A Projekt 1941 Titan osztályú felderítő hajó, az Urál

2020. június 09. 15:14 - Maga Lenin

A Projekt 1444/Kirov osztályt bemutató sorozat újratördelése miatt az Urál a maga jól megérdemelt, külön posztjába került át, némi ráncfelvarrással kísérve.

Rendszerint a Projekt 1144-esekkel együtt szokták említeni a Projekt 1941 szám alatti, Titan (Titán) névre keresztelt típust („nagy nukleáris felderítő hajó”), azaz az egyetlen megépült ilyen egységet, az SzSzV-33 oldalszámú Uralt (Urál). Ennek oka, hogy a különleges hajó teste a 1144-esén alapul, de az általánosan említett „azonosság” nem fedi a valóságot. Akárhogy is, ennek az igazán különleges hajónak mindenképpen a blogon van a helye.

ssv-33_ural_nato_reporting_name_kapusta_k.jpg

Az Urál fénykorában. Az optikai szenzorok letakarva a két első árboc között, az első árbocon pedig a Fregat radar látszik, az orr-részen pedig kivehető mind az AK-176, mind pedig a két elülső AK-630 (forrás)

A Szovjetuniónak figyelemmel kellett követnie ellenlábasának, az Egyesült Államoknak a ballisztikus rakéta és az azokat elhárító rendszerek (ABM) fejlesztését. Ezért az ország már az 1970-es évektől foglalkozott egy különleges hajó létrehozásával az amerikaiak kísérleteinek megfigyelésére. A hajó fő feladata a Kwajelein-atoll szemmel tartása lett volna, ahová az amerikai szárazföldről kilőtt rakéták érkeztek, és ahonnan az ABM fegyverek indítása is történt ellenük. A ’80-as években ráadásul a hidegháborús fegyverkezés új szakaszába lépett: az USA Reagan elnök agresszív politikájának részeként megkezdte az SDI, azaz a Stratégiai Védelmi Kezdeményezés előkészítését. Ezzel fokozottan előtérbe került az ABM rendszerek fejlesztése, nem utolsósorban például az elhárító rakétáké. Ugyan rendelkezésre álltak megfigyelő hajók a szovjet haditengerészetnél (pl. Projekt 1914 Zodiak), de azok leginkább a már űrben lévő objektumok követésére, és a saját űreszközök aktív jeleinek vételére voltak alkalmasak. Az új hajónak viszont főként nem együttműködő, és sokkal alacsonyabb (lényegében csak ballisztikus, nem orbitális) pályán haladó célokat kellett nyomon követnie elsődlegesen. Ezen az elsődleges feladaton túl tervezték a járőrözést az USA nyugati partján is, hogy az ottani tengerészeti és légi támaszpontokat figyelhessék meg (rádiófelderítés) hosszú időszakokon keresztül. A Projekt 1941-es ezek mellett, másodlagosan parancsnoki központként, átjászóállomásként, és valószínűleg a saját űrmissziók támogató (kommunikációs, követő) hajójaként is képes volt tevékenykedni.

Ennek a különleges hajónak a létrehozását a leningrádi „Jéghegy” Központi Tervező Iroda kapta feladatául, amely egyébként a szovjet nukleáris jégtörőkkel foglalkozott. A komplex Korall rendszert, mely a bevetési elektronikát foglalja magában, a „Vimpel” Központi Tudományos-Termelési Társaság vezetésével széleskörű ipari együttműködés keretében kellett létrehozni. A tervezés oroszlánrészét jelentő bevetési elektronika fejlesztését Mihail Alekszejevics Arharov, a technikai tudományok doktora vezette.

20120313010916.jpg

Az Urál vízrebocsátása. Látható, hogy elég hasonló elemeket használtak a művelethez, mint a Kirovok esetében (forrás)

A fenti küldetések végrehajtásához hatalmas mennyiségű számítógépet és rádiótechnikai rendszert kellett elhelyezni a fedélzeten. (Bár a szovjet számítógépek legendás méretproblémái ismertek, a kor színvonalán mindenképpen óriási hajóra volt szükség a rengeteg eszköz számára.) Állítólag Arharov eredeti igénye, figyelembe véve a berendezések sokaságát, egy 400 méter hosszú hajó lett volna. Ezt természetesen nem tudta teljesíteni a szovjet katonai hajógyártás, és tulajdonképpen senki nem is akart ekkora hajót építeni. Végül is, úgy tűnik, hogy a 1144-esek terveit vették alapul, és noha a test vonalai egyeznek a Kirovokkal, azok 251,2 m-es hosszánál a Projekt 1941 nagyobb, 265 m-es, szélessége is kb. 2 méterrel több (30 m), merülési mélysége viszont csak 7,5-7,8 m. A 265 méteres hosszúság is probléma elé állította azonban a Balti Hajógyárat, ezért az „A” szárazdokkot, ahol épült az Urál, új zsilipkapukkal kellett ellátni, amelyek kifelé hajlítottak voltak, hogy nagyobb helyet biztosítsanak az óriási hajótestnek. Mindezekből egyértelmű, hogy a 1941-es hatalmas hajó volt; akkora, mint a második világháborús csatahajók.

