A Fairchild-Republic A-10 csatarepülőgép, 6. rész

2020. május 22. 07:11 - Maga Lenin

A Warthogról szóló ismertető keretében elérkezett az idő az A-10 közismert és védjegyévé vált fedélzeti gépágyúja, a General Electric GAU-8/A Avenger ismertetésére. De a szintén az általánosan a típushoz társított AGM-65 Maverick, és a többi, az A10A-k által bevethető fegyver is a terítékre kerül. A sorozat előző része ITT, az első pedig ITT olvasható.

 

A General Electric GAU-8/A Avenger gépágyú

A fegyver

Rögtön kell némi pontosítást tenni, mivel a fejezet helyesebb címe: az A/A49E-6 Gun System, azaz ágyúrendszer. Hiszen a hatalmas, hétcsövű, Gatling-rendszerű GAU-8/A mit sem érne a lőszertartály (jele: M548), a továbbító és a többi segédberendezése nélkül. Ezekkel együtt a rendszer teljes hossza 6931 mm, amiből 2299 mm-esek a csövek, és 1820 mm a lőszertartály, melynek átmérője 880 mm. A teljes tömeg – lőszerekkel együtt – 1828 kg, amiből maga az ágyú 281 kg. Előbbi érték az A-10 üres tömegének 16%-a! Emiatt a kiszerelés előtt egy támasztékot kell a gép farokrésze alá tenni, nehogy az hátra billenjen. A rögzítés a csőköteg kb. felénél kettő, és hátul, a végénél négy ponton történik. A forgócsöves amerikai gépágyúk sajátja a nagy energiafelvételű külső meghajtás, mely jelen esetben hidraulikusan működik, és mindkét kör elláthatja ezt a feladatot. Együttesen 77 lóerővel hajtják a lőszertovábbító rendszert és magát a csőköteget. A továbbító a hatalmas tűzgyorsaság miatt hevedertagok nélküli, nehogy azok megnyúlása miatt elakadjon az ágyú. Az üres hüvelyeket visszavezetik a tartályba, és újra felhasználhatóak. Ez összefüggésben van azzal is, amiért a leváló köpenyes megoldást elvetették, vagyis, hogy nehogy véletlen a hajtóművekbe juthasson egy hüvely. A nagyméretű hüvelyek ezen felül még a borításban is kárt tehetnének.

A tűzgyorsaság kezdetben 4200 lövés/perc (+200/-600) vagy a fele, 2100 (+/-200) lehetett, de aztán a Battelle deflektor miatt 3900-ra kellett korlátozni a felső értéket, míg a kisebbet elhagyták. Az egyik hidraulikakör kiesése esetén még működhet a feles sebességgel a gépágyú. A fix tűzgyorsaság mellett 557 lőszert lő ki minden egyes cső percenként. A felpörgési idő miatt az első másodpercben 50 lövés a számított tűzgyorsaság. Elméletileg lehetséges a teljes javadalmazást is kilőni megszakítás nélkül, ami kb. 18 másodperces tűzcsapásnak felel meg. Ennek persze a valóságban nincs értelme, ezért 1 vagy 2 másodperces sorozatokat állítottak be (az esetleges ingadozások miatt 35-65 lövés/sec). A teljes tár ellövése az élettartamot nagyban csökkentené a rendkívüli mechanikai, de még inkább hőterhelés miatt. Ezzel együtt az USAF csövenként 20.000 lövést vár el a teljesítményadatok érdemi csökkenése nélkül, azaz a csőköteg élettartama ennek a hétszerese, 140.000 lövés, ami egészen kiváló egy ilyen erős eszköztől. A pilóta számára a lőszermennyiséget egy tízesével számoló kijelző mutatja.

051128-f-1234p-008.JPG

(forrás)

Fent a kiépített, állványon lévő GAU-8/A, lent pedig a sematikus ábrája, a fontosabb részegységekkel

gau-8_sem.JPG

Verlinden 32. o.

Számos helyen 1350 darabos maximális lőszerkapacitás szerepel, ami egyértelműen az eredeti elvárásokra vezethető vissza, és valóban ennyi is a legnagyobb sűrűséggel betöltött M548 befogadóképessége. Miután egyes gépeknél (mára feltehetően az összesnél) a lőszertartályba csavarmenetes belsőt építettek ki, ami miatt a kapacitás 1174 db-ra csökkent, és általában ezt tekintik hivatalos értéknek. 1976-ig kézzel kellett ezt a mennyiséget betöltenie a személyzetnek, ami órákig is eltarthatott. Ez vállalhatatlan volt egy gyors fordulóidőre tervezett repülőgépnél, ezért a Coloney Engineering Company-től rendeltek egy földi lőszerfeltöltő – és az üres hüvelyeket kitárazó – kocsit, mely a GFU-6/E jelet kapta. Ez egyharmad lóerős teljesítményt vett fel, és olyanokra is gondoltak a működése során, mint, hogy akár 12 db, besült lőszert is kezelni tudjon, amikor kiüríti a lőszertartályt. Ez korántsem mellékes kérdés a DU esetleges egészségügyi hatásai miatt. A tesztek során az 1350 db-ot a berendezés 9,5 perc alatt tudta betölteni, kiszedve az üres hüvelyeket közben. Később a GFU-7/E-re tértek át, majd napjainkban már a Syn-Tech gyártotta GFU-8/E Ammunition Loading Assembly cart, azaz lőszerfeltöltő kocsi van használatban. A feltöltőknél azonban valahogy továbbítani kell a lőszereket, ezért azok műanyag hevedertagokban vannak, amiknek a feje előbb-utóbb le is törik a használattól. Ez főleg a ’90-es évek elejéig volt gond, amikorra a probléma súlya miatt új anyagösszetételt vettek használatba, ami ritkábban törik. Persze a feltöltési sebesség jóval kisebb, mint a tüzelési, ezért lehetséges az egyébként viszonylag gyenge műanyag alkalmazása. Később, a gyakorlatban 13 percre adódott a teljes feltöltési idő. A gépeken általában fent lévő, 1150 db lőszer annak köszönhető, hogy ennyi a töltőberendezések kapacitása, és természetesen kézzel nem töltik be a hiányzó, 24 db-ot.

automatic_loader_is_moved_into_position.jpg

(forrás)

Töltőkocsit tolnak oda egy A-10-eshez (1980, Travis Field, USA)

A videón a GFU-8/E használata. A kocsin látható az ALA-8 felirat, ami a megnevezésből és a típusjel számából tevődik össze. A műanyag hevedertagok mellett látható a lőszert tartalmazó tárolórekesz is a másik kiszolgáló kocsin

agyunyilas.JPG

Verlinden 21. o.

Míg korábban az A-10 aljának „nyitott” képe az Avenger kiszereléséhez szükséges megbontást mutatta be, ezen a képen a normál kiszolgáláshoz nyitható panelek látszanak. A leghátsó, legnagyobbat kell lenyitni a lőszerfeltöltéshez

 

A lőszer és a lövedék

A lőszert kezdetben az Aerojet és a Honeywell gyártotta, majd az Alliant Techsystems Inc. (azaz ATK), mely a Honeywellből vált ki 1990-ben. A 2005 körüli időszaktól a General Dynamics Ordnance and Tactical Systems (GD-OTS) vette át a feladatot, és gyártja mindhárom lőszertípust. Ennek a következménye, hogy az értelemszerűen megváltoztathatatlan külső méreteken kívül a tömeg, így pedig a kezdősebesség eltérő az idők folyamán. Az is változott, hogy 2005 után nem építenek nyomjelzőt. Érdekes, hogy előzőleg is csak az API, azaz páncéltörő-gyújtó megnevezést használták, nem az API-T-t, ahol a T a nyomjelző lenne (tracer). Az eredeti, API típusú, Aerojet PGU-14 lőszernél a teljes tömeg 749 g, amiből a lövedéké 430 g, és ezen belül is a DU mag 298 g. A hosszúságok ugyanezen egységekre 290 mm/173 mm/99 mm, és a mag átmérője 16 mm. Ez azt is jelenti, hogy a tényleges páncélátütést ez a kicsiny, csonka kúp orrú, egy rövidebb ceruzának megfelelő test éri el – más kérdés, hogy még 1200 m megtétele után is 3000 km/h körüli sebességgel ér célba, ami tehát mintegy 108 kJ mozgási energiát jelent egy apró felületre koncentrálva. Ebben a DU 0,75 tömegszázalékos arányban titánnal van ötvözve. A DU használatának fő oka a már említett, nagy sűrűsége, mely 19,1 kg/dm3. Ez közel annyi, mint a sokkal drágább, de hasonló célokra továbbra is használatos volfrám 19,3-es értéke, és mintegy kétharmadával nagyobb, mint az ólomé. A lövedéktest és a ballisztikus alakot képező sapka (0,8 mm vastagság) egyaránt alumínium, nem acél vagy réz, amivel jókora súlyt sikerült megspórolni. Az eredeti hajítótöltet a Hercules-25 (HC-25) néven volt elérhető.

