzét, meg néha egy-egy, vállról indítható rakéta találatát. Persze az idő közben megjelenő, korszerűsített A-10C-k már nem repülnek a földközelben, ha nem muszáj. Magasról bevethető, precíziós fegyvereikkel, és a célzásukhoz szükséges Sniper vagy Litening konténerekkel a csöves légelhárítás hatómagassága felett maradhatnak. A többi, hasonló fegyverzetű típussal szemben azonban megmaradt az az előnyük, hogy szükség esetén vállalhatják a mélyrepülés kockázatát, jelentős védettségüknek köszönhetően. Ugyancsak megvan a nagyon erős, de igen pontos GAU-8 kis járulékos károk melletti bevetésének lehetősége, és ez ráadásul számos rácsapást tesz lehetővé a nagy lőszerkészlet miatt.

Az A-10 azon képessége, hogy sokáig tud a levegőben maradni, azaz fedezni egy-egy zónát, napjainkra még inkább felértékelődött. Elég csak arra gondolni, hogy Afganisztán felett rendszeresen vetettek be hatalmas B-1B Lancer bombázókat, amiket a nagyon modern, Sniper felderítő és célmegjelölő konténerrel láttak el. Így a nehézbombázó taktikai feladatokra vált alkalmassá, miközben elegendően nagy magasságban, az esetleges légvédelmi tűztől védetten tudott hosszan őrjáratozni, nagy hatósugarát hosszú repülési időre váltva. Afelől persze nem lehetnek kétségeink, hogy egy négyhajtóműves, négyfős bombázónak vagy egy A-10-esnek kisebb-e az egy repült órára eső költsége.

kim_campbell_the_heroic_female_a-10_pilot.jpg

(forrás)

A 2003-as iraki hadműveletek alatt is ért találat A-10-eseket. Április 7-én, többszöri rácsapás után az irakiak légvédelme eltalálta Kim Campbell százados gépét. A jobb vízszintes vezérsíkot érő sérülés miatt a hidraulika teljesen kiesett, ezért a pilótának a kézi irányítással kellett hazarepülnie. Az önfeláldozó akcióért és a gép sikeres hazahozataláért Campbell megkapta a Distinguished Flying Cross-t

 

Kivonás, pótlás, korszerűsítés – de melyik?

Az ismertető szokás szerint csak nagy vonalakban foglalkozik a közelmúlttal. Ennek eseményei közé tartozik, hogy a 2010-es években megint megpróbálták leváltani a Hogot. 2012-ben az USAF F-35B-k rendszeresítését vizsgálta, amik STOVL képességükkel előretolt repterekről indulhattak harcba – de ezen kívül igazából semmi közük nincs a klasszikus közvetlen légi támogatási feladathoz. 2013-ban F-35-ösök és MQ-9 Reaper UAV-k mixe következett, az ismert eredménnyel. 2014-ben is még mindig a kivonás volt a napirenden, az A-10C mégis megkapta az új IFF Mode 5 azonosítási rendszert, és szoftverfrissítéseket is. 2015-ben a megszorítások miatt több, egyfeladatú típusától kívánt megválni az USAF – hiába lettek meg már 2011-re az utolsó gépen is a PE módosítások, és vált „többfeladatúvá” a Hog (nem a szó „vadász plusz bombázó” értelmében persze). Időközben a CAS bevetések maguk is átalakultak, de azért nem biztos, hogy örökké tart az az állapot, amikor hadászati bombázók repülhetnek órákig légvédelem nélküli területek felett, célokra várva. Pedig megint előjött, hogy nem elég túlélőképes a „modern harctéren” az A-10C – no de akkor mi van például ezekkel a bombázókkal…? Még a US Army-ra való átruházás is ismét szóbeszéd tárgya lett. A Boeingnek azért – nagyjából a „másé se legyen” alapon – megtiltotta a légierő, hogy egyet is eladjon a sivatagban tárolt gépek közül külföldre. Igaz, a korábbi próbálkozásokhoz hasonlóan, kérdéses, most mennyire is gondolták komolyan a lehetséges vevők a dolgot.

Szintén még a 2015-ös év eseménye, hogy felmerült egy újabb A-X program lehetősége, de nem csak vadonatúj típusban gondolkodtak – hiába, a történelem ismétli önmagát. A magánkezdeményezésre épült Textron AirLand Scorpiontól kezdve a könnyű támadó AT-6 Wolverine és A-29 Super Tucano légcsavarosokon át a T-X, azaz a T-38 Talon kiképzőgép váltótípusát kereső tender „AT-X” néven említett leszármazottja is szóba került az A-10C-k helyére. 2016-ban a típus századonkénti, egy az egyben való cseréje volt az elképzelés, F-35A-kra, 2022-es végdátummal. Jelenleg nyugvóponton van a Warthog helyzete, mert az új A-X-ről azóta sem hallani, viszont a korábbi, alacsony intenzitású konfliktusok mellé bejött az orosz fenyegetés, és az F-35-öshöz hasonló, csúcstechnológiás eszközök szerepének folyamatos újraértékelése is. 2017-ben már ennek szellemében döntöttek úgy, hogy „határozatlan ideig” számolnak még a géppel. Ekkor 282 db A-10C állt szolgálatban az USAF-nál, a tartalékos alakulatoknál és a Légi Nemzeti Gárdánál. A 2020-as tervek költségvetési okokból ugyan 44-63 gép leállításával számolnak, ezúttal általános spórolás részeként. De ezzel együtt is, még mindig a 2040-es évtizedre teszik a végleges kivonást.

a-10-a-29.jpg

(forrás)

A Kolumbiai Légierő Super Tucano könnyű csapásmérőjével repül együtt két A-10 a 2016 augusztusi Green Flag East gyakorlaton

