A maratoni hosszúságú 5. rész először bemutat egy szokásos, gyakorló felszállást egy kiképzőváltozattal, majd jönnek a Lightning műszaki részletmegoldásai, beleértve a radart is. Összefoglalva csak ennyi, egyébként nettó 12 oldal és 36 37 fotó. :) A sorozat első része ITT olvasható, míg az előző ITT.
A következők egy T.4-essel való repülés részletein alapulnak. A gyakorló változat azonban nagyfokú azonosságot mutatott az együlésesekkel, mint erről volt szó. Ezért, ha nem is pontosan egyeznek bizonyos adatok, de általánosságban a Lightninggal való repülésről jó képet adnak a lentiek.
A szuperszonikus típus meglehetősen szokatlan volt már a földön is. A pilóta elég magasan foglalt helyet, ami jelentősen eltérő pozíciót jelentett a sugárhajtású vadászokon esetleg már tapasztalattal bíró pilóták számára is. Kis teljesítmény mellett is könnyedén felgyorsult már guruláskor a gép, ami miatt résen kellett lenni a fékek használatát illetően. Ezek legfeljebb a hajtóművek 92%-os fordulatszámáig tudták álló helyzetben tartani a gépet, afölött az a tolóerőtől egyszerűen elkezdett csúszni. Ha lehetett, a felszállást – üzemanyag-takarékosság okán – nem utánégetővel végezték, enélkül is igen erősen tudott gyorsítani a gép. Amennyiben kétszer egymás után is meghiúsult az utánégető kapcsolása, akkor több próbálkozást nem lehetett tenni, de a felszállást nem kellett megszakítani, csak utánégető nélkül kellett folytatni. Mivel az oldalkormány 167 km/h felett fogott, már a felszállás megkezdésekor ajánlatos volt pontosan a pálya tengelyébe állni. Normál körülmények között, kiképző és gyakorló feladatok esetében 230 km/h körül húzták hátra a botkormányt, ami 250 km/h-nál emelte el az orrfutót. 296-nál még tovább lehetett húzni a botot, amitől 315-nél elszakadt a talajtól a gép. A túlhúzás elkerülésére figyelni kellett, pláne utánégető használatakor, amikor az előző értékek továbbra is megmaradtak, viszont hamarabb érte el őket a gép. A kiképzés során nagy figyelmet fordítottak azokra az esetekre, amikor az utánégetők nem indultak be, vagy indulás után rögtön kialudtak, illetve, ha csak az egyiknél történt ez. Ha rendben működtek, elemelkedés után azonnal működtetni kellett futóműbehúzást, különben az orrfutó hidraulikájánál erősebb volt a torlónyomás, és nem lehetett behúzni azt. Amikor ez mégis előfordult, le kellett lassítani a behúzáshoz.
A futóműbehúzással sietni kellett a felszállás után, amint ezek az F.2A-k is mutatják