A Kamov Ka-50 harci helikopter és változatai, 8. rész

2019. február 01. 07:11 - Maga Lenin

A Ka-52 műszaki újdonságai és fegyverzete

A befejezéshez közeledve ezúttal a Ka-52 műszaki, technikai, elektronikai, fegyverzeti újdonságairól, részleteiről lesz szó. A sorozat első része ITT, az előző pedig ITT.

drv8-lswkaa98ok_jpg_large.jpg

(forrás)

 

A Ka-52 a sorozatgyártás megkezdése előtt

A Ka-52 egyik, legnagyobb előrelépést jelentő rendszere a Fazotron gyártotta Арбалет (Arbalet, Számszeríj) radarkomplexum. Már a névválasztás is érdekes, mivel a Kopjo (Lándzsa) alapjain létrehozott, új típus egyrészt hasonlóan egy régi fegyver nevét kapta, másrészt konkrétan a rivális, amerikai AN/APG-78 Longbow neve a szintén hasonló, hosszú íjat jelentette, és erre is utalni kívántak. A feladat egy légi és földi célokat is egyaránt észlelni képes, két, külön lokátorból álló rendszer megalkotása volt. Ehhez két antennát terveztek. Levegő-levegő üzemmódra egyet a rotorok tengelyének a tetejére, az L-sávban (15-30 cm hullámhossz), egyet pedig levegő-föld módra, az orrba, egy jóval nagyobb antennával, mely a Ka sávban (7,5-11,1 mm) dolgozik. (A radar egyik főtervezőjével készült interjúban ezeket deciméteres és milliméteres sávnak nevezik.) Ezek révén térképező, navigációs, időjárás-felderítő, célkereső és célkövető funkciókat kívántak megvalósítani. Az eredeti elvárás 25-30 km-es észlelési távolság volt kisméretű, felszíni célra, és 57 km légi célokra. Ez utóbbi újfent az Iglánál sokszorosan potensebb R-73 légiharc-rakéta alkalmazásának ágyazott meg.

A pár tíz kilométeres távolságok mind a Kopjo, mind az Arbalet esetén jónak mondhatók, hiszen figyelembe kell venni, hogy elég kicsi antennákkal dolgozhatnak.

rotoros.jpg

(forrás)

A Ka-52 prototípus egyik legérdekesebb, korai kialakítása: az orrban a Rotor rendszer ablakai, a rotorok felett viszont az Arbalet levegő-levegő radarantennája

narancs.jpg

(forrás)

Itt pedig egy relatíve sokáig meglévő elrendezés: a GOESz-451 a kabin felett, az orrban és felül pedig – ezúttal narancssárgában – az Arbalet antennái. A festés persze hamar módosult

 

Az Aligátor programja 10 év eltolódással, de elődjéhez hasonló ütemben, azaz siralmasan lassan haladt. Az állami teszteken 2002-ben ment át a típus. Az első, valóban működő Arbalet-52 jelű lokátort 2004 tavaszán építették be. Számos kiadást ekkor a Kamov a saját bevételeiből fizetett, mégpedig főleg polgári Ka-32-esek eladásából. Ha ez nem lett volna elég, felmerültek olyan, ráadásul hazai kifogások, hogy egy „rendes” harci helikopter tandem üléses, és eleve, a Ka-52 nem is „harci”, csak „felfegyverzett” helikopter, ami ráadásul túl van páncélozva, tehát túl nehéz. Az ellenlábasok mindjárt ezek után rátértek a szokásos, fő érvre, a két rotorsík lapátjainak vélelmezett, gyakori, és persze katasztrofális összeakadására is. Hiányosságként rótták még fel egyesek, hogy nem golyóállók az oldalablakok, és nincs olyan pilótamentő kabin, mint a Mi-28-ason… Mihejev válasza – több, az illetékesekkel való személyes találkozó és számos levél mellett – az az extravagáns ötlet volt, hogy felajánlotta a Ka-52-est a GRU részére, azaz a különleges erőknek szükséges változatot javasolt. Ebből persze nem lett semmi, de 2005 közepén megszületett a Ka-50 gyártásának újraindítására, egyidejűleg a Ka-52 programjának felgyorsítására vonatkozó, a korábbiakban már említett döntés. Utóbbira azonban megint csak a minimális, 175.000 dolláros, iparági szinten elhanyagolható pénz érkezett. Nem sokkal ezután már kb. 3 millió dollárt, és prototípusokként három újabb, Ka-50 törzsekből átépített példányt irányoztak elő. (Ennek a vége az lett, hogy megépült a három, utolsó Ka-50, és a Ka-52 prototípusa.) A Kamovnak tehát ismételten sikerült leküzdenie a meglévő ellenállást és a Mi-28-féle lobbit, de a Ka-52 révbe érése még messze volt.