200322-f-fz485-1004.JPG

(forrás)

A-10C, 2020 márciusában, Arizona felett, amin a korábban is használt, megtévesztő, kabintetőt imitáló alsó felfestés aktuális verziója látható. Ez a gép a típus bemutató csapatának (Demonstration Team) tagja

sandi.JPG

(forrás)

2018. szeptember 21-én ünnepelte 5000. repült óráját az A-10-esen Robin T. Sandifer alezredes, oktatópilóta, családja körében. A hátteret ez a remek orr-festéssel ellátott Warthog szolgáltatta. Ő volt az ötödik, aki valaha is elérte a típuson ezt az értéket

 

A szegényített uránnal töltött PGU-14/B-kkel is vannak gondok. A korábban felhalmozott készletek nem fogynak igazán, márpedig ezeknek is van élettartama. 2018-ban átlagosan 32 évesek voltak ezek a lőszerek, ami nem éppen kevés. A bedöglött lőszerek miatti, váratlan lassulás, vagy akár elakadás a hatalmas tűzgyorsaság miatt könnyen mechanikai hibához vezethet a gépágyúban, és a csőben felrobbanó lőszer már csak az urántartalom miatt sem ártalmatlan. Ilyesmi a közelmúltban történt is, a lerepült kabintetejű gép azonban sikeresen kényszerleszállt, mégpedig hasra, azaz, részben a behúzva is félig kint lévő futókra. Mivel például 2019-ben is már a combat mix helyett már az urban mixre (városi keverék) kért finanszírozást a légierő, amiben 2:1-hez vannak a robbanó-gyújtó és a gyakorló típusú lőszerek, ezért nagyon nem fogynak a DU magvasak. Ez a változtatás nem csoda, mivel az alacsony intenzitású konfliktusokban már nem jellemzőek a páncélosok, mint bevetett eszközök. Ugyanakkor ez egy ideiglenesnek gondolt változás, mert az amerikai elemzők ismét hagyományos, de legalábbis a korábban hagyományosnak számító fegyverekkel megvívott konfliktusokat jósolnak. Itt pedig megint kelleni fog a PGU-14, vagy annak egy leszármazottja. A volfrám mag alkalmazása ismét azonnal felmerült, mint anno, a GAU-8 fejlesztésének idején. Minden esetre az urán környezeti és egészségügyi hatásai miatt aggódókat ez a megoldás végleg elhallgattatná.

 

Folytatás ITT! Minden forrás az utolsó részben lesz felsorolva, így a most link nélküli képeké is.

36 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://modernwartech.blog.hu/api/trackback/id/tr815736786

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

molnibalage 2020.06.19. 09:16:46

Az üzemeltetési költségek és módszertanára.

Ezt saját tárhelyről vagyok kénytelen, mert az eredeti link sajnos halott.
www.mediafire.com/file/5mna9mqe6587zsz/afcap-data-for-2008-2012.xlsx/file

Ez meg a módszertan.
www.rand.org/etc/rand/support/pdfjs/viewer.html?file=/content/dam/rand/pubs/research_reports/RR1100/RR1178/RAND_RR1178.pdf

A lényeg, a legendákkal ellentétben a teljes ciklus és mindennel együtt nem túl olcsó az A-10C. Csak mivel lassabb is, azonos reakcióidőhöz, ha nagy területet kell lefedni több gép kell és többet repülnek.

Nem igazán jön ki, hogy olcsóbb és emiatt is szabadulna tőle az USAF. Csak nem hagyják neki...

Maga Lenin 2020.06.19. 09:22:42

@molnibalage: Az itt említett szám az (O)A-10A-ra vonatkozott, nem a C-re. Azzal meg részletesen foglalkozott a sorozat, hogy hiába képzeli néha azt, az USAF összes feladata nem olyan, amikor gyors reakcióidő kell. Egyébként is felváltva hol akar, hol meg nem akar szabadulni, úgy látom; szóval nem csak a politikán múlik minden próbálkozás a kivonásra, a politikusok és az USAF is ludas a véget nem érő szappanoperában.

molnibalage 2020.06.19. 09:52:17

@Maga Lenin: Tiszta sor. Csak mivel pont az egységes rendszert hiányoltad gondoltam megosztom. Ennél autentikusabb forrást nem találtam főleg, hogy ennyi gépre vonatkozik.

Egy 1980-as könyvből van adatom néhány akkori USAF gépre, de az csak a tiszta repüóra költség lehet, ahogy az OA-10-esé, mert nevetségesen alacsonyak azok is. Ha érdekel, akkor fotózom és teszem be.

Maga Lenin 2020.06.19. 11:05:12

@molnibalage: Jó, hogy megosztottad, köszi.

Burgermeister 2020.06.19. 22:36:24

megint egy igenyes iras. thx

Head Honcho 2020.06.21. 10:45:09

Nagy túlélő ez a varacskos.

Harrdder 2020.06.21. 16:11:51

Mindig kíváncsi voltam, hogy (nemcsak ebben az esetben) a jelentésekben mi alapján írták be, hogy a rakétatalálatot SA-7 (Sztrela-2), vagy Igla (SA-18), esetleg egyéb típus okozta. Szemrevételezték a roncsolást, a kárt, vettek mintát a robbanóanyag maradványaiból, kiszedték a repeszmaradványokat? Esetleg egyszerűen beírtak valamit? Erre tudtok valamit mondani?
Néhány adalék a Chopper Popper légigyőzelméhez: A Sidewindert akarták először indítani, de az infrafeje nem tudta befogni a helikoptert a forró földháttérben, ezért kapcsolt át a gépágyúra. A célzóberendezés nem a vadászgépeknél alkalmazott berendezés volt, nem volt légiharc üzemmódja. Így a saját a a cél sebességét nem vette figyelembe, nem volt képes előretartásra. Vagyis egy fix célzókereszttel, I. világháborús módon tüzelt. A manőverező helikoptert nem volt könnyű becélozni. A páncéltörő lövedékek közül több is becsapódott, de azok egyszerűen átmentek az iraki helikopteren, ezt a kísérő később mondta el. Tovább kellett tüzelni, sokadik találat verte csak le, de az is csak úgy, hogy a kitérő manővereket végző helikopter mellé lőtt találomra, az meg pont akkor kezdett arra fordulni. A chopper darabolra szakadt, a roncsok megtalálásakor nem tudták a típust beazonosítani. Később tették közzé, hogy Bo-105-ös lehetett.