30mmcut.jpg

(forrás)

A lőszer, és külön a két eredeti beszállító lövedéke. A leglátványosabb eltérés az Aerojet 2, míg a Honeywell 1 vezetőgyűrűje

pgu-14-shell.jpg

(forrás)

A PGU-14/B lövedék belső felépítése

A GD-OTS 2008-as adatai szerint PGU-13/B esetében a lőszer tömege 680 g, a lövedéké 367 g, míg a robbanóanyagé 56 g. A kezdősebesség 1021 m/s. Az M505 csapódógyújtó mellett a töltet nagyrészt robbanóanyaggal van tele, illetve a végén van egy gyújtópellet (HE+I részek=HEI). A lövedéktest maga repeszképző hatású. Azonban az API és a HEI lőszerek eltérő tömegük, csőelhagyási sebességük és kialakításuk miatt nem azonos röppályán haladnak a célig, hanem utóbbiak hamarabb érnek földet. A tűzvezető számítógép jelei azonban az API-ra vannak optimalizálva, hiszen az alkotja a Combat Mix (lásd lentebb) döntő részét. Ez 2000 m-ig nem jelentős, de amióta – a hidegháború elmúltával – gyakoribb az egyéb (nem annyira védett) földi célok elleni használat, és ennek mellékhatásaként megnőtt a lőtávolság, valamint több HEI lőszer fogy, kezdett problémás lenni ez az eltérés. Ezért a GD-OTS egy Improved HEI (Javított HEI) típust hozott létre, amiben nincs már külön gyújtótöltet (ezt a funkciót a robbanószer vette át), és az újabb, általuk gyártott API típustól örökölte az aerodinamikusabb hátsó kialakítást, valamint az egyszeres vezetőgyűrűt. Ennek a lőszernek a tömege 419 g-ra nőtt, így kezdősebessége 1013 m/s-ra csökkent, de jóval nagyobb az a lőtávolság, amíg szinte egy helyen ér célba az PGU-14-esekkel, mint eddig. Érdekes, hogy a gyakorló (TP, Target Practice) lőszertípus, a PGU-15/B a HEI lőszert utánozza karakterisztikájában, nem az API-t. A korai tervekben szerelő félpáncéltörő nagy robbanóerejű (SAPHE) típus pedig végül nem készült el.

api_hei_elteres.JPG

(forrás) 3. dia

Az API és a HEI lőszerek eltérő röppályája. Előbbi a kék, utóbbi a rózsaszín vonal. Látszik, hogy 2, de még 3 km vízszintes távolságban is szinte egy helyre csapódnak be, de utána elválnak a pályák. Már a hidegháborúban is megadtak több kilométerre vonatkozó páncélátütő képességet az API lőszereknek, de a 2000-es évek konfliktusaiban megnőtt a lehetősége a nagyobb távú tűzcsapásoknak, így ezt a problémát kezelni kellett. Ezért dolgozta ki a mostani gyártó az Improved HEI lőszert. Az itt vizsgált tűzkiváltáskor az A-10 1300 m magasan, 6 fokos szögben, 555 km/h-val halad (vö. a lentebb, a pontosságnál megadott repülési paraméterekkel!)

imp_hei.JPG

(forrás) 5. dia

A GD Improved HEI lőszerének jellemzői, és eltérő belső kialakítása, a szövegben említett módosításokkal

 

A lőszereket a Combat Mix (CM), azaz Harci Keverék sorrendben töltik be, így 5 db (máshol: 4) API-t követ egyetlen HEI. Nem meglepő módon, az API lőszerek gyakran csak kilyuggatták a nem páncélozott célokat, a DU mag nem esett szét és nem gyulladt be, ahhoz egyszerűen túl kicsi volt az ellenállás. Ezért ilyen célok ellen a HEI volt a megfelelő, bár ezt a CM elosztása nem nagyon támogatta. Ugyanakkor – kissé optimistának tűnő értékeket idézve – a HEI fél méterrel a „puha” céloktól, például a talajon robbanva is súlyos károsodást okoz repeszei révén, és öt méterre attól becsapódva is felgyújtja azt. A nagy űrméret és energia miatt a PGU-15-ösök, noha robbanótöltet nélküliek, szintén alkalmasak páncélozatlan célok ellen, és ezt az utóbbi időben ki is használják (lásd a sorozat végén az erről szóló bekezdést).

 

A GAU-8 harci teljesítménye

A fegyver harckocsik elleni hatékonyságát nagy viták övezik, és az átütőképességre valóban elég eltérő adatokat találni. A leginkább konzisztens adatsort figyelembe véve, 1220 m alatt nagyjából lineárisan változik az átütőképesség. E távon 55 mm, 610 m-en 68 mm, 300 m-en pedig 76 mm homogén, hengerelt (együtt röviden: RHA, rolled homogenous armor), 300 Brinell-keménységű acélnak megfelelő ellenállást tud legyőzni a PGU-14 lőszer. Az eredeti lőszernél a kezdősebesség 980 m/s volt, gyakran 1010-et is említenek, de mára ez 1030-ra nőtt – ebből is világos, hogy miért vannak változatos adatok, amiket az ilyen apró különbségek feltüntetése nélkül adnak meg általában. Külön ki kell emelni, hogy a fenti számok nem a szokásos, merőleges becsapódásokra vonatkozó átütési képességet jelentik, hanem egy bizonyos szögben érkező lövedékek mellett értendőek. Ez persze nagyobb relatív páncélvastagság sikeres leküzdését jelenti.

A fenti értékek lehetővé tették, hogy a ’80-as években elterjedt harckocsikat hátulról vagy felülről gond nélkül kilőhesse az A-10, de gyakran még oldalról is eredményes lehetett a tűzcsapás. Ezekből az irányokból ugyanis legfeljebb néhány 10 mm vastag RHA egyenértékű védelme van a páncélosoknak. Az újabb, kompozit elrendezésű, gyakran egyébként épp DU-t is alkalmazó páncélzatok már nagyon megnehezítik a gépágyú dolgát, de jellemzően ezeket sem a hátsó és a felső felületeken alkalmazzák, főleg az utóbbit. Mivel a hidegháború végétől kezdve már nem tudták régi harckocsijaikat azonos számban leváltani az új, védettebb típusokkal az oroszok, és külföldön szintén maradtak a T-72-esek és modernizált verzióik, így a GAU-8 továbbra is az USA szóba jöhető ellenfeleinél a tankok nagy részét megsemmisítéssel fenyegeti. A minden tekintetben jobb T-80 és T-90 típusok ellen már erősen csökken a hatásosság. Ezek komolyabb megrongálásához még mindig ott van a gyorsan mozgó, hirtelen érkező repülőgép azon előnye, hogy megválaszthatja a támadás szögét, így hátulról csaphat le. Az Avenger értékelésénél érdemes figyelembe venni, hogy miközben fejlődtek az ellenlábas páncélosok, a PGU-14 lőszerek minimális változtatásokon estek át, maga a GAU-8 pedig lényegében változatlan a ’70-es évek óta, és ennek ellenére még mindig hatásos fegyvernek számít. A kevéssé védett lövészpáncélosok és más, hasonló célpontok ellen pedig szinte bármilyen irányból és szögből pusztító egyetlen sorozat is a gépágyúból.

A fentiek mellett hangsúlyozni kell még azt is, hogy a lényeg nem is mindig az átütés, és ezáltal a harckocsik teljes megsemmisítése. A hatalmas energiát közlő API, de HEI lőszerek is súlyosan meg tudják rongálni akár a külső berendezéseket, akár a fegyverzetet, és persze a lánctalpakat. Ez egyébként gyakran még jobb is, mint a teljesen kilőtt tankok, mert feltehetően a megrongált példányokat megpróbálja megjavítani az ellenfél, ami jelentős logisztikai igényeket támaszt vele szemben.

pgu-14_pen.jpg

(forrás)

A lentebb említett, 30°-os siklás és 463 km/h műszer szerinti sebesség esetén mérhető átütőképesség grafikonon (mm RHA-ban, bal tengely, kék vonal), a távolság függvényében. A jobb tengelyen a lövedékek sebessége az adott távon, m/s-ban (piros, szaggatott vonal)

ammo.jpg

(forrás)

A PGU-14/B által átütött páncéllemez, és a lőszer metszete. Itt éppen APIT jellel szerepel, kiírták a T-t (ráadásul kötőjel nélkül)

m113_def.jpg

(forrás)

A Fort Leonard Wood lőtéren lévő, alaposan kilyuggatott M113 lövészpáncélos, ami a GAU-8/A műve

 

A tűzerő azonban nem sokat ér pontosság nélkül. Persze a találatok megfelelő számát a nagy tűzgyorsaság is biztosítja, de egyébként is precíz fegyverről van szó, amihez a lövedékek kiváló ballisztikája is hozzájárul. A tervezés során 1220 m ferde távolságra lévő célokra optimalizálták a tüzelést, 30°-os siklásban, 463 km/h műszer szerinti sebességgel (IAS) repülve. Ezen a távon a lövedékek „esése” (függőleges eltérése lefelé a gravitáció miatt) csak 3 m, azaz szinte nyílegyenesen lő a gépágyú. A beépítés precizitása és a beszabályozási műveletek pontos elvégzése után a lövedékek egy 5 mrad (0,28 fok) nyílásszögű kúpon belül repülnek ki az éppen tüzelő csőből. Így 1220 m távolságon a lövedékek 80%-a egy 12 méter átmérőjű körben csapódik be.