A szofisztikált fedélzeti elektronika hiánya miatt minden potenciális vevőnek elmondták, hogy majd milyen jó lesz a Ka-52, ha elkészül, de addig is, a Ka-50-esek egyike tartott bemutató lövészetet, ha úgy alakult. Ez volt ugye a helyzet az előzőleg, részletesen ismertetett török és dél-koreai tendereken is. Ezeknek a tapasztalatait viszont, főleg az elsődlegessé előlépett elektronika terén, fel tudták használni. A fegyverhasználat képességének megteremtése felé az első lépés egy 2005 végi, gépágyús tesztsorozat volt. Az egyik torzsoki kísérlet során a lőtér határában dolgozó, polgári Mi-8-asról senki sem szólt a pilótáknak, ezért azt majdnem sikerült szétlőni, a rajta és körülötte lévőkkel együtt.

A program 2008-ban jutott odáig, hogy egy második Ka-52 (062) épülhessen, mely június 27-én szállt fel először, de ezúttal már Arszenyevben. Hamarosan, október 28-án követte a harmadik (063), a szériagépeket reprezentáló egység, mely végül is újra egy régebbi Ka-50-esen alapult. December 26-án a kormány megrendelte az Aligátort, de ezúttal valóban meg is indult a nagy sorozatú gyártás, ellentétben a többi, korábbi, hasonló jellegű döntéssel. A számok pontossága kérdéses, de állítólag 9 régi, Ka-50 törzs volt raktáron, és ebből legalább kettőt fel is használtak a széria Ka-52-esek alapjaként – tehát a prototípusokkal együtt négyet. 2010 körül már elvileg öt helikopter vett részt az állami próbákon. 2011-ben kezdték el ugyancsak sorozatban gyártani az Arbaletet, és ugyanebben az évben, novemberben sikerrel lezárult az állami átvételi tesztsorozat. Ez évben már a légierő is megkapta az első Ka-52-eseket.

Közben a GOESz/TOESz szenzortornyok fejlesztése, változtatásai még javában folytak, amint erről a lenti képsorozat is beszámol.

062_1.jpg

(forrás)

A 062-es és a 063-as a Ka-52 előszériájának minősülnek. Ez számos dologban tetten érhető (fent és lent), ha figyelmesen megnézi őket az ember. Azzal már a 061 előtt vannak, hogy a Vityebszk zavarótornyocskái megvannak a főfutók mögött. A szárnyakon azonban még csak 2-2 felfüggesztő van, nem 3-3. A fő szenzortornyokat is még többes számban kell írni, mert a fő eszköz, a GOESz-451 már lényegében a végső helyén van, de még nem a végső konfigurációban. A mellette lévő, kicsi torony nem a Vityebszk része, hanem a TOESz-520, mely a pilóta számára nyújt éjjel is televíziós és infravörös képet. Elsősorban a girostabilizálás elhagyása jelentősen olcsóbbá tette ennek alkalmazását. A mozgásparamétereket teljes körűen mérő SzIVPV-52 érzékelői is hiányoznak a szárnyvégekről (lásd később)

062_2.jpg

062_2009.jpg

A felső részletfotó a 062-est mutatja közelebbről, a fentieknek megfelelő állapotában, 2009 augusztusában. A alul lévő a már eltérő, de még mindig nem véglegesnek megfelelő tornyokkal a 063-ast, 2009 májusában fotózva. Itt tehát még külön-külön vannak a GOEsz és a TOESz tornyok. Igen lényeges, hogy mindkét képen csak maketteket láthatunk, nem pedig valódi, működő eszközöket – noha már csak 2 évvel a rendszeresítés előtt vagyunk

063_2009.jpg

063_2010.jpg

2010 nyarán viszont már így nézett ki a 063, és itt már nem maketteket hordozott. Viszont még mindig két, külön tornya volt. A végső kialakításnál a kicsi, TOESz-520 torony eltűnt, minden bizonnyal képességeit integrálták a nagyobb, GOESz-451-esbe, vagy esetleg – legalábbis részben – a pilóták sisakjába

A fenti képeket szolgáltató fórum egyik bejegyzése szerint, ahol a tartalom elég megbízhatónak tűnik, megjegyzik, hogy a GOESz-451 torony sorozatos problémái miatt csúszott egy évet az állami átvétel sikeres teljesítése. A torony a minőségi hiányosságai miatt folyton rosszul működött, ami miatt állítólag meg is bukott a teszteken a típus.

 

Az Aligátor újdonságai

Műszaki változások

A Ka-52 sárkányszerkezetének néhány lényeges, a kétfős fülke miatti, a Ka-50-eshez képesti változásáról már esett szó a prototípus kapcsán. A Kamov nyilatkozata szerint a fejlesztéskor még 85%-ban azonos volt a két helikopter, de az azóta eltelt 10-20 év alatt azért megváltozott a helyzet.