A Koszovó felett elkapott A-10-es hajtóműburkolatát bemutatták a szerb TV-ben, és emiatt azt állítoták, hogy az lezuhant. Tényleg nem sokon múlt, a maradék hajtómű sem működött tökéletesen, emiat nem tudta tartani a magasságot, épp csak elért Macedoniába. Egyetlen bejövetelre maradt csak lehetősége, de megcsinálta.

Harrdder 2020.06.21. 17:34:54

Itt a videó. A hajtóműburkolaton volt a gép adattáblája, gyári számmal. www.youtube.com/watch?v=ciFJKHNVstU De az A-10-es ezek nélkül is leszállt.

Commandante Jayasuriya 2020.06.21. 19:22:30

Valamelyik ismeretterjesztő csatornán vetítik a Légtér urai című amerikai sorozatot, amelyben a leghíresebb amerikai katonai célú repülőgépeket mutatják be. A múlt héten volt az A - 10 történetével, fejlesztésével, és a bevetéseivel foglalkozó 1 órás rész.

Helyszíni zsemle 2020.06.21. 19:34:13

Ebben a repulogepben, egy erdekes dolog van, a 30mm-es uran gepagyu. Valojaban nem is repulogepnek kene nevezni, hanem repulo Gatling gepagyunak. Mert errol van szo. Van egy 6 meter hosszu gepagyu, amire szereltek ket szarnyat, meg ket hajtomuvet, hogy konnyebb legyen mozgatni. :)

Klaric 2020.06.22. 05:09:35

@Helyszíni zsemle:

Én is hallottam olyan mendemondát, hogy a GAU-8 köré tervezték a repülőgépet és nem a repülőbe a fegyvert... :D

Honnan tudja a harckocsizó, hogy a varacskos nem találta el elsőre??? - Onnan, hogy meghallja a lövés hangját.... PRRRRRRRRRRUUUU....

(Nem a gépágyú van Uránból, hanem a belevaló lőszer egyik tipusának a magjában van szegényített Urán a tömege miatt. Becsapódási energia (rombolóerő) = 1/2m * v(négyzet)

gigabursch 2020.06.22. 08:05:10

Ismét szupi cikk.

Ránézésre van még benne vagy 10-15 év szolgálat - laikus szemmel.
Elnézegetve a háborús sérülésekről készült fotókat, nekem az tűnik ki, hogy a túlélőképessége vitathatatlanul jól sikerült - pedig kapott bőven hideget-meleget.
Ezen a fajlagos olcsóságon mindig lehet vitatkozni - bár az én értelmezésemben tényleg nem drága az a gép.

Furcsa, de nekem az a kósza gondolatom támadt, hogy egy ilyen géppel messze többet érne el a Honvédség egy szomszédos állammal folytattt háborúban, mint a méregdrága Gripenekkel.
Mert a komoly tankokat nem végzi ki (ezt már megbeszéltük), de a kapcsolódó logisztikat viszont nagyon. Akkor meg a tank "éhen-szomjan" hal.
Ugyanazt látom itt is, mint a Kamovos cikksorozatban, hogy az elektronikai fejlesztések és a fegyverrendszerek fejlesztése révén maga az alapgép kombinációs képessége miatt nőtt meg a harcétréi értéke a vasnak.

De majd aki ért hozzá úgyis megválaszolja helyesen...

gigabursch 2020.06.22. 08:24:35

@Klaric:
Mindettől függetlenül a mendemonda tulajdonképpen igaznak is tekinthető..

Ez a találós kérdés viszont nagyon üt.
:-)

molnibalage 2020.06.22. 09:08:57

@gigabursch: Valójában nem. Az ellen, ami ellen tervezték soha nem mérettetett meg komolyan. Az lenne érdekes, hogy egy Osza, Sztrela-10 ellen mit tud a gép felmutatni. Sanszosan nem sokat, mert ezeken akkora harci rész van, hogy sanszosan kakukk egyből. A MANPAD és AAA ellen van esélye.

A Kub, Krug ellen meg aztán tényleg reménytelen a történet. Ezek is a VSz csapatlégvédelem részei voltak.

A hh utánra csúszó légvédelem ellen (Tunguszka és Tor) meg aztán tényleg semmi esélye a gépnek, nagyon erős supporttal talán.

A gripenes megjegyezésed úgy nem igaz, ahogy van. Az A-10 kb. addig fel nem szállna, ameddig nincs totális légifölényed, vagy igen hamar lelőné azokat egy félkomoly légierő is. Bemutatom mi történik egy lassú géppel, ami érdemben képtelen visszalőni egy gyorsabb gépre...

youtu.be/E6Xw8e7lFi8

Hiába van az A-10-en AIM-9, azzal sok esélye semmi nincs még egy 30+ éves MiG-29 9.12 ellen sem.

gigabursch 2020.06.22. 10:48:18

@molnibalage:
Uhhh.
Már maga a "dogfight" szó is durva, viszont így már értem amit mondasz.