A felépítmény teljesen eltérő a hadihajókétól: egy alacsony, de gyakorlatilag a hajó teljes hosszán és szélességén végighúzódó, többszintes blokk került a testre, kivéve a hajóorrt és a taton lévő helikopterleszállót. Ez így egy 1500 helyiségből álló, hatalmas belső teret eredményezett. Egy anekdota szerint csak a Balti Hajógyár igazgatója, Viktor Sersnyev tudott gond nélkül eligazodni ebben a labirintusban. A felépítmény és az azon belül lévő eszközök közel sem kiegyensúlyozottan kerültek beépítésre a hajón, ezért (forrástól függően) 2-5 fok közötti az Urál dőlése bal felé. A hajó vízkiszorítása 33000 tonna körül van standard és 35000 körül teljesen feltöltött esetben. A gépészet a 1144-esekhez hasonlóan CONAS rendszerű. Reaktoronként 171 MW a hőteljesítmény az OK-900B-nek nevezett nukleáris meghajtó rendszernél (2 db KL-40 (?) reaktor), szemben a Kirovoknál használt OK-900 rendszer 2x300 MW-jával. Ennek oka az, hogy az OK-900 igazából a jégtörőkön alkalmazott blokkokat jelenti, semmint a cirkálókhoz tervezett megoldást. (A hajót ugye a jégtörőkkel foglalkozó CKB „Jéghegy” tervezte.) A reaktorok egymás mellett helyezkednek el, eltérően a cirkálóktól, ahol pedig egymás mögött. A kisebb hőteljesítmény természetesen kisebb hasznosítható teljesítményt is jelent: az előzőleg a 1144-eseknél már alkalmazott becsléssel mintegy 100 ezer lóerőt. A gőzturbinák is más típusúak, a 23000 lóerős GTZA-688-asok. A nehezebb hajó a kisebb hajtóerővel csak 21,6 csomóra képes. Jellemző, hogy a hajó mozgatásához a fentiek szerint elég volt egyetlen reaktor teljesítménye, a másik 30-35 MW a belső elektromos rendszert működtette. A hatalmas, számítógépekkel telezsúfolt és nagyteljesítményű radarokkal felszerelt hajón több megawattos hűtési igény is fellépett, de emellett egy falunyi embert is el kellett látni energiával. A generátorok összes beépített teljesítménye 25,6 MW, amit 8 db 3,2 MW-os turbógenerátor biztosított, de rendelkezésre álltak 1 és 1,25 MW-os dízelmotorok valamint 0,2 MW-os tartalék egységek is. Ahogy a 1144-eseknél, a meghajtás itt is vegyes volt, két VDRK-500 olajtüzelésű kazán volt a hajón, egy a reaktorok előtt, egy mögöttük. A személyzetről természetesen eltérő számokat találni, az egyik leírás szerint 923 fő volt a teljes létszám, közülük pedig 233 fő a tisztek és 144 a tiszthelyettesek száma. A készletek a nagy létszámú személyzet számára is 180 napig elegendőek voltak. (Ez esetben a fegyverzetet alkotó rakéták elfogyása sem tette volna értelmetlenné a továbbhajózást… csak veszélyesebbé.)

img_0651.jpg

Felül a Lenin jégtörő reaktorterméről készült kép. A hajón ekkor még az OK-150 rendszer három blokkja volt, nem a későbbi két blokkos elrendezés. (Ennek oka, hogy sikeresen tönkretették az OK-150-est 1967-ben, egy üzemanyag-átrakás során. Ezért az egész rendszert ki kellett vágni a hajóból.) Alul a hajón lévő vezénylőterem egyik pultja. Az Urál nukleáris rendszerei valószínűleg ezzel megegyezőek, hiszen a Leninről szóló leírásokban is a 2x171 MW-os hőteljesítményt találjuk (forrás: fenti, lenti)

img_0711.jpg

1941_titan_04.jpg

Az Atoll „igazából”, azaz a radar a burkolat alatt (egy további kép itt) (forrás: lenti, fenti)

atoll_szebb.jpg

Sajnos a hajó legfontosabb radarjairól, nevezetesen az Atollról, a Nyemanról és az Argunról nagyon kevés információt találni. Utóbbi kettő elvileg szárazföldi telepítésű radarok a hajóra adoptált változatai.