Az egyik legfontosabb, lecserélt elem a hajtómű. Az oroszok folyamatosan törekedtek legalább a hadiiparban az önellátásra, különösen, mióta megromlott a viszony Ukrajnával. A TV3-117 családot az ukrajnai Motor Szics gyártja – jelenleg is egyébként. A hazai gyártás biztosítására tett erőfeszítések következménye volt a hajtómű 21. századi generációjának tekinthető, már a Csernyisev Gépgyár készítette, új változat létrehozása. A 2001-től kezdődő folyamatban felkészülés gyanánt előbb megkezdődött még ukrán alkatrészekből az oroszországi összeszerelés, majd VK-2500 jellel az otthoni gyártás is. A P, illetve PSz változatoktól már 100%-ban hazai készítésű a hajtómű, minden területet beleértve. Ennek a politikai, gyártási problémának a megoldásán kívül a Klimov nagy hangsúlyt fektetett a szovjet/orosz erőforrások hagyományosan alacsony élettartamának javítására is, mely – a gyári adatok alapján legalábbis („elérheti a 9000 órát”) – sikeresnek tekinthető. Az első VK-2500-asok három teljesítménymódban üzemelhettek, de a legkisebb, I-es esetében is 2700/2000/1500 lóerőt adtak le vészhelyzetben, maximum módban és normál üzemmódban. A méretek változatlanok a TV3-117-eshez képest, míg a tömeg 300 kg lett, azaz minimálisan több. A gyártó oldala alapján minden bizonnyal az újabb gyártású Ka-52-esek megkapták a VK-2500P-t is, melyet 2017-től készítenek sorozatban. Ez már teljes körű, digitális elektronikus vezérléssel bír (FADEC), és a hideg éghajlati viszonyok közötti megbízhatósága, valamint a nyomáslengésekkel (pompázs) szembeni ellenálló képessége is javult. A hajtómű 2800/2500/1750 lóerős teljesítményekre képes, de azzal, hogy az első érték 2,5 perces időtartamot jelent, ami mellé megjelent egy kiterjesztett, 30 perces vészhelyzeti mód is, 2750 lóerővel. Ezzel az Aligátor, megnövekedett tömege és légellenállása mellett is, gyakorlatilag az előd Ka-50 teljesítményparamétereit tudja hozni.

 

A K-37-800 rendszert is továbbfejlesztették, az M változatával építik a Ka-52-eseket. Ez egyrészt valódi korszerűsítéseket tartalmaz, másrészt persze meg kellett oldani, hogy két fő is biztonságosan elhagyhassa a helikoptert. Figyelemreméltó, hogy a gyártó NPP Zvezda hivatalos adatai között a használhatóságra ugyan 0-5000 m közötti magasság van megadva, de a sebességre 90-350 km/h – azaz a rendszer nem dupla nullás! Ez ellentétben áll a legtöbb forrással, de feltehetően igaz, hiszen nem jellemző különösebben, hogy az oroszok ne a legjobbakat állítanák termékeikről. A Ka-50-esen meglévő zárófedél helyett itt a darabokra robbantott kabintetőn át távoznak a pilóták. Ehhez sűrített levegőt juttatnak a tetőbe ágyazott csövekbe, amik megduzzadva törik szét az átlátszó akadályt. Ha nem ment el a túlnyomás a fülkéből, akkor a keletkező darabkák kifelé távoznak, sérülést nem okozva. A rendszer tömege ülésenként 57,25 kg, ami igen jónak mondható. A hajózók testtömege 57 és 91,4 kg között lehet, ezen belül biztonságosan működik a rendszer.

 

Ami a passzív védelmet illeti, ahogyan a Ka-50-esnél is, eléggé szórnak a források. Van, ahol mindenhol 7,62 mm-es, és a fontosabb helyeken 12,7 mm-es lövedéknek való ellenálló képességet említenek, máshol a fő rendszerekre 20 mm-esekig, de egy Mihejevnek tulajdonított nyilatkozat szerint a kabin – leszámítva nyilván az átlátszó részeket – is 20 mm-ig bírja, elölről is.

fauivh_52.jpg

(forrás)

A rendszeresítés után kiderült, hogy szükség van egy, a korábbiaknál pontosabb rendszerre, mely a Ka-52 teljes repülési tartományában, azaz főleg bármely oldalcsúszási szögnél és sebességnél (oldalirányú vagy hátrafelé repülés, függeszkedés) pontosan méri a helikopter repülési magasságát és sebességét is. Ezt az Aeropribor-Voszhod vállalat készítette el, SzIVPV-52 néven. Segítségével betarthatók az aktuálisan maximális sebesség, szög és túlterhelési korlátozások. A felső képen maga a szenzoregység van, alul pedig az „aligátoros” festésű előszériagép, a 063-as. Ezen épp az oldalszám alját takarja ki a bal oldali szenzoregység. Ez számos, további képen is megfigyelhető még

ka52-4.jpg

(forrás)

repeszt.jpg

(forrás)

Egy kiváló fotón jól látszik a K-37-800M rakétája (fehér konténer), a repesztést végző vezetékek a kabintetőben, a GOESz-451 is épp a kamera felé fordul, és az orr egyéb szenzorai, antennái is szépen kivehetőek. Balra legfelül még a SzIVPV-52 érzékelője is ott van

 

2008 körül a Ka-52A elnevezés is feltűnt rövid időre az orosz sajtóban, de ez minden bizonnyal csak a sorozatgyártott verzióra utalt, és később nem került elő. A Ka-52 nyugaton a Hokum-B kódot kapta.