Szóval akkor és csak akkor van helye a csatarepülőnek, ha a légifölény megvan, de legfőképp a légvédelem kiiktatása megtörtént.
S akkor ezek szerint pont ez a dilemma az amiknál is, hogy megtartsák-e a gépet és ha igen, akkor mégis miért nem.

Maga Lenin 2020.06.22. 12:01:55

@Harrdder: Nem nem biztos nem csak úgy beírnak valamit. Eleve ismert az ellenfél által bevethető technika, legalábbis manapság azért mindenképp. Nyílt források, hírszerzés, ilyesmi, van bőven lehetőség. Azok közül pedig a szakértők meg tudják mondani, melyikről van szó. Robbanás által okozott károk helye, mérete, repeszdarabok, ilyesmi. Amúgyis néha megmaradnak egész jól látható elemek, mint az ukrán gépnél Iránban a Tor részei.
Az adott esetre egyébként SA-7 és SA-13 is meg van adva, csak hpasp-nek köszönhető, ami itt szerepel mostmár :)
A szerbek persze lelőttek egy B-2-est is, tudjuk :)

Maga Lenin 2020.06.22. 12:05:13

@gigabursch: Örülök, hogy tetszik. De ahogy már írták, semmire sem mennénk egy radar nélküli repülőgéppel. Egyéb preferenciáim vannak ugyan, de jó az a Gripen, megfelelő ide.
Az pedig kétségtelen, hogy jelenleg és egy ideje már az elektronikai, sőt, azon belül is szoftver alapú fejlesztések képezik az előrelépések alapjait, nem a hardveres dolgok. Kár érte szerintem, de ez a trend kétségkívül.

Maga Lenin 2020.06.22. 12:18:15

@gigabursch: Azért a sztorihoz hozzá kell tenni, hogy ez a steril légi háború nem volt mindig a gondolkodásban. Biztos fájt, de simán közölték, hogy kb. 2 hétig lesz elég egy teljes körű nyugat-európai összecsapásra a 700 db A-10. Most nyilván ha az az elvárás, hogy ne veszítsünk egy gépet se, akkor nem egy jó az A-10 komoly légvédelemmel szemben. De nem véletlen folytatták a helikopterekkel való együttműködési kísérleteket, amik nem kis részben a légvédelem ellen irányultak. Mivel azért minden gép kaphat találatot, még mindig talán jobb egy ilyenben ülni, mert ebben várhatóan túléled. Lásd az öbölbeli statisztikákat. Viszont mára kiegészítették úgy az elektronikát, hogy egy bizonyos szintig távolról is tud bombázni ez a gép is. Ebben nyilván sosem lesz olyan jó, mint egy vadászbombázó, de végső soron hasonló fegyvereket vethetnek be. És aztán jön, hogy ha "le kell menni", megint csak ilyenben lenne jó ülni, azt gondolom.
Még tágabb szempontok vezettek a kivonási vitákhoz, az örök költségvetési gondokra alapozva igazából. Lásd egységes(ebb) típuspark meg ilyesmik. Nyilván az összképet tekintve ezekre is gondolni kell.

molnibalage 2020.06.22. 14:35:49

@Maga Lenin: Az a bizonyos szintig gyakorlatilag ekvivalens egy F-16C Block 50/52 CIIP-vel. Csak a bomba nem repül olyan távol, mint egy F-16C-ről oldva magasabb sebességgel.

Ez a másik fő érv a gép rendszerben tartása ellen. Ha nincs brrrrrrrrrrrrrrrrrrrt, akkor semmi mást nem csinál, csak mint egy F-16C, dobálja ugyanazt a bombát. Csak a gép lassabb és a repült órája meg gyak. azonos árban van...

Harrdder 2020.06.23. 10:01:56

@Maga Lenin: @molnibalage: Az A-10-es a német síkságon mennyire lett volna túlélő? A legenda szerint minden pilótának egy adott szélességű terepszakaszt meg kellett tanulni, ott rendszeresen repültek. Így tisztában volt a domborzati viszonyokkal, az erdőkkel, vagyis tudott volna bújócskázni. A gépágyú alkalmazásánál nagyon alacsonyan maradhatott, nemkellett magasra ugrani. Ezt demonstrálták már idehaza is, sokunk előtt. 100 méter alatt maradtak végig, úgy forgolódtak, szinte hátulról láttuk, ahogy lőttek, nem alulról. www.facebook.com/852132881536454/photos/a.854642167952192/3065257113557342/?type=3&theater Félelmetes volt, hogy milyen alacsonyan döngettek be vártalanul a fejünk felett, és tekerték villámgyorsan jobbra , balra. Azt ha nem láttátok, nem tudjátok, miről beszélek, de talán ez a kép is elég.
Na találtam videót is, nincs a gépekre zúmolva, nagyjából szabad szemmel ezt láttuk. www.youtube.com/watch?v=jUpVHxQc_hE
Nincs lehetetlen, de azért gondoljatok bele, milyen gyorsan kell a rakétát tűzkésszé tenni, célozni!
A Szterelák Iglák így be tudták volna fogni a gyorsan fordulózó, alacsonyan repülő A-10-eseket? Ráaádsul szórták az infrát rendesen.
Ne feledjük, hogy pl szerb Mi-8-asokról írták bosnyákok, hogy a fák közül másodpercekre kibukkanó gépeket nem tudták a Sztrelával lelőni, mert visszasüllyedt nagyon gyorsan. A Krug és a Kub vonatkozásában ugyanez a kérdés. A radar mit látott a 100 méteren, vagy még lejjebb tevékenykedő csatarepülőgépekből?

molnibalage 2020.06.23. 11:25:11

@Harrdder: Ez nem legenda ez egy korábbi részeben említette Maga Lenin emlékeim szerint. Asszem olyan 70x70 km-et írt.