Az M61 Vulcan 8 mrad-ra képes, míg a Ka-50-esnél bemutatott, szintén 30 mm-es, de szovjet 2A42 gépágyú 2-4 mrad-ra.

Arról már volt szó, hogy a tüzelő cső középre, és kissé a súlypont alá helyezésével, no meg a -2°-os beépítéssel a gép iránytartását minimálisan befolyásolja egy-egy sorozat. A szerkezetre gyakorolt hatást rugalmas bekötések tompítják. A visszarúgást 40-50 kN erő közé teszik a források, ami megfelel az egyik TF34 hajtómű maximális tolóerejének. Ettől azonban még nem lassul le érezhetően egyetlen A-10 sem, hiszen amíg a lendülete és a két hajtómű normál tolóereje konstans megvan, addig a sorozatok 1-2 másodpercesek, tehát elhanyagolhatóan rövidek. Ez egyébként a számos, elérhető videóból is látszik, hiszen nem kell hirtelen utánarántani a kamerát a tüzelő gépnek. A lassulás néhány km/h-t jelent csupán, ezt gyakorlatilag észre sem lehet venni.

gau-8_bent.jpg

(forrás)

A GAU-8 méretét hangsúlyozandó, számos rajz és fotó található a neten. A fenti egy kevéssé ismert, számítógépes grafika, és azért ez került az ismertetőbe, mert itt az egész A-10 szerepel, és nem csak vonalas rajzról van szó, hanem térbeli betekintést is nyújt. A lentinél is gyakoribb, amikor egy Volkswagen Bogár mellé teszik az ágyút, de a Cessna sem rossz összevetési alap!

cessnaval.JPG

Drendel 20. o.

emberhez_kepest.png

(forrás)

És egy emberhez képest sem rosszak az Avenger méretei

 

A próbák során

A GAU-8/A-val a tesztek 1974. június 19-én indultak, és 60 felszállás során nem kevesebb, mint 39.000 lőszert használtak fel – azaz átlag 650-et feladatonként. 30 és 7600 m között tüzeltek, 250-770 km/h sebességtartományban, a legkülönfélébb manőverek során, az 5 g-t is elérve közben.

Hogy a valóságban hogyan szerepelt harckocsik ellen az A-10, azt az 1991-es öbölháború megmutatta. De persze előtte, szovjet tankokat szimulálva is voltak amerikai tesztek. A fegyver megfelelőségét vizsgáló, eredeti, zsákmányolt T-62-eseket is felhasználó kísérletekről már volt szó. Az alábbiakban egy olyan próbalövészet tapasztalatai következnek, amelyet rendszeresen tartottak 1978 februárja óta, és a célja a PGU-14 API lövedékek egyes gyártási szériáinak értékelése (minőségellenőrzése) volt. Ezt Lot Acceptance Verification Program (LAVP) – Airborne-nak hívták hivatalosan. A szóban forgó lövészet 1979. november 7-én történt, és a korábbi, főleg egy-egy tankot használó esetekhez képest most taktikai formációba állítottak tízet, egy szovjet szakaszt imitálva, méghozzá kivont, amerikai M47-esekkel. Az értékelő jelentés szerint ennek védettsége egyenértékű a T-54/55-ösökkel és a T-62-esekkel is. Ez utóbbi kapcsán azért kétkedésre van oka a külső szemlélőnek, bár a korábbi, a harckocsik hátsó és felső irányból való védelméről írtak fennállnak. Azt viszont hozzáteszi a jelentés, hogy a T-64-esknél (és attól újabb típusokra) már nem megfelelő az M47, mint helyettesítő modell.

A valósághűség megállapításához számba vettek egy tucatnyi tényezőt. A repülőgép, a fegyver és az amerikai harceljárások teljesen egyeztek a ténylegessel (pl. 6 fok alatti siklási szög), és a tűzmegnyitás még 20-25%-kal messzebbről (átlag 750 m-ről) történt, mint amit optimálisnak tartottak (610 m). Megjegyezhető, hogy a későbbiekben azért az 1000-1200 m-es ferde lőtávot vették általánosnak. A légvédelmet, és a pilótát így érő stresszt nem szimulálták, csak azzal, hogy az erős légvédelmi tevékenységnek megfelelő harceljárásokat kellett alkalmaznia. Ideális esetben kézifegyverek, gépágyúk és rakéták tüzeltek volna az A-10-esre, viszont az ezek ellen tevékenykedő, baráti erőket is számításba kellett volna venni ekkor, némileg csökkentve a fenyegetést. Szintén eltért a valóságtól az amerikai, kivont (de jó állapotú!) tankok használata, és hogy álló célpontokról volt szó. A lövészet elsődleges célja azonban a lőszerszéria ellenőrzése volt, ezért szükség volt a találatokra, nem a harc hatékonyságát nézték elsősorban. A tankokban a kezelőket fa bábuk helyettesítették, viszont az szinte valósághű volt, hogy mindegyik fel volt töltve üzemanyaggal és lőszerrel, ami a másodlagos robbanások miatt lényeges körülmény. Az a teszt konzervatív körülményeit erősítette, hogy a motorok nem jártak, azaz a dízelolaj és a kenőolaj hideg volt, ezáltal pedig kevésbé hajlamos a gyulladásra. Az M47 benzines üzemű motorral volt ellátva, de a szovjet tankok dízellel mentek, ezért azt töltöttek a harckocsikba.

tankelr3.jpg

Tanulmány 14. o.

A lőtéren kihelyezett harckocsik egymáshoz képesti helyzete, és az A-10 elsődleges támadási iránya

gepagyu_bevetese.JPG

Jenkins 77. o.

A GAU-8/A-val való támadás elvi rajza. A talán legfontosabb paraméter a slant range, azaz ferde távolság a célig

A találatok értékeléséhez többféle lehetőséget megkülönböztettek. Egy részük mozgásképtelenné tette a célt, ami azt jelentette, hogy olyan elemek (pl. lánctalp, motor, erőátvitel) sérültek, amiket a harctéren nem lehetett megjavítani, és ettől a tank irányított mozgásra képtelenné vált. Ez az M-kill, vagyis mobility kill. A mozgásképesség csökkenése (degradation) is lehetséges volt, eszerint a tank még irányíthatóan haladhatott, de nem tudta megtartani a helyét a formációban, így részben kiesett a harcból. Újabb kategória volt a főfegyverzet kilövése, az F-kill (firepower kill). Hasonlóan az előzőhöz, ha helyben nem javítható módon, célzott lövésre képtelenné vált a löveg, akkor volt „kill”, és ha csak csökkent a tűzgyorsaság, a pontosság, a csőelhagyási sebesség, vagy akár a célzási idő megnőtt, akkor volt „degradation” az értékelés. Ha mind az M-kill, mind az F-kill bekövetkezett, vagy egyszerűen felrobbant a harckocsi, az K-kill, azaz catastrophic kill. A lényeg, hogy gazdaságosan nem javítható selejtről legyen szó.

pen_tabla.JPG

A LAVP lövészet eredményét összefoglaló táblázat. A találat és a közvetlen találat közti különbség, hogy előbbibe a földről (esetleg máshonnan) felpattanó lövedékek bármilyen, a célt elérő és azon látható nyomot hagyó találata beleszámított, míg a másodikba csak a „rendes” találatok. A perforációt (perforation) megkülönböztették az átütéstől (penetration), mivel utóbbihoz kellett volna az is, hogy a lövedék teljesen áttörje a páncélt, és belül is okozzon károkat – amit például egy harckocsiágyútól elvárnának

m47_old.JPG

Tanulmány 35. o.

m47_el.JPG

Tanulmány 36. o.