 

A harci elektronika változása

A Rubikont az Аргумент-52 (Argument-52) váltotta fel. Ezt korábban Argument-2000-nek nevezték, illetve említik BREO-52 néven is. Létrehozásánál felhasználták az adatbuszokkal szerzett, török és dél-koreai tapasztalatokat, így a – talán ismertebb, amerikai – MIL-1553B szabvánnyal analóg, de orosz, GOSzT R 52070-2003-nak (2004-nek?) megfelelő, nyílt architektúrájú rendszert készítettek. Az Argument-52 része a PNK-37DM repülési-navigációs rendszer (azaz robotpilóta) és a BKSz-50 kommunikációs rendszer is. A pilóták mindezeket, és minden más információt is az SMD-66 többfunkciós, színes kijelzőkön kapják meg. A HUD típusjele továbbra is ILSz-31.

A GOESz-451 torony a kabin tetejéről az orr alá, közvetlenül az orrkúp kezdetéhez került. Ez a girostabilizált, széles tartományban mozgatható torony több eszközt tartalmaz. Az egyik egy alacsony fényszintű televíziós kamera, melynek látószöge kétféle lehet. A következő egy infravörös szenzor, angol terminológia szerint továbbra is FLIR, de a forgatható kialakítás miatt már nincs igazán értelme az első két betűnek, mely a fordításban „előre tekintőt” jelent. A harmadik fő elem a lézeres távmérő és célmegjelölő készülék. Természetesen a lézeres rávezető rendszer is helyet kapott a toronyban. A teljes rendszer nappal 10, éjjel 5-6 km-ről látja a célokat, és utóbbi esetben 3-4-ről lehet őket azonosítani a kép alapján. Egyes leírások egy lézeresbesugárzás-jelző szenzort is említenek, de ez valószínűtlen, tekintettel a szárnyvégi konténerek orrában lévő, ilyen eszközökre, melyek biztosítják az elülső térfélből való lefedettséget.

screenshot-www-youtube-com-2018-08-20-08-51-14.jpg

(forrás)

A GOESz-451 valószínűleg legutolsó, jelenleg is használt kialakítása. Mellette, balra a nagyjából a törzsbe simuló berendezés elvileg egy infravörös reflektor a GOESz torony eszközei számára

 

A sisakra szerelt éjjellátók terén már három, hazai eszköz közül is tudtak választani. Ezúttal is a Geofizika-NV vállalat Geo-ONV-1-01 eszköze lett a befutó, mivel ez ellensúlyként tartalmazta az elektronika (akkumulátorok) egy részét, amivel könnyebb, és főleg, kiegyensúlyozottabb lett. Ezt 1-2 óra hordás után rendkívül nagyra értékelték a pilóták. Természetesen a Mi-28N a másik, komoly versenyzőt, a Скосок (Szkoszok) sisakot kapta meg… A kezdeti dizájnt aztán módosítani kellett, mert nem vette figyelembe a K-37-800-assal történő katapultálást. Ehhez egy azonnal ledobható kialakításra volt szükség, így jött létre a Geo-ONV-1-01K (K, mint Kamov) verzió. Ezt már elfogadták sorozatgyártásra.

 

Az Arbalet (Arbalet-52, néha RN01 vagy FH01) sorozatgyártott verziója idő közben kicsit más lett, mint ami a korai koncepcióban szerepelt. Az amúgy is magas tengelynek is a tetejére rakott, légi célok elleni antenna bizonyosan mechanikailag sem tett jót a rotorrendszernek, de a visszahatás volt a fontosabb: a nagyon erős vibráció miatt ezt el kellett hagyni. Így maradt az orrban lévő, egyetlen antenna, ami az eltérő tartományú (hullámhossz: 8 mm?) működés miatt csak kisebb távolságból képes a légi célok észlelésére. Ezzel együtt ez egy viszonylag nagy, 500 mm-es tányért használ, ezért nem rosszak a képességei. Egy vadászrepülőgépet 15 km-ről deríthet fel, kisebb repülőeszközöket 11-ről, viszont nagy felbontása miatt alkalmas igen kicsi, akár rakéta méretű célpontok észlelésére is. Orosz források rendszerint egy Stinger, vállról indítható légvédelmi rakétára adják meg a vonatkozó távolságot, mégpedig 5 km-re. A 0,5 másodperces feldolgozási idő mellett ez néhány másodperces időt biztosíthat ellentevékenységre, ha az önvédelmi rendszer egyébként nem észlelné a támadóeszközt. Egy hidat 25, egy harckocsit 12 km-ről lát az Arbalet, térképező módban legfeljebb 32 km-re tekinthet, míg egy legalább 10 fokos terepemelkedést 1,5 km-ről érzékel. Érdekesség, hogy még távvezetékekre is meg van adva 400 m-es hatótáv, ami egy gyorsan, de alacsonyan repülő helikopternél kiemelten fontos lehet. Mint a normál, mechanikus mozgatású antennával rendelkező típusok mindegyike, az Arbalet is egyszerre egy üzemmódot tud használni, így egyidejűleg 20 cél követése lehetséges, vagy a levegőben lévők, vagy pedig a felszíniek közül. Ezt a vízszintes síkban 120, függőlegesben +/-30 fokos látószög biztosítja. A készülék hivatalos pontossága 20 méter, illetve 20 szögperc, élettartama 25 év vagy 5000 óra, meghibásodásközi üzemideje 150 óra.