Amennyiben csak egy rácsapást enged meg magának az A-10, akkor az esélyei elvileg igen jók voltak a 70-es évek végén, de még több rácsapás esetén is talán, ameddig tart a sok infracsapda. A 80-as években már kevésbé. Nagyon ideális terep kell ahhoz, hogy ne tudja az Osza-AKM kihasználni a 12 km-es HMZ-jét és akkor a szovjeteknek már dögivel volt. Az ARM ellene szinte hatástalan volt az AGM-88 előtt, tehát még erős SEAD kíséret sem tudta volna megvédeni, annyira keskeny nyalábokkal dolgozott az Osza.

Az Osza rakétája rakéta 11 km-nél is tudott még 25G-t húzni tengerszinten. Kinematikailag ellene papíron semmi esélye nem volt az A-10-nek. Túl lassú volt ahhoz. Valójában még a 4. gen gépeknél is kb. 900-1000 km/h tempó és 7-8G-s betépés kellett hozzá 1-1,5-sec ablakon belül, hogy az Oszát kimanőverezzék közel.

A Sztrela-2/3 jók voltak az infracsalik és a Sztrela-1/10 ellen is, de az Igla-1 ellen se nagyon, az Igla meg papíron immúnis rá a dual band seeker miatt.

Az 2K22M és a 9K331 hidegháború utáni rendszerek.

Azt sem szabad elfelejteni, ha az A-10 nem kap odalentről legalább egy részlegesen pontos irányt és távolságot, hogy hol az ellen, akkor ha csak pár sec maradna a célzásra a légvédelemnek, akkor neki is, hogy használja a fegyverét... Szóval ez a semmiből felbukkanás igen kétélű. Igen gyorsan baráti tűz is lehet belőle vagy a bizonytalanság miatt nincs célmegnyitás.

A Buk-M1 elterjedtsége minimális volt 1990-ig, egy dandár volt belőle NDK és itt nálunk. Sz-300V-ből egy volt NDK-ban. Ha azok ráláttak kellő ideig bárhonna az A-10-re, akkor ott kb. meszeltek... Már, ha tüzelt volna lassú és alacsonyan repülő célra. De az olyan piszok gyors rakéta, hogy az A-10-nek szinte semmi esélye nem lett volna időben reagálni

1986 után egy nem szovjet VSz alakulat ellen még jól elvolt az A-10 szerintem, de sérthetetlen, de azért nem is könnyű cél volt. Egy fullos első lépcsős szovjet alakulat ellen viszont lábremegtető lett volna repülni. Szerintem.

molnibalage 2020.06.23. 11:34:44

@molnibalage: Az AGM-88 érkezése változtatott volna még a dolgokon, de annak elterjedtsége és mennyisége erősen korlátos volt. Az El Dorado Canyon alatt bevetették, de a távolság miatt csak US Navy gépei, viszont fix és ismert települési helyű osztályok ellen. Csapatégvédelem ellen nem. Az USAF-nál max. hatékonysággal csak az F-4G tudta használni. Az F-16 Blk. 30/32 asszem már tudta használni, de csak HAS (HARM As Sensor) módban, ami nagyon korlátozott dolgokra volt csak képes.

Az lenne volna még faktor, hogy a csapatlégvédelem felderítő radarjait mennyire bénítja meg a stand off jamming, mert akkor a célokra felkészülés ideje drámaian csökkenhet.

Szóval nagyon sok változós ez a dolog, de az biztos, hogy a 9K38 Igla (SA-18) az iszonyatosan komoly dolog volt 1986-tól kezdve. Úgy, hogy az indítására semmi sem figyelmeztetett, és egy csatatéren, ahol füst és minden más van kiszúrni, hogy akkor az egy gránát robbanása vagy Igla indítás porfelhő...

A Silka lövéseit meg zavarni nem lehet, de annak HMZ-je 2-2,5 km felett gyakorlatilag elméleti. Viszont egy biztos, a gép felé repülő nyomjelzők minden egészséges lelkületű pilótát azonnal irányváltoztatásra kényszerít, lényegében a spuri üzemmód. Ha már a Silka követ és lő is rád, akkor ott még egy rácsapás öngyilkos hajlamot feltételez. Mert akkor más is tudja. Ha van ott Igla is, akkor ismét célra repülni öngyilok. Csak fire and forget AGM-65A/B vagy D jöhet szóba, de úgy, hogy 4 km távolságban már stabil követés, indítás és kifordulás kell. Ezzel kint lehet maradni a MANPAD és AAA zónán...
... csak akkor az Osza-AKM és az esetleges Kub és Buk nyalja meg a szája szélét...

A szovjet csapatlégvédelem nem véletlenül páratlan a világon.
Lásd a HTKA-s írást. Közelében nem volt annak soha semmi nyugaton.