A fenti rajzokon a 39-es számú M47-est ért találatok. Ez volt az, ahol a frontpáncélon is keletkezett perforáció (2), és a tornyon is volt három (6, 7, 8), sőt, egy még oldalt is (15). Ezt a tankot érte a legtöbb találat

A táblázatból kiderül, hogy két tank sértetlenül, egy pedig alig pár karcolással megúszta a dolgot (7 és 49, illetve 38 sz.). Ugyanennyi, azaz három teljesen megsemmisült, további négy pedig mozgásképtelenné vált. Ez azt jelenti, hogy mindösszesen 174 lőszer felhasználásával 70%-os veszteséget okozott egyetlen A-10 – persze hozzá kell tenni, hogy álló, vissza nem lövő célpontok ellenében. A találati arány 52%-os volt, a perforációk száma 33%-os (mindkétszer a felhasznált lőszerekhez viszonyítva). Amennyiben egy nagyvonalú becslést téve, ezen eredményeket lefelezzük a valós harctéren, akkor is a harckocsiszakasz egyharmadát kiütné a harcból egyetlen A-10.

 

A GAU-8-ast használják még az elterjedt és jól ismert Phalanx mellett a másik, főbb, nyugati, gépágyús közellégvédelmi rendszerben, a Goalkeeperben is. A gyártó nevezett az Avenger könnyű harckocsivázra épített, légvédelmi verziójával a DIVAD (Divisinal Air Defense) tenderre a ’70-es évek végén, de az több lépésben hatalmas bukássá állt össze. Ehhez a GE tervének azonban már nem volt köze, mivel még a legelején kiesett.

kifesto.jpeg

(forrás)

A képen az A-10 pilóták – minden bizonnyal a többi, humoros kedvű pilótától származó – kifestőkönyvének címlapja. A direkt inkorrekt szövegezés ellenére a lényeget nagyon is jól elmondja a könyvecske: sose lőjj szemből egy T-62-esre! Csak hátulról, és a tornyot kivéve oldalról érdemes támadni a gépágyúval. Azt még hozzáteszi, hogy 760 m-nél közelebbről egy szerencsés találat a lövegcsövet biztosan tönkreteszi, de kár erre hajtani. A leghasznosabb tanács, hogy a tank alja könnyen átüthető, ezért zöldre lehet színezni, ahogyan a többi, átlőhető felületet – magadat pedig barnára, mondja a szöveg, hiszen egy T-62-essel a fülkén nem tud repülni egy A-10, amiben benne is ülsz!

 

A „maradék” fegyverzet és az (aktív) önvédelmi eszközök

Az A-10-esen tizenegy megerősített pont van a fegyverzet számára, de használatosak egyes, kettes, és hármas felfüggesztők is. A berepülések alatt teszteltek hatos függesztőket is a törzs alatti 5, 6 és 7-es pontokon, hagyományos bombák számára, de ezeket nem rendszeresítették. Mint sok más típuson, ezek a szomszédos helyek nem használhatóak egyidejűleg, ezért sokszor a középvonalban lévő 6-ost teljesen leszerelik, csökkentendő a légellenállást. Ez egyébként sincs bekábelezve fegyverek használatához (leszámítva feltehetőleg épp az előbb említett bombatesztekhez használt gépeken és/vagy időszakban). A külső terhelés maximuma 7260 kg. A fegyverzetvariációk piktogramos bemutatása sűrűn szedve is négy oldalt tesz ki. Ehhez jönnek még a napjainkra rendszeresített, újabb eszközök, melyekről később lesz csak szó.

pilonok.JPG

Neubeck Sewell 32. o.

A megerősített pontok teherbírása egyenként. A 7260 kg 16.000 font az eredeti mértékegység szerint. Ezt összesen nem lehet meghaladni, de a variációs lehetőségek érdekében az egyenkénti teherbírások összege 5000 fonttal nagyobb (kívülről a középvonali, 6-os pont felé: 454/1134/1588/2268 kg)

loaded_with.jpg

(forrás)

Egy alaposan megpakolt A-10 a koszovói háború idején, Avianoban. Balról: két Sidewinder, hét darabos Hydra blokk, tripla Maverick indító, tripla Mk 82 bombazár, majd ugyanezek tükörképe, de az AIM-9-esek helyett egy ALQ-131 konténerrel

 

AGM-65 Maverick

Ahogyan a GAU-8, úgy az AGM-65 Maverick is az A-10 alapvető harci eszközének számít, és úgymond hozzá tartozik a típushoz. Ha egy harckocsit nem tudna kilőni a gépágyúval a Hog, de van a fedélzetén Maverick, akkor szinte biztosan nyert ügye van. A tankokra szintén súlyos veszélyt jelentő, másik amerikai páncéltörő rakéta, az AGM-114 Hellfire teljes tömegénél is nehezebb csak a robbanófej a Mavericken, jól jelezve a pusztító erejét. Bár a különféle kiegészítő páncélzatok csökkentik mindegyik rakétatípus eredményességét, azért alapvetően az AGM-65 bármely irányból jó eséllyel támadhat bármilyen harckocsit. Mindez a ’80-as években még inkább igaz volt.

 A Maverick a nyugati világ legnagyobb számban gyártott, többféle, földi – vagy akár vízi – célpont elleni, precíziós fegyvere. E minőségében nem az első volt, de a lézervezérlésű bombák mellett az elsők egyike, amelyek széles körben elterjedtek. Mivel a Hughes készítette el a fegyvert, annak aerodinamikai kialakítása szinte azonos a szintén általuk gyártott, korai AIM-4 Falcon, és a későbbi AIM-54 Phoenix levegő-levegő rakétákkal. Az akkori korszak színvonalán a legkönnyebben megvalósítható, nem lézeres célzási megoldás a televíziós kamera volt. Ez azért is előnyös, mert szinte csak egy képernyő kellett az indító gépen, a műszerfalon, és nem volt szükség költséges megvilágító berendezésre. Célkeresésre a pilóta szemén kívül magának a rakétának a feje szolgál. Az elvárás a korábbi – egyben korai – irányított bombáknál nagyobb hatótáv és a tüzelj és felejtsd el elv megvalósítása volt. (Ez utóbbi majd csak a lézeres irányítású E verziónál nem teljesül.) A célt azért továbbra is a pilótának vagy a kezelőnek kellett manuálisan kiválasztania a képernyőjén, de innentől, a kontrasztkülönbséget megjegyezve, önállóan vezette célba magát a rakéta. 1966-68 között a Rockwellel versenyzett a Hughes, majd sima, de nem rövid fejlesztési időszak után, 1972-ben állt hadrendbe az AGM-65A, mely aztán a nyugat klasszikus levegő-föld rakétájának bizonyult. Gyorsan beindult a hadiipari gépezet, mert 1978-ig elkészült az azóta gyártott rakéták fele, 35.000 (!) darab az A és a B változatokból.

A hidegháború alatt az AGM-65-ösök négy verzióját alkalmazták a Hogok. Az alap, páncélosok elleni, 57 kg-os WDU-20/B kumulatív fejrésszel és televíziós érzékelővel felszerelt A verziót 1972 augusztusától rendszeresítette a légierő, de hamar követte a B. Ez ugyanolyan volt, csak az érzékelőnél lehetővé tették a nagyítást (innen a „SCENE MAG”, azaz scene magnification felirat a korabeli festésű példányokon, ami képnagyítást jelent). Így kisebb vagy távolabbi célokat is könnyebben befoghatott a pilóta, ami javította a párás-ködös európai időjárási viszonyok közötti használhatóságot. Az AGM-65A és B tömege 210 kg. A nem gyártott C-t a D követte 1983-tól, mely képalkotó infravörös érzékelőt kapott, ami jóval megnövelte a hatótávolságot, és, ami talán még fontosabb, hogy éjjeli, és korlátozottan rossz idős használatot is lehetővé tett, így a következő evolúciós lépést jelentette a tévékamera után. A korábbi Thiokol SR109-TC-1 szilárd hajtóanyagú rakéta helyett SR114-TC-1-esre tértek át, ami kisebb füstöt képzett működése során. Így látás után nehezebb volt visszakövetni az indító repülőgépet a füstcsík alapján. A főleg a tengerészeknek gyártott E és F után az A-10-eseken a G következett. Ez a D-ével egyező infravörös irányítást hordozott, csak nagyobb méretű célpontok befogására optimalizált algoritmusokkal működött. Ezzel fontosabb célokat, mint mozdonyokat, bunkereket, repülőgép-fedezékeket, és nem utolsó sorban légvédelmi állásokat (indítókat) kívántak jobban megtalálni. Ezek ellen új, az előzőnél majd’ két és félszer nehezebb, 136 kg-os, repesz-romboló fejrészt kapott (WDU-24/B). Az AGM-65G 1988 után állt szolgálatba.

a_front_view_of_an_a-10_thunderbolt_ii_aircraft_being_uploaded_with_agm-65_maverick_bentw_81.jpg

(forrás)

Az AGM-65A, televíziós irányítású Maverick rakéták tesztje a típuson 1974 augusztusától zajlott. A rakétákat a törzs alatti indítókra nem függeszthették, míg a szárnyak alatt vagy egyesével (LAU-117/A), vagy legfeljebb két darab, tripla (LAU-88/A) indítósínen lehetett függeszteni. Itt 1981-ben, a bentwaters-i 81-esek egyik gépe előtt áll szállítókocsin két, egyenként csak két rakétával felszerelt tripla indító. Ezeken ez a kétharmados kihasználtság gyakori volt

scene_mag.JPG

Verlinden 8. o.