A NATO-nál a Kapusta (oroszul: káposzta) nevet kapta az osztály, természetesen az elöl lévő, hatalmas radom miatt. Ezen felül is további három árbocon vannak elhelyezve különféle antennák és radarok, közülük a legmagasabb igen hasonló szerkezetű a Kirovokéhoz. A nyugati kódnevén Ship Bowl, azaz az Atoll (orosz jele 31J6?) a világűrbeli objektumok (rakéták és visszatérő egységeik, robbanófejeik repülési pályái; űrhajók; műholdak) követésére képes radar. Kifejlesztése során az NIIRP (kb. Rádiótechnikai Tudományos Fejlesztő Intézet), mely addig nem tervezett hajókon üzemelő eszközt, súlyos problémákkal küzdött. Az elvárt paraméterek teljesítése érdekében a radar viszonylag széles hullámhossztartományban dolgozik, de alapvetően a centiméteres sávban működik. Ugyanakkor az Atoll 10-2000 km észlelési távolságra képes. Tekintettel arra, hogy alapvetően az ilyen kis hullámhosszú radarok normál esetben inkább viszonylag kisebb hatótávú, tűzvezetésre szolgáló, de épp ezért pontosabb radarok is, az Atoll mégis nagyon messze lévő és nagyon kicsi célokat is képes követni, a radar energiaigénye óriási: kb. 5 MW. Ugyanis ezeket a képességeket (kis célok nagy távolságú és pontos követése), az egyéb speciális megoldások mellett, csak nagyon nagy kisugárzott energiával lehet elérni. Szintén a radarmérések pontosságának (10 m, a maximum hatótáv 1/200000 része!) fenntartása érdekében volt szükség az Atoll komoly stabilizálására. Az erre szolgáló számítógépes rendszer a hajó saját giroszkópjaitól és más műszereitől, valamint az antenna tartószerkezetén elhelyezett detektorokból, többek között lézeres alakváltozásmérőkből („nyúlásmérőkből”) áll. A radar teszteléséhez a 72Zs6 jelű „építményt” készítették el, amely többféle (valószínűleg a célok kisugárzását imitáló) antennából valamint zavaróeszközökből állt. Az állami átvételi tesztek során többféle műholdat és rakétakilövést figyeltek meg az Atollal, többek közt sok rakéta egyidejű repülését és fejrészeinek becsapódását is.

A hajó fő céljainak számító ballisztikus és ABM rakéták megfigyelésére azonban elsősorban az eredetileg szárazföldi telepítésű Argun és Nyeman radarokat hordozta. Ezek is több száz (minden bizonnyal 1000 feletti) kilométerről képesek voltak felderíteni kisméretű, nagy sebességű célpontokat is. Az eredetileg helyhez kötött radarok hajóra telepítése jelzi a tervezési feladat nagyságát, és a készülékek teljesítményét, képességeit. A Nyeman eredetileg a szovjet rakétavédelmi („A”, később A-35) rendszer számára készült többcélú radarnak, ezért számos célpontot kezelni képes, nagy hatótávú, centiméteres hullámhosszban dolgozó eszközt hoztak létre a mérnökök. Noha a ’60-as évek technológiáján alapult az eszköz, mégis már akkor aktív elektronikus sugáreltérítéssel (AESA) készült, ami rendkívül korszerű kialakítást jelent. Végül a Don fedőnevű riválisát választották az ABM rendszer számára, ezért a Nyemant egy kazahsztáni rakétalőtéren használták, ahol a szovjet ballisztikus és ABM rakéták tesztelését egyaránt segítette. A hozzá kapcsolt számítógépek segítségével elvileg képes volt kiszűrni a ballisztikus rakéták valódi robbanófejeit a csali célok közül, hogy az elfogórakétákat ne pazarolják el. Az Argun hasonló eszköz volt, mint a Nyeman, eredetileg az A-35 jelű szovjet ABM rendszerhez készült tűzvezető radarnak. (Annak első tűzvezető radarjai parabolaantennával működtek, ezt cserélték a korszerűbb eszközre.) A szintén fázisvezérelt antennájú radar digitális számítógépes háttérrel, félvezető elektronikával dolgozott, ezek segítségével egyidejűleg 96 célt tudott követni. A szárazföldi verzió 20 méteres antennája körbeforgatható kivitelű volt, így feltehetően csak a függőleges szkennelés történt elektronikusan (ahogyan az Sz-300FM radarja esetében is). Mivel a radar a hivatalos ismertető szerint 100 MW energiát volt képes kisugározni, természetesen komoly hűtőrendszerre volt szüksége. Az Urál fedélzetére értelemszerűen egy kisebb antennával működő, csökkentett áramfelvételű verziónak kellett kerülnie. A fenti berendezések nagyjából fél méteres felbontással tudták bemérni a ballisztikus rakéták visszatérő egységeit, azaz robbanófejeit.