Harrdder 2020.06.23. 12:45:42

@molnibalage: Köszönöm, ezek valóban mind az A-10 ellen szólnak, ezzel nem is lehet nagyon vitatkozni. De egy faktort kihagytál, ez pedig a magasság.
Tételezzük fel, hogy a pilóták ismerik a frontvonal helyét, azt meg is jelölik. Az amcsi nem hülye, és túl akarja élni. Életszerű, hogy 30 méteren repül egészen az ismert helyig? Igen! Na most mikor érzékeli először a csapatlégvédelem? Kapnak-e róla figyelmeztetést? A-50-esről , esetleg máshonnét? Képzeled el, hogy az A-10-esek már kapcsolatba léptek a saját JTAC (bocs akkor még csak FAC) irányítóval, vagy épp tudja hol vannak az ellenség. 500 -1000 méterrel előtte emelkedik 100 méterig. Elképzelhető, hogy csak akkor érzékeli az Osza? Természetesen készenlétben vannak, de akkor is kell némi reakcióidő. Nem tudom, mennyi idő alatt történhet meg a befogás, és az indiítás. Ismert ez a reakcióidő? Az Osza rakétáinak van magasságkorlátja? Hány méteren látja a radar a célt? Az Osza nem a harckocsikkal együtt megy, kissé hátrébb van. 1000-3000 méteres távolságból milyen szög alatt látja a 150 méteren lévő A-10-est? Van a cél mögötte csak egy kicsi domborzat, ami máris földhátteret generál? Az A-10-es pilóta manőverezik, ugrik esetleg 150-re , majd visszasüllyed. És valahogy okkal feltételezem, hogy lemegy a bokrok szintjére. Rendben ez életveszélyes, bele is állhat pár gép a földbe, de az életösztön viszont azt diktálja, hogy amennyire csak lehet, menjen le. És itt tényleg azt feltételezem, hogy 100 méter felett max 15-20 másodpercet tölt el. Szóval valljuk be a csapatlégvédelem számára ha ilyen vártalanul felbukkanó célt nem olyan egyszerű leküzdeni. Itt maximum fél percről van szó szerintem. Az Osza hajtott végre ilyen célok elleni éleslövészetet gyakorlaton akkoriban? 100 méteren 3-400 km/h sebességgel manőverező drón kellene ehhez, hogy életszerű legyen. A gyakorlatokon ugye általában rakétákat alkalmaztak akkoriban célnak, és tudhatták, mikor jön.
Az Sz-300V árbócon lévő radarja milyen távolságból tudja befogni a 30 -50 méteren közelítő A-10-est? Bocs, hogy a magasságon rugózok, de azért számtalan háború bebizonyította, hogy a pilóták képesek hajmeresztő dolgokat csinálni, ha az életükről van szó. És mondom, mi láttuk, hogy felettünk, előttünk mit műveltek a gyakorlaton.
A Silka az egyértelműen mumus, mégha nem is nagy a megsemmisítési távolság, de ha oda berepül az A-10-es, akkor ott már nagyon valószínű a találat.

molnibalage 2020.06.23. 14:04:12

@Harrdder:

Ezt a frontvonal helye már önmagában problémás. A front annyira vonal jellegűen, mint elképzelik sokan nem létezik. Az valójában egy elképzelt vonal, ahol az utolsó infó szerint láttak ellenséges erőket és összekötik. De ezek valójában sok kis buborékból álló valami. És ezek között nincs semmi. És ez a baj. Ezért nem lehet venni azt az végleteik idealizált esetet, hogy van egy vonal és attól 1-3 km-re van hk. és egyre nagyobb hatótávolságú légvédelem. Simán bele lehet szaladni egy senki által nem látott zl-ba és úgy lekap a semmiből érkező MANPAD, IR vagy RAD SHORAD, hogy csak úgy nyekken az ember.

A domborzat akkora faktor, hogy azzal generálisan nem lehet mit kezdni. Mert még teljesen idealizált sík terepen is lennének, fák, stb amik befolyásolják a radart.

Még csak 5-20 méteres lankás dobok esetén is olyan repülési útvonalak lehetnek, amik nem teszik lehetővé a folyamatos célkövetést. Ezért kell ismerni nagyon a terepet, a kontúrt és akkor fejben lehet útvonalat tervezni, ha X helyen jelentettek utoljára valamit. Nekem pl. Bp egyes részeinek magassági térképe a fejemben vagy 8+ év bringázás után...

Az Oszával 0 méteren függeszkedő helit lőttek le az AKM-mel a tesztek alatt...

Nem tudom, hogy az Oszák mit csináltak, mert itthon olyan nem állt hadrendben soha, Hpasp talán tudja. Ide irányítom.

Az Sz-300V CW hullámú radarja egy kicsit fura, mert az csak a végfázisban kell. Addig viszont Grill Pan alapján meg a rakéta RPK vezérlése, az meg nincs árbocon. Ez azon elképzelés gyermeke lehet, hogy a célpontot úgyis csak a végfázisban sugározza a CW, addig talán nem is reagál, ha szerencséje van. Tehát addig úgysem lesz annyira fűnyíró üzem, hogy a GP radar ne lássa. Ha meg tényleg lemegy 30 méter tájára, akkor a CW sugárzó talán már követi.

Egyébként 30 méteren repülni manuálisan annyi figyelmet igényel, hogy kb. rádiózni tud még a pilóta és kb. annyi. Ezt egy F-111-es pilóta mondta, aki HUD-os F-111D-vel (is) repült. Szóval ameddig így közeledik az A-10 pilóta semmi mást nem csinál. Csak repül. Ahhoz, hogy elkezdjen célokat keresni vizuálisan alsó hangon 100-200 méterre fel kel ugrani 7-8 km távolságban. Ha 500-550 km/s-s tempóval teker, akkor kb. 8 másodpercenként megtesz egy 1 km-et. Fél perce van arra, hogy meglásson bármit, eldöntse, hogy akkor a barát vagy sem, célozzon az AGM-65-tel, ellenőrizze, hogy követi a célt, indít, majd kifordul. Két közeli cél ellen talán tud két rakétát indítani és aztán kifordulás, ha nem akar más fegyvert használni. Egy sértetlen álló légvédelmes zl. ellen meg inkább ne akarjon 1986 táján, mert az igen fájdalmas lehet.

Ha nagyon erős SEAD támogatása van, akkor egy 4 gépes A-10 kötelék max. kétszer rárepül, mert ha SAM indítás volt, akkor igen bátrak a füstcsík alapján megpróbálhatják kiszedni, de akkor aztán utána tényleg pucolás.