ka-52_04_p2-577x600.jpg

(forrás)

Fent: Mihejev az Arbalet-52 előtt (a 061-es példányon). Lent a radar egyik korai, hivatalos fotója. Még lejjebb: egy frissebb fotón a beépített eszköz

story-of-black-shark-11-06-680x493.jpg

(forrás)

arbalet_m.jpg

(forrás)

 

A már említett, konkrétan itt Vityebszk-52 néven futó rendszer integrálja a gép önvédelmét (másként L‑370P‑2, az alapverzió: L‑370‑3Sz; természetesen rengeteg a különböző, de nagyjából ugyanarra vonatkozó jelölés). A Ka-50-esnél már szereplő ábrán is követhetően (lásd ITT), az orosz terminológia a következő egységeket különíti el a rendszeren belül: vezérlőegység (устройство управления); (UV tartományú) rakétatámadás-észlelő állomás (станция предупреждения о ракетной атаке); radarbesugárzás-jelző állomás (станция предупреждения о радиолокационном облучении); lézeresbesugárzás-jelző állomás (станция предупреждения о лазерном облучении); (kb.) [lézeres] elektrooptikai elhárító állomás ([лазерная] станция оптико-электронного подавления).

A gyakorlatban továbbra is ide tartoznak az UV-26 zavarótöltet-kivetők. Az SzPO-32 vagy L-150 jelű, továbbra is Pasztell nevű radarbesugárzás-jelző és a Mák továbbfejlesztett, már ultraibolya érzékelőket bevető, egyes helyeken L-160 jelűnek nevezett változata a rendszer része. Az „elektrooptikai elhárító állomás” talán ismerősebb az angol rövidítésével: DIRCM vagy LAIRCM.

ka-52k_mvms-2015_32.JPG

(forrás)

A fenti, ultraközeli kép 2015-ös, és a tengerészeti K verzió egyik kiállításán készült. A lemezelés minősége a szokásos… Ami azonban érdekesebb: a kerek, rakétaindítást észlelő szenzor feletti, kis késantenna az L-150 része. A középen lévő, piros színű pedig valószínűleg az IFF rendszer (SzRO-1P Parol) antennája. (ITT még több, hatalmas felbontású részletfotó.) A lenti kép pedig mutatja, mi mindenre jók a hátrafelé néző Mák szenzorok egy kis plusz festéssel

vicces.jpg

(forrás)

tornyok_jel.jpg

(forrás)

A Ka-52 egyik legjobb fotója. A GOESz-451 előre néz (az orr alatt), a további, bejelölt részletek: pirossal a SzIVPV-52 szenzorai, narancssárgával a minden bizonnyal szintén az avionika részét képező érzékelők; kékkel a Vityebszk-52 elemei, közülük feljebb a Mák optikái, lejjebb a DIRCM tornyok

l-418.jpg

(forrás)

Dolgoznak az orosz mérnökök rendületlenül: az L-370-5 helyett az egyiptomi exportra már az L-418-5 zavarótorony került, mely – papíron – olcsóbb és könnyebb is

 

A fegyverzet módosulása a Ka-52-esen

E téren is több újdonságot, változást mutat a Ka-52 – és tegyük hozzá, az eltelt 15-20 évnyi fejlesztési idő. A gyártói honlap szerint a 2A42-1 verziójú gépágyút alkalmazzák, de hogy itt mik az eltérések az alapváltozathoz képest, arról nem találni részleteket. Nem kizárt, hogy leginkább csak az utóbbi évtizedek tapasztalatai alapján történt, főként a gyártást, anyaghasználatot érintő változtatásokról, észszerűsítésekről, korszerűsítésekről van szó. Több leírás szerint, hogy kompenzálják a második hajózó tömegét, a gépágyú lőszerkészletét a felére csökkentették. Ez azonban valószínűleg nem igaz, talán csak kezdetben volt ez az elképzelés, még a nagyobb teljesítményű VK-2500-asok alkalmazása előtt. Már csak azért sem túl reális ez a lépés, mert a dupla lőszermennyiség is jelentős előnyként szokott előkerülni a Mi-28-assal való összehasonlításokban, és kétséges, hogy ebből engedni kívánt volna a gyártó. Egyes hírek szerint a szíriai tapasztalatok is épp a gépágyúlőszerek nagy mennyiségének fontosságát támasztották alá.