Ugyancsak a 81. TFW gépén egy AGM-65B gyakorló változata. Ez a kék csíkból derül ki. A SCENE MAG felirat egyértelműen mutatja, hogy B verzióról van szó

a-10_firing_agm-65.jpg

(forrás)

Egy 2004-es képen indít egy Mavericket a 86. FWS (Fighter Weapons Squadron) állományából való A-10

agm-65_m-48_post_impact.jpg

(forrás)

A rakéta hatása egy M48 harckocsin – nem nagyon volt menekvés, ha bekövetkezett a találat

 

Szabadesésű eszközök, nem irányított rakéták, gépágyúkonténerek

Számos bombatípus is a Hog fegyverzetének a része. A kezdetekben még a régi típusú, Mk 36 hagyományos (GP, general purpose) bombát is alkalmazni lehetett, de ezt teljesen felváltotta az Mk 80 szériás, kis légellenállásúnak hívott család (LDGP, low drag GP). Ennek minden tagja kompatibilis, a ballonos (AIR) és a féklapos (Snake Eye vagy Snakeye írásmóddal is) lassító készletekkel is. A 907 kg-os bombákból legfeljebb hat függeszthető, a szárnyak alatti belső pilonokra. Az ezeken alapuló, irányított verziókból négyet vihet el az A-10.

A harci eszközök lényeges elemét képezték a különféle kazettás bombák. Közülük az egyik leggyakoribb a 222 kg-os Mk 20 Rockeye (CBU-99 vagy -100 jellel is; köztük kis eltérésekkel) volt, mely leginkább páncélosok elleni, Mk 118 résztölteteket hordozott. Ezeket akár tripla függesztőn is, így félszárnyanként 3+2 darabos mennyiségben is használhatták. Hat-tíz darabot a nehezebb, 340-430 kg-os CBU-52, -58, -71, -87, -89, -97-esekből is bevethet a Warthog, melyek különféle méretű, így mennyiségű, gyalogság és harckocsik elleni, akár vegyesen tárazott résztölteteket szórnak ki, jobbára az SUU-30 „szétszóró egység” révén. Ez utóbbi név szerepel több, eredeti fegyverzetvariációs táblázatban is, nem a különféle CBU-k. A későbbiekben még a brit BL755-öst is integrálták (max. 10 db).

Szintén lényeges volt az ismert, 70 mm-es, Hydra nem irányított rakétákat tartalmazó blokkok függesztése. A LAU-61 és -68 típus 19, illetve 7 db rakétát hordoz. A kisebből akár 4x3+2x1 blokkot is elvihetett a Hog (összesen 98 rakéta). A LAU-131-est is rendszersítették, és bár ez is hetes blokk volt, de csak egyesével lehetett függeszteni, maximum hatot. Ez alapvetően a légierő változata volt, és nem volt rajta olyan, az átforrósodást lassító, ezáltal a rakéták esetleges külső tűzben való felrobbanását elodázó bevonat, mint a LAU-68-ason, ami még a US Navy igényére került fel.

Kiképzési céllal akár hat BDU-33 nevű, egyenként 3 db kicsiny, 11,3 kg-os, kék gyakorlóbombát (Mk 76) tartó függesztőt lehetett a gépre rögzíteni. Ezek a Mk 82-eseket szimulálták. Végül, olyan, kevéssé ismert, illetve nem nagyon használt eszközök is szóba jöhettek, mint a BLU-52, könnygázt tartalmazó, 370 kg-os tartály (max. 8 db), vagy az SUU-23 gépágyúkonténer, amiben a 20 mm-es Vulcan gépágyú GAU-4/A jelű változata volt (2 db, a két szélső, törzs alatti tartón). 340 kg-os BLU-1 és BLU-27 napalmtartályok (bombák) is rendelkezésre álltak. Célpontok megjelölésére az SUU-25, majd -42 indítótubusokat rendszeresítették. Ezek vagy 1 millió gyertyának megfelelő erősségű, látható fényben világító, ejtőernyős világítótesteket lökhettek ki szabadeséssel, vagy infravörösben sugárzó, hasonló egységeket. Ilyen blokkokból elvben akár tízet is felszerelhettek egyetlen Hogra.

a-10_gbu-8_-10.PNG

Bell 10. o.

A második, sorozatgyártású gépen már teszteltek precíziós fegyvereket a Maverickeken kívül. A bal szárny alatt a televíziós irányítású GBU-8, a jobb alatt a lézeres GBU-10 bombák. Mindkettő alapja egy 907 kg-os bomba, de előbbi nem volt igazán elterjedt. A kisebb, 227 kg-os GBU-12 is használható

bomba_bevetese2.jpg

Jenkins 77. o.

A siklásból való bombázás elvi rajza. A bomba jelentős légellenállása miatt a röppálya nem olyan „egyenes”, mint a gépágyúlőszereké, ezért nehezebb is a célzás. Bár az A-10-est tesztelték tucatnyi, hagyományos bombával is, később ezek tömeges alkalmazására nem került sor, és a közelről elég pontos gépágyú, valamint a precíziós vezérlésű rakéták és bombák lettek a fegyverzet alapelemei

bdu-33_practice_bombs.jpg

(forrás)

2011-es képen egy A-10-esen a BDU-33, rajta a kis, kék, gyakorló bombákkal. A bomba valójában ezúttal egy füstgenerátort tartalmaz, ami messziről jelzi a megfigyelőknek a földet érés helyét

 

AIM-9 Sidewinder

Az A-10-esen napjainkban is hordozott Sidewinder légiharc-rakéták érdekes módon a csapatok kezdeményezésére kerültek be a fegyverzetbe, eredetileg nem számoltak velük. A 174. TFW (New York ANG) próbálta meg illeszteni a géphez az AIM-9L-t, 1981 decemberében. Ez persze nem olyan egyszerű, hiszen alapos aerodinamikai kísérleteket igényel, de 1983-ra már hivatalosan is dolgozott a kérdésen a légierő a Nellis légibázison. 94 tesztrepülésre volt szükség, hogy novemberre túl legyenek egy sikeres próbalövészeten egy távirányított helikopter, azaz egy valószínű célpont ellen. A rakétákat az F-15-ösöktől kölcsönzött LAU-114 sínekre tették, amelyek az ANG saját maga által létrehozott, kettős függesztőre rögzítettek, vagy pedig közvetlen a gépen lévő megerősített pontra, ekkor egy Sidewindert hordozva. A megszokott pilon az 1-es, de a túloldali legszélső is alkalmas az AIM-9 bevetésére. A rakéta argonos hűtésének aktiválása után ugyanannak a kapcsolónak a továbbforgatásával az infrafej elkezdett önállóan célt keresni. Ebből is kiderül, hogy csak önvédelmi céllal, esetleg még lassabb repülőgépek, vagy helikopterek ellen lehetett használni a légiharcrakétákat az A-10-esen, hiszen semmilyen, szofisztikált célzási lehetőség nem volt. A Sidewinder M változata is kompatibilis volt, és az öbölháborúban már ezt használták.

 

Önvédelem

Az A-10-esek, mivel várhatóan folyton a csapatlégvédelem és az ellenséges (front)vadászgépek hatósugarában repültek, de nem rendelkeztek beépített elektronikai zavaróberendezéssel (ECM), ezért legtöbbször hordoztak egyet konténerben. A cél minden esetben az önvédelem volt a radarvezérlésű rakétákkal szemben, ezek eltérítése zajzavarás révén, vagy hamis céljel generálásával. A korábbi, még az F-4 Phantomoktól származó AN/ALQ-119 a (régi) E és a J között, három sávban végezhetett zavarást. A korszerűbb AN/ALQ-131 is 2-20 GHz között működhet. Mindkét konténer a földön, a csapatoknál programozható, frissíthető, az új fenyegetésekre reagálva. Az újabb típus modulrendszerű, így a lehetséges, ötféle zavaróadóból három, esetleg kettő használható, gyors cserélhetőséggel. Kezdetben a Westinghouse gyártotta mindkettőt, majd a Northrop Grumman vette át a feladatot.

a-10_thunderbolt_ii_aircraft_banking_to_the_right.jpg

(forrás)

A 81. TFW gépein a kétféle ECM konténer. Felül, repülés közben, a hozzánk legközelebbi függesztőn ALQ-119-esek, alul, pedig egy földön álló példányon egy ALQ-131(V-9) ECM konténer. Itt megfigyelhető még, hogy a legkülső fegyverfelfüggesztő jóval élesebb szögű, mint a többi

alq-131.JPG

Verlinden 13. o.