A legideálisabb esetben az első rácsapásban talán sikerül eltalálni légvédelmet, de erre az esély elég csekély szerintem. Az AGM-65A/B és D felbontása ezt nem tette lehetővé...

Lásd itt. Még rádiózás is van alatta, kincset érő felvétel.
youtu.be/As1X6xBNEK0?t=12

De akkor mi is a célpontja? Az épület? A körülette levő egységek? Azok mik? Járművek? Ha igen, akkor lövése sincs mi micsoda.

youtu.be/zCTG8wcUUy8
Itt is.

Itt lényegében azt tudta az A-10, ha pl. volt egy jellegzetes tereppont vagy füst vagy bármi, akkor ahhoz képest célzott és indított. Járműre, de hogy mi az, azt nem tudta. Ha SAM volt én indított, akkor talán látszott a füstcsík, de ennyi...

Ha volt már akkor földi lézeres megjelölés (Pave Penny okkal volt), akkor a lézeres AGM-65 lehetett a "silver bullet". A földön megjelölik a célt, ami lehetőleg SAM és akkor első körben arra indítják a rakétát. De ez 80-as években kb. fehér holló gyakoriságú lehetett.

youtu.be/IA2JBNoH8SE

Maga Lenin 2020.06.23. 17:52:08

@Harrdder: Ez egy végtelenségig ragozható kérdés. Egyfelől az A-10-esek nem egyedül repültek, sem mint típus, sem mint egy légi armada része. A helikopterekkel meg a tüzérséggel való együttműködéstől sokat vártak, akár a légvédelem ellen is, ezt írtam is a sorozatban. Na de az ellenséges légvédelmi egységek se magukban voltak ott. Többféle rendszer, frontlégierő vadászgépei, kézi rakéták, gépágyúk, géppuskák. molni teljesen jól írja, hogy lehet fű alatt repülgetni, de akkor meg nem lehet harcolni. Szerintem annyiból kicsit rossz a kiindulási alap itt, hogy egyszerre kell nézni egyrészt a fentieket, másrészt a következőt (amit szerintem egyszer megjegyeztem már). A 700 A-10-estől azt várták, hogy más eszközökkel együtt "kicsorbítja a VSz páncélos élét". De közben meg úgy gondolták, hogy két hét alatt elvesztik mind a 700-at. Igaz, cserébe a támadás megállításáért. Nagyban el kell vonatkoztatni a mai viszonyoktól, sztenderdektől. Iszonyú veszteségek árán iszonyú veszteségek okozását várták el. Ezért nyilván nem csak a túlélésre mentek voltak, másrészt meg igen, molni leírja, hogy nagyon fejlett és erős volt a szovjet légvédelem, és bizony megvámolta volna súlyosan az összes NATO-gépet. Ugyanakkor, megint csak: maga is nyilván komolyan meggyengült volna. Én ilyen távlatból gondolom érdemesnek nézni ezt a kérdést/vitát. Sok cél kilövése árán bedarálták volna a teljes flottát, na de ez egy all-in háború lett volna. 1989-1990-ig, legalábbis a történtek alapján mondom ezt, szerintem mondhatjuk, hogy úgy gondolták, hogy az A-10 elég kárt okoz ahhoz képest, amennyibe kerül, és amilyen gyorsan mindet lelövi az ellenség. Az meg egy nyílt végű fantáziálgatás, hogy ha nem omlik össze a szocializmus, akkor '90 után is ez elég lett volna. A légierő álláspontját ismerjük igazából, be is mutattam, amit találtam róla, de természetesen, megint, ez egy sokszereplős játszma lett volna az USA-n belül, hogy mit raknak az A-10 helyére. De úgy hiszem, ha tarthatatlannak ítélik a gép helyzetét, mindennemű tiltakozás ellenére kivonták volna, és lehet hogy ATACMS+F-16 kombóval pótolják, nem egy új A-X-szel.

Harrdder 2020.06.23. 20:30:51

@molnibalage: @Maga Lenin: Köszi, azt hiszem nagyjából egy álláspontra jutottunk. Azt magam sem gondoltam, hogy 30 méteren harcolt volna az A-10, csak a megközelítést végzik ilyen módon. A célfelderítéshez, és a fegyverek bevetéséhez ugrásokra lett volna szükség. Azt is elismerem, hogy a hajmáskéri lőtéren egy gyakorlat volt, elég sok előre jól ismert tényezővel.
Nem repültünk A-10-esen, és rakétakomplexumokat sem kezeltünk, de az biztos, hogy az ember a gépben nagyon sokat számított. És talán mégvalami. A meglepetés. Aki csak pár másodperccel is hamarabb látta át a helyzetet, mint a másik, annak volt több esélye a sikerre, és/vagy a túlélésre.
A VSz/NATO totális összecsapás szerencsére nem következett be, ez a legfontosabb.

molnibalage 2020.06.23. 21:06:46

@Maga Lenin: A mókás az, hogy a Sivatagi Vihar eredményei alapján én azt látom, hogy egy kelet-nyugat összecsapásban, ha valami csoda módon nem nukizzák le egymást, akkor olyan vérfürdő lett volna és úgy fogyott volna az akkor viszonylag kevés PGM, hogy ihaj...

Aztán amikor kifogytak volna a fejlett fegyverekből, akkor néhány hét után, ha nem dől el, akkor kb. az lett volna, hogy buta bombáznak és UB blokkoznak keleten (a VSz országok számára kb. eleve ez volt a plafon, igen kevés irányított levegő-föld rakéta volt) és ennek megfelelő fegyverzet lett volna nyugaton is. A légvédelmi rakéták is elfogynak és dolgozott volna a AAA és már lehet, hogy második lépcső is ütötte volna egymást.