A Vihr rendszer bizonytalan sorsa miatt integrálták a régi vetélytárs, a Mi-28 fő fegyverét, tehát az Ataka rakétákat (9M120-1). A komplexum neve 9K113U Sturm-VU, azaz továbbra is az elődéből származik. Ehhez az eredeti Atakát ki kellett egészíteni lézeres irányítással (de itt minden bizonnyal a normál, megvilágításos módszerről van szó, nem a Vihr megoldásáról). A sors fintora, hogy – a Ka-50-esnél leírtaknak megfelelően – mire az Aligátor sorozatgyártásba került, már az új Vihr-1M is rendelkezésre állt. Ennek ellenére az elérhető fotók túlnyomó többségén az Ataka indítótubusait hordozza a Ka-52, nem a Vihr-1M-et. Az Ataka rakéták közül az F jelzésűek élőerő, vagy legalábbis nem páncélozott célok elleni, nagy robbanóerejű vagy termobárikus robbanófejjel vannak ellátva, így megfelelő függesztés esetén maga a rendszer több, jelentősen eltérő jellegű célpont ellen is használható. Maga a Vihr eközben hajók és lánctalpas harci robotok fegyvereként biztosan tovább él.

Úgy tűnik, azért a Vihrt sem adták fel az oroszok, mivel ezt is (és az Atakát is) kipróbálták 2018-ban, Szíriában, éles körülmények közt. A videón az indulásnál láthatón kívül több lövés is szerepel. Ezek adataiból (indításkor mért táv, eltelt idő) átlagosan, elfogadható pontatlansággal kijön a 600 m/s körüli sebesség, amely a Vihr részletes ismertetésénél szerepel

Azonban az, hogy a Vihr ismét a Ka-52 alapfegyverévé váljon, nem valószínű, mivel a ’90-es évekbeli kálváriáját okozó Hermész rendszert is integrálták azóta az Aligátoron. A Hermészt hivatalosan 1996-ban jelentette be először a tulai gyár, a KBP. A mostanra az oroszoknál jellemző módon, az alapváltozat mellé, mely szárazföldi járműről indítható, megjelent a hajófedélzeti K, és a légi indítású A verzió. A kétfokozatú fegyver alap- és K változatánál rendelkezésre áll egy, a normál, 17 cm-es átmérőnél jóval nagyobb, 21 cm-es gyorsítófokozat, ami akár 100 km-es hatótávolságot is biztosíthat. A Ka-52-esről bevethető A verzió azért ennél szerényebb, de így is nagyon komoly eszközről van szó. A majdnem 2 méteres gyorsítófokozat mellé 1,5 m hosszú a második („harci”) fokozat, 13 cm-es átmérővel és 24 cm-es szárnyfesztávval. Az indító konténer hermetikusan zárt, 3,5 m hosszú és 20 kg tömegű, míg a rakétával együtt 110 kg. A robbanófej KOSz rendszerű, 27,5 kg-os. A Vihr adataival összevetve látszik, hogy egy komolyabb, így nehezebb eszközről van szó, ezért ezt a Ka-52 már csak négyes indítókon hordozhatja; normál esetben két ilyen indítót, de elvileg akár négyet is, ekkor összesen 16 rakétával. A hatótáv az aktuális adatok szerint legfeljebb 20 km vízfelszíni céloknál, 15 légi célokra, és 17 felszíniekre. Szintén manapság terjedő trend, hogy a Hermész készülhet infravörös és radaros önirányító fejjel, de félaktív, lézeres megvilágítást követő érzékelővel is. Az A ezek közül külön a legelsőt, vagy azt és a lézerest, kombinálva használhatja. Tekintettel a jelentős hatótávra, az útvonal nagy részét inerciális navigációt használva teszi meg a rakéta, bár elvileg rendelkezésre áll rádió parancsközlő, helyesbítő vevő is. Ennek használata a hordozóra telepítendő, külön adó miatt nem jellemző. 2000 előtt még a Vihr alkalmazta, lézeres, de parancsközlő megoldást is használni tervezték. Ennek a hordozóeszközökön lévő egysége azonban általában nincs meg. A csúcssebesség eléri az 1 km/s-et, míg a nagyobb verzióknál akár az 1,3-et is. A páncélátütő képesség 1000 mm-ben van megadva. Megjegyzendő, hogy mindezzel a Hermész már alulról megközelítette például a jóval nagyobb AGM-65 Maverick, no és a számtalanszor említett H-25(ML) rakéta képességeit. Papíron már 2003-tól integrálták a rendszert az Aligátoron, de a sorozatgyártása ennek is évekig váratott magára.