 

Az önvédelmet a külső zavarókonténeren és a passzív megoldásokon kívül a számos zavarótöltet is szolgálja. Kissé érdekes módon, ezek csak jóval a 100. legyártott gép után jelentek meg a típuson, az AN/ALE-40 kivetők formájában, de aztán visszamenőleg megkapta az összes A-10 ezeket. A Hoerner-szárnyvégek alá szerelve, mindkét oldalon, egymás mögött két-két MJU-11/A kivető volt, és ugyanilyenek kerültek a futógondolák végeibe is (4-4 db), csak itt négyzet alakú elrendezéssel. Ez utóbbinál módosítani kellett a kontúrt, hogy legyen elég térfogat a futógondolák végében. Minden kazetta 30 db töltetet tárolt, tehát egyetlenen gép összesen 4x4x30, azaz 480 darabot. Az infracsapdákat tartalmazó cellákat barna, a radarzavarókat pedig piros, F betűvel jelölt fedél rejti. Használaton kívül illeszkedő lemezzel lehetett lefedni a kivetőket, vagy akár teljesen eltávolítani őket, helyükre szintén a szárny vonalába simuló burkolatot téve.

 

Folytatás 2-3 hét múlva! Minden forrás az utolsó részben lesz felsorolva, így a most link nélküli képeké is.

32 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://modernwartech.blog.hu/api/trackback/id/tr6215662874

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Burgermeister 2020.05.22. 20:49:01

bammeg....mint egy cessna....dobbenet

Gungnir 2020.05.22. 21:42:00

Szokás szerint nagyszerű írás.

"Ez egyébként gyakran még jobb is, mint a teljesen kilőtt tankok, mert feltehetően a megrongált példányokat megpróbálja megjavítani az ellenfél, ami jelentős logisztikai igényeket támaszt vele szemben."
Azért ebbe belekötnék. Ezt a logikát folytatva milyen rossz, hogy az A-10 sérülésekkel is vissza tud térni, hiszen így jelentős logisztikai igényeket támaszt a javítása. :)

Maga a lövészet eredménye sem győzött meg túlságosan: azért mégiscsak 10, oldalról történő rácsapás történt, álló célpontokra, lőtéri körülmények között, másodvonalbeli szovjet technikát modellezve. Oké, hogy lőszerrel és valószínűleg üzemanyaggal is bírt volna még többet egyetlen gép is, de azért a szovjet légvédelemnek is lett volna ehhez hozzászólása.
Nekem az a benyomásom, hogy nem térült meg az a rengeteg energia, amit a GAU-8 -ba fektettek, elég lett volna valami "off-the-shelf" megoldás, mert az elsődleges páncéltorő fegyverzet úgyis az AGM-65 és kazettás bombák lesznek, puhább célokra meg a NIR meg egy kevésbé potens gépágyú is elég (Vulcan vagy esetleg egy licensz gyártott DEFA).
Persze ez hindsight, a fejlesztés kezdetén gondolom még nem volt látható, hogy a Maverick milyen sikertörténet lesz.

molnibalage 2020.05.23. 15:45:34

@Gungnir:

Az eredeti elemzés egyébként itt van, ezt használta fel a szerző.
apps.dtic.mil/dtic/tr/fulltext/u2/a522397.pdf

A GAU-8 lényegét sokan félreértik, mert hinni akarják, hogy harckocsi elleni fegyver. Pedig a harctéren sokkal több minden van, min harckocsi.

lövészpáncélos (IFV)
PSzH (APC)
Önjáró tüzérség
Légvédelmi egységek
Teherautók
stb.

A GAU-8 ezek ellen kapott volna főszerepet. Ezeken úgy ment volna keresztül a GAU-8 pct. lövedéke, mint fos a libán. És ezekből iszonyatosan sok volt. Egy gépesített lövész ezredben kb. négyszer annyi APC/IFV volt, mint harckocsi. A harckocsi elleni fő fegyver nem a GAU-8, hanem az AGM-65. Ez meg is mondta nem kisebb ember, mint Chuck Horner. Az interjú nem 20 évvel későbbi bölcsesség, hanem 1991 nyarán készült.

www.airforcemag.com/article/0691horner/

A-10s vs. F-16s

Q: Did the war have any effect on the Air Force's view of the A-10?

A: No. People misread that. People were saying that airplanes are too sophisticated and that they wouldn't work in the desert, that you didn't need all this high technology, that simple and reliable was better, and all that.

Well, first of all, complex does not mean unreliable. We're finding that out. For example, you have a watch that uses transistors rather than a spring. It's infinitely more reliable than the windup watch that you had years ago. That's what we're finding in the airplanes.

Those people . . . were always championing the A-10. As the A-10 reaches the end of its life cycle-- and it's approaching that now--it's time to replace it, just like we replace every airplane, including, right now, some early versions of the F-16.

Since the line was discontinued, [the A-10's champions] want to build another A-10 of some kind. The point we were making was that we have F-16s that do the same job.

Then you come to people who have their own reasons-good reasons to them, but they don't necessarily compute to me-who want to hang onto the A-10 because of the gun. Well, the gun's an excellent weapon, but you'll find that most of the tank kills by the A-10 were done with Mavericks and bombs. So the idea that the gun is the absolute wonder of the world is not true.

Q: This conflict has shown that?

A: It shows that the gun has a lot of utility, which we always knew, but it isn't the principal tank-killer on the A-10. The [Imaging Infrared] Maverick* is the big hero there. That was used by the A-10s and the F-16s very, very effectively in places like Khafji.

The other problem is that the A-10 is vulnerable to hits because its speed is limited. It's a function of thrust, it's not a function of anything else. We had a lot of A-10s take a lot of ground fire hits. Quite frankly, we pulled the A-10s back from going up around the Republican Guard and kept them on Iraq's [less formidable] front-line units. That's line if you have a force that allows you to do that. In this case, we had F-16s to go after the Republican Guard.

Q: At what point did you do that?

A: I think I had fourteen airplanes sitting on the ramp having battle damage repaired, and I lost two A- 10s in one day [February 15], and I said, "I've had enough of this." It was when we really started to go after the Republican Guard.

molnibalage 2020.05.23. 15:48:45

@Gungnir: Inkább harmadvonalbelit. Az M47 páncélvédelme közelében nem volt még a T-55AM harkocsinak sem, nemhogy a T-72M1-nek. A szovjet T-64B(V), T-80B vagy T-80U ellen még oldalról se lett volna nagyon sansza az ágyúnak úgy, hogy azokat az alakulatokat falkányi Osza-AKM és más védte. Ott kb. 2 km távolságból locsolták volna max. a lövedékeket, töredék mennyiségű várható találattal és töredék páncélvédelemmel.

molnibalage 2020.05.23. 16:24:00

Remélem ez megfér itt. Mit adj isten, pont most...
youtu.be/wk6Qr6OO5Xo

Maga Lenin 2020.05.23. 19:30:26

@molnibalage: Ismerem ezt a csatornát. Néha olyan kicsit gyanús volt, amiket mond, de nyilván utánanézett. Ennek viszont nagyon nagyon nem nézett utána. Jó az "szóbeli elgépelés", hogy kapásból Lightningboltnak hívja a gépet, de amikor azzal jön 1 percen belül, hogy az AirLand Battle egyik fő része az A-10, annak konkrétan az ellenkezője az igaz. Lesz egy fél rész, ami erről szól majd. Úgyhogy tovább nem néztem. Jó, később lehet, hogy megnézem, de ez most így sok volt 1 percen belül. (Ettől függetlenül köszi a linkelést.)