Én úgy tudom, hogy a Sivatagi Vihar végére szinte elfogyott a lézervezérlésű bomba. Még az AGM-45 és 78 is szóhoz jutott kis mennyiségben, de Hornetek (!) is használtak AGM-62 Walleye-t. Vietnám era vége 70-es évek fegyvere... 10 ezer feletti kazettás bombát szórtak szét, ha jól emlékszem.

A végén egy ilyen helyzetben kb. a barakkból a budit is egymás fejére dobták volna, ha nincs más...

molnibalage 2020.06.23. 21:08:33

@Maga Lenin: A Sivatagi Vihar másra is jó példa volt. A szovjethez képest harmat iraki légvédelem úgy megvámolta a Tornadok-at, hogy az beszarás és 2000+ gépből 6 hét alatt azért 42 db-ot sikerült lelőni úgy, hogy iszonyatos minőségi és mennyiségi túlerő volt a koalíciós oldalon.

Itt írtam róla.
forum.htka.hu/threads/%C3%96sszefoglal%C3%B3-a-l%C3%A9gi-harc%C3%A1szatr%C3%B3l-%C3%A9s-l%C3%A9gv%C3%A9delmi-eszk%C3%B6z%C3%B6kr%C5%91l.387/page-145#post-634738

Maga Lenin 2020.06.23. 22:50:21

@Harrdder: Én cinikusan állok hozzá, statisztika az egész a háttérben. Hány gépből hány veszteség van x bevetés alatt. Egy-egy bevetésen persze sorsfordító lehet a jó pilóta. A meglepetés is mindkét irányba működik ugye.
Az mondjuk jó, hogy nem láttuk ezt élesben, mert akkor biztos nem lenne ez a blog. Vagy max. oroszul :D

Macroglossa 2020.06.24. 06:43:56

@molnibalage: Érdekes ez a statisztika, van arra magyarázat, hogy az F-15E miért szenvedett bevetésarányosan 4x akkora veszteséget, mint az F16?

molnibalage 2020.06.24. 09:47:08

@Macroglossa: Ha engem kérdezel, akkor pech. Annyira kevés gépet vesztettek el egy típusból a Tornado-t leszámítva, hogy így jött ki.

Pl. egyetlen Jaguart sem lőttek le. Pedig az a gép töredékét sem tudta a lelőtt típusokénak.

Harrdder 2020.06.26. 18:40:09

@molnibalage: A Tornadok közül az elsőt nem JP233-as bevetés közben lőtték le, a 8 db 454 buta bomba volt rajta. Az volt a gond, hogy nappal mentek, az első hullám után,, egy már felpiszkált reptér ellen. Valószínűleg Igla-1E volt a tettes.
A második veszteség valóban JP233-as kiszórás közben/után semmisült meg, vagy csöves eszköz vagy Roland is kapta le.
Azt ezt követően lelőtt gépek nem JP233-assal repültek be, a harmadik is 454-esekkel repült rá a reptérre, igaz alacsonyan. Amúgy meg hajítóbombázással akarták célbajuttatni. Az ugrás volt a veszélyes pont a tervben, mert ekkor 300 méterre emelkedtek a 20-30-ról, és némileg le is lassultak.
Próbáltam keresni a veszteségek okait, a legtöbbről nem tudni pontos rakétatípust, de közepes magasságon lévő gépet is szedtek le. Az éppen Buccaneerral párban precíziós bombaoldást végeztek éppen. Viszont a hatból egy gép a saját bombája miatt zuhant le. Szóval vegyes ez a Tornado veszteséglista, nem lehet egyetlen tényezőre kihegyezni.

molnibalage 2020.06.26. 20:46:58

@Harrdder: Kismagasságú bevetés volt, a hangsúly ezen volt.
Az egyik olasz Tornado veszteség oka asszem az volt, hogy 8 gépből egynek sikerült csak a légi utántöltése. Az továbbment és lelőtték. De lehet, hogy ez csak legenda, forrást nem nagyon találtam rá eddig.

Gungnir 2020.07.01. 13:27:44

Annak mi lehet az oka, hogy az A-10 használta fel a Maverickek 90% -t?

Az F-16 is hordozta már ebben az időben ezt a fegyvert, nem?

Hpasp 2020.07.09. 12:52:01

@Harrdder: "Mindig kíváncsi voltam, hogy (nemcsak ebben az esetben) a jelentésekben mi alapján írták be, hogy a rakétatalálatot SA-7 (Sztrela-2), vagy Igla (SA-18), esetleg egyéb típus okozta. Szemrevételezték a roncsolást, a kárt, vettek mintát a robbanóanyag maradványaiból, kiszedték a repeszmaradványokat? Esetleg egyszerűen beírtak valamit? Erre tudtok valamit mondani?"

Ebben az esetben fényképről is egyszerű megállapítani a találatot elért eszköz típusát.
A szerbeknek három féle optikai irányítású légvédelmi rakéta típus állt rendszerben 99-ben, amik három különféle célkövetési módot alkalmaznak.
- a Sztrela-2M (SA-7) magát a hajtómű fúvócsövét követi, és azt is szokta eltalálni, a gép hátulját meg jól megszórja repeszekkel.
- az Igla (SA-18) a hajtóműből kiáramló forró gázcsóvát követi így a találat előtti pillanatban (hogy ne a cél mögött száguldjon el) előrébb helyezi a célzási pontot. (a cikkben szereplő képen látható, hogy szinte a hajtómű elejét találta el)
- a Sztrela-1M (SA-9) a cél teljes kontúrjának közepére céloz, 99-ben az egyik A-10-est a pilótafülke mögött találta el, a pilóta szerencséjére a harci rész nem működött.

Részletesebben ezekről angolul:
www.mediafire.com/file/nq6i1ja0ds9gqi4/Histoy_of_the_Electro-Optical_Guided_Missiles.pdf