A Projekt 705(K) Lira/Alfa osztályú vadásztengeralattjáró, 2. rész

2017. július 17. 18:23 - Maga Lenin

A Projekt 705 ismertetője a hajó műszaki megoldásain, rendszerein és belső felépítésén felül a fegyverzetét mutatja be ebben a részben. Az első rész, melynek utolsó két bekezdése frissült, ITT olvasható. Akik még a Kirov csatacirkálós sorozatból – nem teljesen alaptalanul – hiányolták a torpedók…

Tovább
7 komment

VTOL '60 - 7. rész: A VTOL teherszállítók és az NBMR-4/-22 vége

2016. október 18. 10:35 - Maga Lenin

A VTOL '60 sorozat, bár később még legalább két résszel folytatódni fog, egyelőre a fő tárgyának, az NBMR programok ismertetésének a végére érkezett. A brit V/STOL teherszállítók mellett egyfajta összegzéssel zárul ez az etap, no és persze a forrásokkal. A korábbi, Rakétaindítás deluxe posztokhoz…

Tovább
7 komment

Ami a remek techstory blogon eddig volt...

2016. április 13. 18:16 - Maga Lenin

Ebben az összefoglaló részben belinkelem az eddig, a techstory-n megjelent posztjaimat. Ismételten köszönettel tartozom a techstory bloggazdájának, walter sobchaknak, hogy lehetővé tette a megjelenést mindig érdekes blogján! És, nem mellesleg, nektek is, kedves eddigi Olvasók és Kommentelők,…

Tovább

A Projekt 1144 Orlan/Kirov osztályú, nehéz nukleáris irányított rakétás cirkálók, 4. rész (újratördelt változat)

2015. szeptember 27. 11:28 - Maga Lenin

A négy részesre nyúlt Kirov cirkálós sorozat végén, a Nagy Péter bemutatása után egy orosz elemzés alapján néhány megállapítás és kérdésfelvetés következik a 1144-esek szükségességéről, hatásosságáról, elmúlt 30 évéről és jövőjéről. Az előző rész ITT, az első pedig itt érhető el.   A ma az Orosz…

Tovább
4 komment

A Projekt 1144 Orlan/Kirov osztályú, nehéz nukleáris irányított rakétás cirkálók, 3. rész (újratördelt változat)

2015. szeptember 07. 23:25 - Maga Lenin

A Projekt 1144-esekről szóló sorozat e részében először a radarokról és más, elektronikus rendszerekről lesz szó, majd az első három hajó története és rendszereik összevetése, valamint a megkezdett modernizálás bemutatása olvasható. Az első rész ITT, az előző pedig ITT.   Radarok és elektronika,…

Tovább

A Projekt 1144 Orlan/Kirov osztályú, nehéz nukleáris irányított rakétás cirkálók, 2. rész (újratördelt változat)

2015. augusztus 28. 19:34 - Maga Lenin

Folytatódik a Kirovok ismertetése, ezúttal a fegyverzettel. Az első rész itt érhető el.   A vízi és víz feletti célok elleni fegyverzet A korlátlan hatótáv mellett a 1144-esek legveszélyesebb tulajdonsága, hogy harci eszközök egész armadáját hordozzák, melyek révén nagyon komoly fenyegetést…

Tovább
2 komment

A Projekt 1144 Orlan/Kirov osztályú, nehéz nukleáris irányított rakétás cirkálók, 1. rész

2015. augusztus 24. 12:47 - Maga Lenin

A hidegháború kellős közepén, többszöri nekifutásra, kacskaringós úton jött létre az Oroszországban ma Projekt 1144.2-esként, a nyugati világban pedig Kirov osztályú csatacirkálóként ismert hadihajó. Az orosz felszíni egységek közül elsőként atommeghajtással ellátott óriások máig a legnagyobb,…

Tovább
6 komment