Maga Lenin 2020.05.23. 19:31:15

@Burgermeister: Valójában kicsit csal a perspektíva, kb. 1 méterrel hosszabb a Cessna :)

Maga Lenin 2020.05.23. 19:50:29

@Gungnir: Azokat a sérüléseket, amiket túlél az A-10, nagyon könnyű javítani, ezt az öbölháború bizonyította. Majd lesz róla szó. Amiket nem, ott meg ugye ez mindegy.
A másik részre, nos, igazából egy évekre lebontott, típus szerinti páncéloslista kéne a VSz-ről. Meg se próbáltam ilyet találni. Most néhány nagyságrendi adatot hozok, ezt azért bocsátom előre, hogy a nagyságrend a fontos, nem a pontosság ezúttal. A T-54/55-öst együtt 100.000 példányban gyártották, egészen 1981-ig. Még ha a szovjet hadsereg maga "gyorsan" T-62/64-esekre (amikből össz. készült 33.000) állt is át, azért "néhány" darab tuti maradt a hadrendben, nem szólva a VSz többi haderejéről. Ebből következik, hogy lehet, hogy ezek másodvonalbeliek voltak, csakhogy eszméletlen mennyiségben jelen voltak. T-72-esek még 1975-ben is csak minimális számban álltak szolgálatban a kezdeti gyártási gondok miatt. Ha csak az előbb említettek ellen jó a gépágyú, már az se rossz, megmaradnak a drága rakéták a többi tanknak. (Igen, a levegőből nyilván nem könnyű őket megkülönböztetni, de azért volt felderítés, a keleti páncélosegységek, mielőtt a harcban összekeveredtek volna, biztos nem egyenletesen elosztva használták a kétféle tankot.) Nyilván idővel csökkent a hatékonyság harckocsik ellen gépágyúval, bár az öbölháborús tapasztalatok azért nem voltak rosszak e téren sem, még akkor sem, ha helyi gyártású, tehát tegyük fel, hogy rosszabb minőségű, szovjet származású tankokról volt ott szó.
És hát igen, millió más cél van a harctéren, ami érdekes a GAU-8 számára, lásd az egyik másik kommentet.
Ezzel együtt én nem akarom "védeni" a gépágyút, mint olyat, de azért a történtek magukért beszélnek, azt gondolom. Ha annyira használhatatlan lett volna a gép, aminek a tömegének a jelentős részét a GAU-8 teszi ki, biztos kivonják. Ez nem történt meg, pedig hányszor próbálták. (Lásd még később.)

molnibalage 2020.05.23. 22:12:22

@Maga Lenin: A nem szovjet VSz tagállamoknál ez piszok egyszerű. Még 1990-ben is az erők többsége T-55 vagy T-55AM volt és minimális T-62 talán itt-ott, és egy kevés T-72M vagy M1, ami lényegében egy szovjet T-72A szerűség volt tudtommal.

Ezt Hpasp csinálta, aki a légvédelmi szimulátort.
www.mediafire.com/file/hkmc65s67v7ag8f/VSz-front-honi-hadsereg-hadoszt%25C3%25A1ly-l%25C3%25A9gv%25C3%25A9delme_%255BHUN%255D.xls/file

Ez is tőle van. 1980 elvileg.

i.imgur.com/6JBCTHw.png
i.imgur.com/kh5MJr1.png
i.imgur.com/pLLmNJd.png

molnibalage 2020.05.23. 22:13:29

@Maga Lenin: Műszaki területen nagyon ritkán téved nagyot, de azon kívül nem kellett volna mozognia. Senki sem tökéletes. És speciel soha nem néztem utána pontosan, hogy mit értettek pontosan az Airland Battle alatt.

molnibalage 2020.05.23. 22:18:54

@Maga Lenin: A T-62/64 használatot nem értem még. A kettőnek tudtommal semmi köze egymáshoz. A T-64, főleg a T-64A egy forradalmi harckocsi volt a maga idejében. Egy olyan harckocsit alkottak meg, aminek valódi páncél védelme volt akkor, amikor nyugaton egyesek elengedték a páncélozást, mert szerintük úgyis lehetetlen. Ennel eredménye volt a papírpáncélú AMX-30 és a csak fél hanggal jobb Leo1.

Aztán jött a T-64 és nagy pislogás, hogy anyám, ilyet is lehet. Az M1 és a Leo2 megjelenéséig minden nyugati harckocsi szinte viccesnek tűnt a szovjetek elsővonalas erőihez mérve. Legfeljebb a Chieftain Mk.5 és 10 volt úgy ahogy komolyan vehető páncélvédelem terén, de azoknak más téren voltak elég muris húzásaik.

A T-62 meg egy mellékvonal tudtommal, aminek semmi köze tervezési alapkoncepcióban a T-64-hez, mert ott kezdődik, hogy 3 fős legénység van és automata töltő.

gigabursch 2020.05.23. 22:26:43

Ismét szupi írás.

Szívesen megnézném (én is) azt, hogy a GAU-s Hog mire képes egy Armata/Abrams/Lepoard/Merkava/stb. ktív védelmével szemben.
Ugyanis amíg rakétákkal szemben megy az ellenrobbantás, az ilyen lövésekre egyszerűen nem lehet védekezni.
Informatikában ezt mondanék túlterheléses támadásnak.

Brutális sérülések.

Maga Lenin 2020.05.23. 23:44:29

@molnibalage: Igen szépek ezek a táblázatok. Ha jól néztem, igazolták a sejtésem, persze már ott voltak az akkor korszerű típusok szép számban, de volt még bőven régebbi is. A csatlósoknál meg, ahogy írod. Szóval még a szovjet hadosztályoknál is volt mit keresni még gépágyúval is.

A videót illetően, nagyot nem hiszem, hogy tévedett volna, amiket láttam tőle; na, már amennyire én tudom. Most ezeket kiszúrtam benne, mert a netről simán elérhető forrásokba, úgy érzem, elég jól beleástam magam, szóval feltűntek. Nincs vele amúgy gond, hogy nem tökéletes, szívesen nézem én is általában. De most az AirLand kapcsán nagyon mellényúlt. Megnéztem azóta az egész videót, a gépágyút is középre rajzolta be, bár közben jól mondta, hogy a reakcióerő tényleg a középvonalban hat. Na de nem esik egybe a két szimmetriatengely, a gépágyúé meg a repülőgépé... Az APU-t is egy percen át magyarázta, pedig annyira egyáltalán nem ritka, ahogy utal rá.

A T-62/64 csak az egymáshoz elég közeli szolgálatba állítási időpont miatt szerepelt így. Kissé túlgondoltad a kommentedet ezt illetően :D

Maga Lenin 2020.05.23. 23:49:44

@gigabursch: Köszönöm.

A reaktív védelem, meg a többi trükk, bár vannak valóban ezzel ellentétes állítások is, valójában teljesen hatástalanná teszik a gépágyút. De már a szimpla páncélvastagság is, ha elég nagy.
A túlterheléses "modell" csak akkor lenne igaz, ha egymás után, kb. vonatozva jönnének a lövedékek, de ez egyáltalán nem igaz. Láthatod az álló célokon, nyugodt körülmények közötti eredményekből ezt. Az ERA téglák jól szeparáltak, elég sok van belőlük. Gondold el, ha egy több tíz kilós harci részű rakétát megakadályoznak a hatékony működésben, a pár grammos lövedékkel mit csinálnak? Ez van :)

molnibalage 2020.05.23. 23:57:37

@gigabursch:

Pedig az írást választ ad erre.

"leginkább konzisztens adatsort figyelembe véve, 1220 m alatt nagyjából lineárisan változik az átütőképesség. E távon 55 mm, 610 m-en 68 mm, 300 m-en pedig 76 mm homogén, hengerelt (együtt röviden: RHA, rolled homogenous armor), 300 Brinell-keménységű acélnak megfelelő ellenállást tud legyőzni a PGU-14 lőszer."

A HTKA-n asszem Ozymandias (heggesztőmérnök) írta azt, hogy a harkocsiknál használt acélok cirka 600-as keménység táján lehetnek. De igazából lényegtelen, mert az 76 mm RHA átütés nevetségesen kevés a feladathoz képest.

cdn-live.warthunder.com/uploads/ab/5ac38e1d3c2dd8178ce06090207961de020a7e/kXnNHHe.jpg
Nézd meg az évszámot és a harckocsit. 1964. Ez ellen sem volt semmi esélye a GAU-8-nak még oldalról se nagyon, mert a torony oldala mellett ott volt a hk teste is.

Ez meg T-62, másodvonal.
i.imgur.com/8ec5V9M.jpg
i.imgur.com/UqUZFcd.jpg

A harckocsiban tud kárt tenni, szétlőni optikát, lánctalpat, stb. de teljes megsemmisülést elérni totál esélytelen a számok alapján. A kőkorszaki M47 ellen oldalról, állva, 0 ellentevékenységgel 750 méterről sem sikerült, "csak" 80%-ban.

Az általad felsorolt hk-k küzdőterébe 99,9%, hogy egy szem, de annyi gránát sem jutna be oldalról sem. Hátulról a motortéren át talán.

Ha majd oda jut a cikksorozat, akkor érdemes lesz azt is felvillantani, hogy tervezése idején mi volt a rá leselkedő veszély, majd hadrendbe állításakor és a hh. végén. Fogalmazzunk úgy, hogy én nagyon nem fogadtam volna a A-10A-ra a szovjet csapatlégvédelem ellen. A Vsz másodvonalas ereje az már más tészta lett volna.