A telemetriai adatok vételét az Owl Perch nyugati kódnevű egységek biztosítják, ezekből több példány található szerte a hajón. A számos gömb alakú burkolat alatt a műholdas kommunikációs eszközökön kívül további, rádióhullámok vételére, elfogására alkalmas antennák találhatók, lehetővé téve a hajó számára, hogy teljes képet kaphasson a megfigyelni kívánt objektumokról, annak tesztelési környezetéről. A megszokottabb Fregat radar egy verziója szolgál a környező légtér és vízfelszín megfigyelésére, a Vajgacs-U több példánya pedig a navigációt segíti – ezek az eszközök megtalálhatóak szinte az összes nagyobb szovjet/orosz hadihajón. Több műholdas kommunikációs rendszer (pl. a 1144-eseken is megtalálható Kristall-BK) is felkerült a hajóra.

Ezeken felül a Lebegy (Hattyú) fedőnevű optikai rendszer is ott volt az Urálon, mely stabilizált kamerákat tartalmaz. A rendszer a látható és infravörös tartományban is működik. Valószínűleg az első árboc mögötti burkolat alatt lévő az, amely kb. 1,5 méter átmérőjű lencsével van ellátva, amint azt a források többsége említi. Az ekkora lencsével felszerelt képalkotó eszközök, persze megfelelő időjárás mellett, de szintén sok száz kilométerről biztosítják a célpontok optikai megfigyelését.

Hasonló, csak persze kisebb eszközök találhatóak az amerikai RC-135 felderítőgépek „S” verzióin, melyek feladata pedig az oroszok Kamcsatka térségébe visszatérő rakétafejrészeit figyelni, fotózni.

Ez a számos, a megfigyelést lehetővé tévő eszköz, és persze a háttérben dolgozó kiterjedt informatikai apparátus alkotja a Korall rendszert, azaz orosz terminológiában a tengeri telepítésű, többcélú (elektronikai) felderítő komplexumot. A komplexum elemei együttesen alkalmasak különféle objektumok repülésük közbeni észlelésére és nyomon követésére, radarvisszaverődési és egyéb jellemzőik meghatározására, telemetriai adatok begyűjtésére, (ellenséges vagy semleges) kommunikációs adások vételére, és elektronikai eszközök sugárzási jellemzőinek begyűjtésére, eltárolására, elemzésére. A Korall mögött az Elbrus és az ESz-EVM sorozatú ESz-1046 számítógépek dolgoznak, akkori mércével nézve hatalmas számítási kapacitást biztosítva a hajónak. Az Elbrus egyik verzióját tartják az első szovjet szuperszámítógépnek; a hajón két ilyen számítógép is volt. Az ESz-EVM számítógépek IBM gyártmányok másolatai voltak, és elég sok készült belőlük (persze a korabeli számokat figyelembe véve).

1364871010_ssv-33-ural-6.jpg

Az Urál egyedülálló felszereltsége (ennyit sikerült legalábbis biztosan beazonosítani), melyről csak nagyon kevés információ lelhető fel. Az Argun és a Nyeman radarok osztoznak három antennán, előrefelé néző egységük nincs (sajnos nem sikerült kideríteni, melyikhez melyik antenna tartozik). A középső árbocon még ott van a Privod a helikopterek navigációjához, ahogyan a 1144-eseken is. A további, gömb alakú burkolatok alatt a néhány helyen nyugati kódnevükön említett Trawl Net, Soup Cup, Cage Box és Cake Tin nevű, elektronikai felderítésre és támogató tevékenységre szolgáló rendszerek antennái találhatók meg. Ezek a források a Rotan elektrooptikai tornyokat, továbbá a BAT-1 vontatott zavaróeszközt (feltehetőleg tengeralattjárók ellenében) is említik. A Quad Leaf egy helyen SM-259-ként van jelölve, de sem róla, sem az Owl Perch-ről nincs több információ. Jobb leírással vagy ábrával kiegészítésre kerül a poszt, ha felbukkan ilyesmi (a fenti és a lenti eredeti kép forrása)

uf2_jelekkel.jpg

Természetesen a víz alatti történések szemmel tartására szonárokkal is ellátták a 1941-est. Egy MGK-355MSz Platinum-MSz jelű, normál célok követésére képes rendszer mellett az MG-747 Amulet-3 szolgál a kisméretű fenyegetések, így többek búvárok és járműveik, eszközeik felderítésére. A navigációs rendszer Androméda-1941 néven van jelölve, a kommunikációs komplexum pedig Tájfun-2S-ként.