kompleks_germes_1.jpg

(forrás)

A fenti kép elvileg a Hermész integrációs tesztjei idején készült, 2003-ban. A függesztők megtévesztőek, mintha Vihrhez valóak lennének. Ennek oka, hogy a korai megvalósítás ugyanolyan, 2+4-es pilont alkalmazott (lásd ITT). Viszont a kabin feletti érzékelőegység nem az akkoriban szokásos, gömb alakú, hanem a valóban a kifejezetten a Hermészhez tartozó berendezés. A lenti, MAKSz-2007 kiállításon fotózott Ka-52-esen a jól megkülönböztethető, négyes indító van felfüggesztve

hermesszel.jpg

(forrás)

hermesz.jpg

(forrás)

Maga a rakéta, és az indítótubusa. A légi indítású Hermész-A-t néha Клевок (Klevok) néven is említik

missilevikhrm2.jpg

(forrás)

A Vihr-1 vagy -1M változatának nem régi, számítógépes rajza

A Mi-28NM természetesen nem kaphatta meg ugyanazt a típust, hiszen az túl gazdaságos lett volna. Az a rivális Kolomnai Gépgyár (KBM) készítette 9M123 Хризантема, azaz Krizantém komplexumot hordozza. Ez hivatalosan az Ataka leváltására készült, és szintén 1996-ban jelentették be. Képességei azonban szerényebbek, így nem csoda, hogy az újabb Ataka változatok is megvalósultak. Hatótávolsága mintegy 5 km, és sebessége csak 1,2 Mach, azaz 0,4 km/s. Fő előnye, hogy alapból elérhető aktív radaros és lézeres rávezetésű, továbbá páncéltörő (1,1-1,2 m páncélátütés) és termobárikus fejrésszel, és ezek minden kombinációjával. Ezzel ismét megvalósult, hogy a két rivális helikoptertípus megkapta a maga, külön rakétakomplexumát, bár ezúttal legalább közösen használhatják az Ataka rakétákat. Egyes források említik, hogy a Vihr-1M-et integrálják a Mi-28NM-re, és hogy elérhető lesz infravörös önirányítású változata is, valamint, hogy a Krizantém is megjelenik majd a Ka-52-esen. Ez logisztikailag előnyös lépés lenne, ha már megalkották e rakétakomplexumokat.

kriz.jpg

(forrás)

A 2018-as fotón a Mi-28N exportváltozata, a Mi-28NE látható egyedi, digitális kamuflázsban, előtte fegyvereivel. Ha minden igaz, a felfüggesztett és a balra látható, négyes indító is a Kirzantémé

A levegő-levegő fegyverzet alapvetően nem változott az Aligátoron, ugyanúgy az Igla rakétára épül, de már az aktuális generációt használják. Ez a 9K338 Igla-Sz, mely már képalkotó infravörös érzékelővel talál célba. Ezzel akár kis kisugárzású, pilóta nélküli repülőeszközöket is követhet. Megnövelték a célba vehető repülőeszközök maximális sebességét is, 400 m/s-ra, továbbá a 11,7 kg-ra emelt össztömegen belül 1,3-ről 2,5 kg-ra nőtt a harci rész. Az indító a mindenféle platformon használható Стрелец (Sztrelec, Íjász, szó szerint: Nyilas), mely, bár a képek jó része azt sugallja, de továbbra sem három rakétát fogad be, hanem csak kettőt. (Két kiváló fotó az előző részben látható az indítóról.)

Az eltelt időszak a nem irányított rakétákat sem hagyta érintetlenül. 2018-as hír, hogy Sz-13DF néven modernizálták a nagyobbik típus Sz-13D változatát, mégpedig a friss, szíriai tapasztalatok alapján. Az új hajtómű mellett egy, akár 1 méter beton áttörésére alkalmas orr-részt kap a DF, ami mögött érkezik, és már a támadott építmény belterében robban egy termobárikus harci rész.