Gungnir 2020.05.24. 12:01:42

@Maga Lenin: "Azokat a sérüléseket, amiket túlél az A-10, nagyon könnyű javítani, ezt az öbölháború bizonyította."
A mondanivalóm lényege, hogy a harckocsielhárításnál nem használható ugyanaz a logika, mint taposóaknák esetén. A sérült harckocsival nem kell mindenáron foglalkozni, mint egy emberi sérülttel. A logisztikai tiszt vagy hasonló személy a rendelkezésre álló erőforások tekintetében eldönti, megéri-e kijavítani a harckocsit vagy nem. Ha utóbbi, otthagyják. Ha vannak megfelelő erőforrások, kijavítják.
Ezért a "gyakran még jobb is, mint a teljesen kilőtt tankok" szerintem szerecsenmosdatás, mint amikor valaki azt állítja, hogy két géppuska közül a pontatlanabb a jobb, mert nagyobb területet fed le a tüzével egy adott pontba célozva. :)

Molnibalage válasza inkább meggyőző: ha nem harckocsik elleni fegyvernek tekintjük, hanem az egyéb páncélozott célok ellen kifejlesztett eszköznek, mint például a gyalogsági harcjárművek, pszh-k, felderítő járművek, önjáró lövegek és csapatlégvédelmi eszközök, vezetési pontok, akkor tényleg elég hatásos és költséghatékony szerszámnak tűnik. Ezekből amúgy is jóval több volt a VSz haderejében, mint harckocsiból, s ami még fontosabb: itt nem kell párhuzamosan a fronttal célt repülni a szovjet légvédelemnek, hanem bármilyen irányból támadva nagyon nagy valószínűsággel ér el átütést az összes találat akár jóval nagyobb távolságból is.

ZON 2020.05.24. 14:44:09

@molnibalage: Mennyire veszélyezteti az esetlegesen a sivatagi levegőben lévő, vagy akár a lövedékek becsapódása által a levegőbe került por ennek a bonyolult fegyvernek a megbízhatóságát ? Itt is előfordul szorulás, elakadás ?

ZON 2020.05.24. 15:33:56

@ZON: Előző kérdésemet a szerzőnek akartam küldeni, elnézést ! De bárkitől várom a hiteles választ.

Galaric 2020.05.24. 16:12:14

Az AIM-9-el kapcsolatban kérdezném, hogy lehet tudni mik voltak az indokok a csapatok részéről a rendszeresítés mellett? Gondolom a harci morállal lehetett kapcsolatban nem?

Maga Lenin 2020.05.24. 17:02:24

@ZON: Nem merült fel ez sehol sem, legalábbis a legutóbbi időkig. A minap a gépágyú robbanása miatt volt egy kényszerleszállás, de valószínűleg inkább a nagyon öreg lőszerek miatt, nem a portól vagy hasonlóktól. Valószínűleg, ha ez érdemi probléma lenne, előkerült volna valamelyik ismertetőben, cikkben, hírben, ehhez elég régóta szolgálnak ilyen és hasonló körülmények közt a gépek.

@Gungnir: Tiszta jó, hogy lehet válogatni.

@Galaric: Nem volt erről infó. Biztos közrejátszott, amit írtál. Ha találgatni kéne, ez beleillik a trendbe, hogy akkoriban a helikoptereket is fel akarták fegyverezni levegő-levegő rakétákkal, szóval lent is ment volna a kergetőzés, nem csak a magasból lecsapók révén.

Galaric 2020.05.24. 17:31:14

@Maga Lenin: Köszönöm a választ! :)

molnibalage 2020.05.24. 18:10:49

@ZON: Soha nem hallottam arról, hogy ez problémát okozna. A II. vh óta igen sokszor használtak kismagasságon csöves tűzfegyvert gond nélkül.

molnibalage 2020.05.24. 18:22:36

@Galaric: A szovjet 4. generációs gépek várható harcértékét iszonyatosan túlbecsülték. Emiatt a szemből indítható AIM-9L és M változatot a jenkik kb. mindenre ráintegrálták, aminek szárnya van. A-7, A-10, az F-111 gépek számára meg az AIM-9P-4 is szemből indítható volt. (Az L/M nem fért el oda, ahova a P igen.)

Az elv az, hogy legalább szemből legyen sansza a gépeknek lelőni egy árjuk rontó szovjet vagy sokkal gyengébb VSz vadászt, ha már elmenekülni nem tudnak.

A harci helikopterekkel összeakadás sem volt kizárható a CAS felett, hát akkor azok ellen is volt valami fegyver, amivel nem kellett annyira közel menni. Főleg, hogy a gépágyús előretartást keresztben haladó cél ellen semmi sem segítette tudtommal és a cikk szerint sem. A gépen nemhogy radar, de céltávmérő sem volt.

ZON 2020.05.24. 19:48:42

@molnibalage: hát, azért ez nem egy átlagos csöves tűzfegyver... De köszönöm a választ, nyilván én kombináltam túl.

gigabursch 2020.05.24. 22:12:30

Milyen a fegyver pusztítóképessége "puha"célpontok ellen?
Itt gondolok lövészárkok földtöltéseire, homokzsákokra, stb.

Mert egy ilyen esetben nyilván cél, hogy ~párhuzamosan rá tudjanak repülni a lövésárokra és meghintsék azt.
(mondjuk nem szívesen tanyáznék ott támadáskor)
Persze az igen durva lehet, ha egy sorozatból (aminek most már így tisztább számomra a szórásképe) egy bunkerbe behatol csak néhány lőszer a kidugott fegyvercső mellett.
A vasbetonon belül ez a felforrósodó, mindent repesztő izzó iszonyat (már ami a lőszerből lesz, meg a kicsapódó szilánkokból, forgácsokból, olvadékokból) biztos rendet vág egy ilyen bezárt térben.

Ha a válasz szpoilerezésnek minősül, azt is elfogadom!

gigabursch 2020.05.24. 22:14:41

@molnibalage:
"Fogalmazzunk úgy, hogy én nagyon nem fogadtam volna a A-10A-ra a szovjet csapatlégvédelem ellen"

Erről majd amikor odaérünk várom a bővebb választ, mert kifejezetten érdekel.
Főleg az a rész, hogy mitől volt az annyira erős, hogy "nem fogadtál volna rá".
Persze nyilván más a helyzet szóló gépnek, géppárnak és megfelelő rajnak is.

Smokin'Barrels 2020.05.25. 06:30:41

Az A-10 a földi egységeknek nyújt légi támogatást, lényegében lő mindenre, ami fenyegetést jelent. Változatos fegyverzete kompromisszumos megoldás, mint egy multi-szerszam, sok mindent tud, de egyikben sem jó kiemelkedően. Az Apache viszont célszerszám, az igazi páncélvadasz.

Remélem lesz majd szó az elektronikai fejlődésről is!
Kiváló írás, ahogy mindig!

molnibalage 2020.05.25. 08:31:29

@gigabursch: Homokzsák még ez közönséges 20 mm-est sem fog meg. Viszont lövészárkok mondjuk úgy, hogy nem a hidegháború jellemző képződménye volt és főleg nem az A-10 működésének területén.

A bunkeres példa meg aztán tényleg felesleges. Ilyen ma már nincs. Soha nem tüzelne így senki bunkerra.

A légvédelem részre. Ha a HTKA-n található Haditechnikai Összefoglaló csapatlégvédelem részét elolvasod, akkor elég jó képet kaphatsz arról, hogy mire gondolok. Bár az angol fordítása messze jobb és bővebb lett, mint a magyar változat, majd teszek be onnan is dolgokat, ha eljön az idő.

Maga Lenin 2020.05.25. 14:02:51

@gigabursch: Azt hiszem, ha lettek is volna ilyenek, mint lövészárok meg homokzsák, arra nem A-10-esek tüzeltek volna. A bunkerek esetében a Maverick a megoldás, nem szórakoznak ilyesmivel, hogy betalálnak-e a lőréseken.

A másikat illetően, mivel molni most a szovjet légvédelemben merült el, azt látja nagyon jónak. Kapott egy kistesót a "minden jó, ami amerikai" elve. Valamelyest lesz még erről szó a következőkben. A lényeg, hogy azok a légvédelmi járművek se csak úgy mendegéltek ott a német földeken háborítatlanul. Na de ezt sose találjuk ki a fotelből, hogy mi lett volna egy sose történt háborúban :D

@Smokin'Barrels: Valamelyest lesz, remélem, nem ér csalódás.

molnibalage 2020.05.25. 15:07:22

@Maga Lenin: Már a szovjet csapatlégvédelem mélyreható ismerete előtt sem tartottam túlságosan túlélő képesnek a csúcs szovjet légvédelem ellen. Az más kérdés, hogy az mikor és mennyi volt.

Nem feltétlen a légvédelmi járművek jelentették volna rá a nagy veszélyt. A kettős érzékelésű Igla, ami nagyon, nagyon, nagyon durva dolog volt és a szovjet erőknél a hh végén már tömeges volt akkor...

...amikor a VSz erőknél mutatóban volt vagy szinte semmi. Ott még Sztrela-2M volt.
De a többit majd akkor, ha eljön az idő.

Nem viccből repültek a NATO erők a SV második hetétől 15 ezer láb felett ÉS adott esetben csak éjszaka....