 

A kiterjedt és rendkívül bonyolult elektronika azonban nagyon hamar az Urál neuralgikus pontjának bizonyult, megbízhatatlansága és hatalmas karbantartási és szakértői igénye miatt. Miután a Szovjetunió eltűnésével a pénz is eltűnt az üzemeltetők mögül, a különleges „kémhajó” lényegében azonnal üzemképtelenné vált. Ráadásul az Urálra 900-1000 tengerész kellett, és nem is a sorozattok közül persze, hanem a tisztek és a képzett szakértők táborából. Belőlük se létszámra nem volt elegendő, se nem futotta arra, hogy versenyképes bért adjanak nekik. A hosszú járőrözéseken a nagyszámú személyzet legalább viszonylag kényelmesen tölthette (volna) szabadidejét, hasonlóan a Kirovokhoz: edzőterem, szaunák, tornaterem, medence és hasonló létesítmények álltak rendelkezésre. Minden esetre legalább a patkányokkal nem kellett együtt élniük a hajón, mert amíg működtek a fő radarok, azok olyan erős elektromágneses sugárzást bocsátottak ki, ami megölte a kártevőket a fedélzeten.

ural_05_keppe.jpg

Egy a Projekt 1941 turbógenerátorai közül, jobbra pedig Owl Perch antennák, valamint az éppen nagyjából függőlegesbe (és oldalra) fordított Quad Leaf (forrás)

A Leningrádban 1981. július 25-én építeni kezdett Urál ’83. május 17-én került vízre, de csak 5 évvel később, 1988. december 30-án vették aktív állományba a Csendes-óceáni Flottánál (máshol ez utóbbi: 1989. január 6.). A hosszú felszerelési idő megint csak a szovjet rendszer végóráinak nem éppen pozitív hozzájárulását mutatta az amúgy is nagyon bonyolult felderítő hajóhoz. Néhány orosz ismertető szerint reaktorok beüzemelése során, 1987-ben problémát fedeztek fel a vészleállító rendszer működése kapcsán. A javításhoz szét kellett szerelni a reaktort, noha egyszer már minimális mértékben, de beindították a láncreakciót benne, azaz a fűtőelemek a teljesen új állapotukhoz képest már jóval több sugárzást bocsátottak ki magukból. Végül, magas szintű döntést követően a Gorkij Tervező Iroda csapata szétszedte a reaktort a hajóban, ami ugye Leningrád közepén állt a felszerelési időszaka alatt – mindezt Csernobil után egy évvel. Ráadásul a hibát végül is nem tudták kijavítani, így a hajó a tervezettnél kevésbé biztosított nukleáris rendszerrel lett átadva. A futópróbák során később egy szivattyú romlott el a reaktorok egyikénél, és ezt inkább a tengeren cserélték ki. Ezt a gyártó munkásai nem is voltak hajlandóak megtenni, ezért a hajógyári dolgozóknak kellett elvégeznie a feladatot a nehéz körülmények között.

Ez a történet is gyakorlatilag ellenőrizhetetlen, de persze, a szovjet időkre tekintettel, nem is elképzelhetetlen.

811-es gyári számon egyébként egy második Projekt 1941-be is belefogtak, de az már sosem készült el. A tengerészek hamarosan úgyis szerencsétlen ómenként tartották számon, hogy annak 1941-es volt a tervszáma, hiszen a Szovjetunió 1941-ben lépett be a számára oly nagy áldozatokkal járó második világháborúba. Az Urált BARZK rövidítéssel is illetik, ami a Большой атомный разведывательный корабль, azaz nagy nukleáris felderítő hajót jelenti. A hajó oldalára festett SzSzV-33 jelölés a судно связи, vagyis kommunikációs hajó rövidítése, ami enyhén eufemisztikus és tipikusan szovjet megnevezés volt a kémhajókra. Az építéstől kezdve ideiglenesen a BALAUX-2 kódot kapta a hajó nyugaton, ami a Baltic Auxiliary, azaz Balti Kisegítő (hajó)t jelentette, hiszen hadihajóról volt szó, de nem a hagyományos feladatkörök egyikében. A kezdeti időkben akkora volt a bizonytalanság a hajót illetően, hogy úgy vélték, a két reaktor (valószínű 300 MW/reaktorral számoltak) túl sok energiát állít elő még a rengeteg elektronika fogyasztása mellett is, tehát a BALAUX-2 talán lézeres kommunikációs eszközöket vagy lézeres alapú fegyverrendszereket fog hordozni, tesztelni. Ehhez az akkoriban még inkább sci-fibe tartozó elképzeléshez képest a valóság sokkal földhözragadtabb volt a hajó rendszereit illetően. Ráadásul már a Balti-tengeren végzett próbák alatt is sorozatosan üzemképtelenek voltak a számítógépek. Emiatt mérnökök egy csoportja a hajóval tartott az 59 napos tengeri útján a Távol-Keletre is, de nem sokat láthattak az óceánokból, mert végig a hajó belsejében dolgoztak. Azonban az úti célnál tapasztalható viszonyok még annyira sem kedveztek a nagyon bonyolult eszközök üzemeltetéséhez, karbantartásához, mint amilyenek az európai Szovjetunióban voltak. A hajónak eleve nem volt megfelelő méretű móló Vlagyivosztokban (ahogy a többi nagy hadihajónak sem…), ezért a parttól távolabb kellett horgonyoznia. Ez azt jelentette, hogy minden segédberendezésnek folyamatosan üzemelnie kellett, noha azokat csak a bevetések alatti, szakaszos használatra méretezték. Az áthelyezés során a hajó látogatást tett a vietnami Cam Ran kikötőjében. Ezalatt a személyzet a kézifegyverekkel tüzet nyitott egy – nagyméretű teknősre.

1941_titan_02.jpg

Itt még lényegében épségben van az Urál. Hátulról jól látható, hogy jobbra van eltolva mind a helikoptereket irányító „torony”, mind a hátsó 76 mm-es löveg (forrás)

Persze a kiskaliberű lőfegyvereknél meg gránátvetőknél komolyabb fegyverezettel is bírt az Urál, hiszen minimálisan meg kellett tudnia magát védeni háborús helyzetben is. Az orrnál és a taton, jobbra eltolva egy-egy AK-176 komplexum, azaz 76,2 mm-es lövegtorony helyezkedett el. Ez a közepes űrméretű, széles körben használt löveg egyaránt alkalmas légi (kb. 10 km-ig) és földi (kb. 15 km-ig) célok elleni küzdelemre. Szintén a hajó két végén 2-2 db AK-630(M) torony is található. Talán ezek a legértékesebbek az SzSzV-33 védelmében, mivel eséllyel szállnak szembe a hajóra kilőtt rakétákkal, esetleg bombákkal is, márpedig az ezek indítását végző eszközöket saját maga által aligha tudja távol tartani a hajó. A kétféle csöves tűzfegyvert a 1144-eseken már látott Vimpel tűzvezető rendszer vezérli, ehhez az MR-123 radarokat használva elsődlegesen. Négy darab, egyenként két 12,7 mm-es NSzV-12.7 típusú nehézgéppuskát alkalmazó Utes-M (kb. Szikla), kézi kezelésű lőállás is felkerült a hajóra. 4x4 darab 122 mm-es DP-63 Dozsd (Eső) gránátvető is a hajó közvetlen biztonságát szolgálta. A 9K38 Igla (Tű) infravörös önirányítású, kézi légvédelmi rakéta négyes állványról indítható változatát rendszeresítették elsősorban helikopterek, de más légi célok ellen is. Ez mintegy 5 km távolságig és 3,5 km magasságig hatásos. Egy Kamov Ka-27, vagy több forrás szerint Ka-32 típusú helikopter is az állandó felszerelés részét képezte.

A Ka-32 jelzés alatt valószínűleg nem a civil verziót, hanem a Ka-32S vagy T jelű, szállító és kutató-mentő feladatokra alkalmas változatokat kell érteni. Az S változat orr alatti keresőradarral is rendelkezik.

Végül is az Urál sosem futott ki a tengerre éles bevetésre, bár amíg valamennyire működtek a rendszerei, kikötőjéből az egész Észak-Csendes-óceánt figyelemmel tudta kísérni (japán, dél-koreai és amerikai egységek figyelése, lehallgatása, stb.). Egy 1991 őszi vihar során azonban a hajó elsodródott a horgonyzóhelyéről, nem sokkal elkerülve a környék sziklás zátonyait. A majdhogynem mozgásképtelen hajó tengerészei ezért a bevetéskor kapható élelmezésben részesültek az eset után, hiszen a hajó elhagyta a kikötőt… (Ez a sztori annyira groteszk, hogy ha nem igaz, akkor is biztos helye van az Urálról szóló ismertetőkben.) Az előző évben, nem túl szerencsés egybeesésként a Kirov esetével, a kémhajót is a kikötőben érte egy tűzeset, ami pedig a Csendes-óceáni Flotta lőszerei egy részének a felrobbanásával járt. A vontatók segítségével a hajót ki tudták vonszolni a már nem veszélyeztetett zónába, így sértetlenül megúszta a történteket. Ugyanebben az időszakban maga az Urál is többször kigyulladt, valószínűleg zárlatos kábelezése miatt. Ezért hamarosan már csak a vészhelyzeti tartalék dízelgenerátorok működtek, alig valamennyi energiával ellátva a hajót, és persze leamortizálva a dízeleket.

ural_orrsugar.jpg

A szárazdokkban álló Urál 1999-ben. A hajó rendelkezik orrsugárkormányokkal is, ebben is különbözik a 1144-esektől (forrás)

rusty_ural.jpg

A 2010-ben rendületlenül tovább rozsdásodó Urál. A háttérben a Lazarev Admirális egy részlete látszik, az SzSzV-33 elején pedig a szétesett/szétbontott burkolat hiányában a hatalmas Atoll radar. A két hajón lévő Fregat radarok különbözősége is megfigyelhető: a Lazareven még egy korábbi verzió van (a képen úgy tűnik, mintha a Voszhod mögött lévő radar az Urálon lenne, nem a cirkálón), míg a Projekt 1941 már a jellegzetesen, kissé elforgatott, síkantennás verziót kapta. Alul „ugyanez”, csak felülnézetből: műholdképen a két egység, kikötve a mólóhoz. Látható, hogy a 1941 nagyobb, mint a 1144.2 (forrás: lenti, fenti)

a_molonal.jpgA hajón egyre kevesebb dolog működött, és aztán már csak a család nélküli tengerészek szálláshelyének használták, de annak meg annyira lehangoló és reménytelen volt, hogy hamarosan csak alig pár ember maradt a fedélzeten, felügyelni a hajót és persze a reaktorokat. Nem sokára már az utóbbiak sem működtek, pedig az még felmerült, hogy azok árammal lássák el a kikötőt, ha már másra nem jó úgy sem az Urál. Az eleve meglévő dőlés is egyre rosszabb lett, miután az Urál (is) karbantartás nélkül állt évekig a kikötőben, és így számos helyiségét elöntötte a víz. Végül is a Frunze/Lazarev Admirálissal közös mólóhoz kötötték ki a rozsdásodó, siralmas képet mutató, valaha óriási értékű egységet. 2008-ban egy viharban az Atoll gömb alakú burkolata is megsérült, és állapota egyre csak romlott, a különleges radar pedig ki lett téve az időjárás viszontagságainak.

Egy fórumbejegyzés szerint ugyanakkor az a pletyka járja, hogy a hajóról épp az elülső AK-176 tornyot daruzták le, de a művelet félresikerült, és ennek köszönhető a radom kezdeti sérülése.

 

Valószínűleg 2009-ben a fűtőelemeket kiemelték a reaktorokból (a távol-keleti tengeralattjárókat is javító FES Zvezda üzemben), majd 2010 körül a még használható részeket is leszerelték a hajóról, sőt a felépítményt is elbontották a rozsdás testről. 2012. december 27-én az Urált hivatalosan is kivonták a flotta lajstromából, majd 2014 szeptemberében a Roszatom 310 millió dolláros ajánlattal megnyerte a teljes szétszerelését célzó tendert. A tervek szerint a még a hajóban maradt nukleáris elemeket, főleg a különleges minőségű csővezetékeket, megpróbálják felhasználni (a jégtörők, esetleg a Kirovok, tengeralattjárók) javításánál. Persze a karbantartás nélkül töltött évek után erre nem biztos, hogy sok esély lesz. A bontással 2017-ben kell végeznie a cégnek. A folyamat során előbb a felépítményt bontották el, ezt követően a hajót szétvágják úgy, hogy a közepén lévő, nukleáris részt külön tudják majd kezelni, a maradék pedig fémhulladékként végzi később. Ezzel az egyedülálló képességeket magáénak tudó, különleges, és nem utolsó sorban drága Projekt 1941 jókora bukásnak bizonyul, hiszen egyetlen küldetésen sem vett részt, és lényegében 100%-ban a kikötőben állva rozsdásodott használhatatlan állapotúvá.

soviet_command_ship_ssv-33.jpg

A végére még egy kép az „eredeti” állapotában lenyűgöző kinézetű Urálról (forrás)

 

Források

http://redbannernorthernfleet.blogspot.hu/2008/10/death-of-super-spy.html az egyik legjobb összefoglaló

http://bastion-opk.ru/1941-titan/ egy igen jó leírás, a rendszereket illetően

http://forum.worldofwarships.ru/index.php?/topic/ szintén részletesebb bemutatás

http://www.yaplakal.com/forum2/topic1028348.html a másik jó orosz leírás

http://forums.airbase.ru/2015/04/t62054,27--poslednij-pokhod-unikalnogo-korablya.html a hajóval foglalkozó fórumoldal több jó képpel és egy orosz ismertető beszkennelt oldalaival, amiből szintén kiderül néhány érdekes részlet és sok jó képet is tartalmaz

http://nnm.me/blogs/aleeks1/atomnyy-korabl-radioelektronnoy-razvedki-ssv-33-ural/

http://www.globalsecurity.org/military/world/russia/ssv-33.htm

http://forum.keypublishing.com/showthread.php?57871-Project-1941-quot-Titan-quot-KAPUSTA-class

http://topwar.ru/26231-tragediya-unikalnogo-urala.html

http://pandoraopen.ru/2014-03-20/atomnyj-korabl-radioelektronnoj-razvedki-ssv-33-ural/

http://in.rbth.com/economics/2014/03/18/the_rise_and_fall_of_ssv-33_ural_33805

http://gcaptain.com/rosatom-re-tenders-disposal-cold-war-intelligence-ship/#.VgQdGyt7SH- a Roszatom bontja le az Urált

 

http://www.raspletin.com/istorija-sistem-pvo-i-pro-67939/radiolokatsionnaja-stantsija-atoll

http://www.raspletin.com/istorija-sistem-pvo-i-pro-67939/poligonnyj-kompleks-argun

http://www.raspletin.com/istorija-sistem-pvo-i-pro-67939/radiolokatsionnaja-stantsija-neman

A Scribd-en át: Alexander I. Leonov: History of the monopulse radar in the USSR; Atoll

http://www.famhist.ru/famhist/kisunko/000d53a3.htm Argun

http://nevskii-bastion.ru/neman-p/ Nyeman

http://m.blog.daum.net/koreanmarinecorps/6095 a közelebbről ismeretlen elektronikai megfigyelő/támogató rendszerek nyugati kóddal való megnevezése

12 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://modernwartech.blog.hu/api/trackback/id/tr7615763570

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Head Honcho 2020.06.09. 15:53:19

Bugfix: már sokadszor látom itt következetesen rosszul leírva - Ronaldot Reagannek írták, és nem Reagennek.

Maga Lenin 2020.06.09. 16:19:17

@Head Honcho: Legalább következetes vagyok :) Itt meg az A-10-esnél javítva, máshol nem emlékszem, hogy hol van, szóval talán ha eszembe jut, amikor ránézek valamiért egy-egy régi posztra...

Head Honcho 2020.06.09. 18:59:34

A hajóról annyit: sokat akart a szarka, de nem bírta a farka, szokás szerint, az enyészetnek hagyás sem szokatlan fejlemény. A szerencsétlen teknősre lövöldözés meg hatalmas hőstett volt...

Pootj 2020.06.09. 21:46:29

A bejegyzés nagyon jó és érdekes, köszönjük!
A hajó meg olyan tipikusan a SZU végén uralkodó állapotokat tükrözi. Már annak is örülni kell, hogy ellenőrzött módon került szétbontásra és a radioaktív anyagok nem kerültek (?) rossz kezekbe...

Maga Lenin 2020.06.10. 12:58:14

@Pootj: A hidegháború végeztével tucatszám vonták ki az atomtengeralattjárókat, ami jókora megterhelés volt amúgy is a lebontásra képes üzemeknek, pénz meg ugye semmire sehol... Szóval hát igen, szerencsésen megúsztuk, úgy tűnik. Mondjuk van pár, a tengerbe süllyesztett blokk is... Mindezekről van pár bekezdés az Alfát bemutató sorozatban, ajánlom is szemérmetlenül (4. rész)!

gigabursch 2020.06.29. 19:43:05

Ez már volt korábban a TechStoryn. Vagy ez bővített kiadás?

Mondjuk akkor is érdekes volt.

Maga Lenin 2020.07.01. 19:46:16

@gigabursch: Ott is volt. Most csak újratördelt, polírozott.

68nyara 2020.08.15. 11:02:50

Gondolom az alap dőlés az "szárazon" ballaszt nélkül volt meg, mert ha azzal sem tudták kiegyensúlyozni, akkor ott nagy baj volt.

Maga Lenin 2020.08.23. 11:25:27

@68nyara: Nem hiszem, hogy ezt "biztosra" meg tudnám válaszolni, nem is biztos, hogy ezt megmondanák egész pontosan a források sem. Marad az "emlékeim szerint" verzió: nos aszerint a vízen is dőlt a hajó. De ugye, "jó lesz az úgy is", aztán végül valóban a kikötőben rohadt szét az egész :(

68nyara 2020.08.23. 13:48:34

@Maga Lenin: Az elég kellemetlen lehetett, mert egyrészt vezetni is nehezebb így, másrészt lakni rajta sem öröm.

Maga Lenin 2020.08.23. 20:57:05

@68nyara: No, megnéztem és meg is találtam. Először építés során 5 fokos dőlést írnak, aztán, hogy ez a vízen 2 fok volt, de ezt "a hajó rendszereivel" kompenzálták. Arról van elképzelésem, hogy ez mit jelent, de leírva viszont nincs, szóval nem akarok találgatni. Lényeg, hogy nem feltétlen csak ballasztról lehetett szó szerintem, de ez már nem derül ki.
/Azért hagyatkoztam eredetileg csak az emlékeimre, mert nem voltam benne biztos, hogy él még minden forrás, és hogy ott megtalálom ezt a részletet, de sikerült./

Inner Circle 2020.09.14. 14:33:00

Uram Jézus, milyen lehetett ez a hajó, ha még az orosz viszonyok közt beszállásolt tengerészek is túlságosan lehangolónak és reménytelennek tartották...
süti beállítások módosítása