A H-25ML rakétát, úgy látszik, végre integrálták a Ka-52-esen, de 2011-ben, azaz mióta hivatalosan is rendszerben áll a típus, nem használják. Hasonlóan, ugyanekkorra teszik egyes források, hogy a gépágyú mozgathatóságát kiiktatták, és mostmár csak fixen tüzelhet. Minden esetre szolgálatban lévő Aligátorról nincs fénykép H-25ML, ne adj isten R-73 rakétával…

ellotte.jpg

(forrás)

Azért voltak problémák a sorozatban készülő Ka-52-esekkel. Az egyik leglátványosabb, hogy bizonyítottan legalább egyszer (lásd fent), de állítólag több más alkalommal is ellőtte a gépágyú a helikopter orrát. Talán ezzel is összefügg, hogy kiiktatták a 2A42 mozgathatóságát még 2011 körül, bár egyes információk szerint új típusú lőszert teszteltek, és ez volt az incidensek oka. Valóban létezik egy 3UBR8 jelzésű, űrméret alatti, könnyebb, nagyobb kezdősebességű, újabb típusú lőszer a gépágyúhoz, mely keményfém anyagú, robbanótöltet nélküli. Minden esetre, az Egyiptomnak szállított Ka-52-eseket már egy távtartóval szerelik, mely a törzs és az ágyú közé kerül, és megakadályozza a cső túlzott kilengését. Ez a lenti képen, a csőszájfék mögött közvetlenül látható, fekete elem, már a fémes, hőhatástól védő rész mögött, a sárga alapon

festetlen.jpg

(forrás)

A meglévő és megrendelt Ka-52-esek pontos számát illetően, természetesen, ahány forrás, annyi adat. Az Aligátorból 2018 végén 131 repült, ebből 8 Torzsokban, a többi pedig harci alakulatoknál, Csernyigovka, Korenovszk, Osztrov és Habarovszk bázisain állt a légierő használatában. Az összes érvényes megrendelés 140-160 körül van, de 2027-ig állítólag 260-ra kívánják növelni az állományt.

 

Folytatás ITT. A források az utolsó részben lesznek felsorolva.

16 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://modernwartech.blog.hu/api/trackback/id/tr2514573372

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GLiSKARD 2019.02.02. 08:16:27

Köszi a munkád! Várós a folytatás.

Maga Lenin 2019.02.02. 14:47:30

@Burgermeister: Na mostmár, hogy a hiányzó képet linkeltem, 10/10 :)

@GLiSKARD: Köszi. 2 hét :)

Harrdder 2019.02.02. 16:07:50

Szép hosszú írás, alapos munka volt!
A K-37-essel kapcsolatban találtál valahol bármilyen fotót, videót a tesztelésről?
Nekem eddig nem sikerült. Az egyetlen kézzelfogható egy fotó volt, Mi-4-esről, a 70-es években. Kísérleti katapultálás első fázisa , a rotorlapátok épp lerobbannak, és elszállnak. Írott sajtó, neten nem láttam ilyent.

Maga Lenin 2019.02.02. 16:16:36

@Harrdder: Videó: dai.ly/x34jtt4
A képre: mint a felirat is mondja, ez a Mi-28 célzórendszerét tesztelő Mi-24 orra.

gigabursch 2019.02.03. 10:07:30

A félrehajtott orrú kép alapján nem is aligátor, hanem szitakötő vagy inkább acsa.

Az a két hátsó kukucska, még az a festés... Berogyás...
Mint valami mesebeli sárkánygyíkocska vagy kaméleon. Éppenséggel csak egy kicsit kell a festő dizájnereknek odatenni magukat.

gigabursch 2019.02.03. 14:56:10

@gigabursch: sőt! A vízszintes vezérsíkok megfelelő kitérítésével még a denevér is megvan.

Visszatérve a cikkre:
Ennyire kevésbôl ennyire sokat kihozni...
Nagyon durva.

S mint mindenki más: én is várom a folytatást.

harcihelikopter 2019.02.03. 16:10:54

Gratulálunk az újabb nagyszerű bejegyzéshez! Annyi megjegyzésünk lenne, hogy a "észlelő szenzor feletti, kis késantenna az L-150 része, és talán a középen lévő, piros színű is. " a középen lévő kis piros színű az SZRO-1P Parol legújabb verziójú orosz IFF antennája lehet, és ugyanilyen van a farok alatt. (Ez a legújabb verziója a hazánkban is alkalmazott 12 kódos SZRO-2M Khromnak) S látszik, hogy a korai Ka-50-eseken még a csúcsos verzió van.

Maga Lenin 2019.02.03. 22:54:53

@harcihelikopter: Köszi! És az észrevételt is. Módosítottam is a képaláírást. Igazából én is erre gyanakodtam, aztán jobb meggyőződésem ellenére mégis azt írtam, amit...

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2019.02.05. 01:24:01

@Maga Lenin: "kollega"8 részes írásánál már csak az írása tárgya született nehezebben. :-( Minden tiszeteletem a szerzőnek! Ami "Kamovék" kínlódását illeti előttük is le a kalappal.

Van egy rossz hírem. Mutatom.

abandonedandurbex.tumblr.com/image/176374648715

Jön egy "okostojás" és egy tollvonással évtizedek fejlesztése kerülhet a roncstelepre. :-( Ismerős mintázat idehaza is. :-( Befejezésül egy Off, de könnyed találós kérdés. :-) Biztos hogy off? :-(

uploads.disquscdn.com/images/faebc6f9d35a3975ed6b6fc022f3f22e97c0e4c1242e7b0c9fc9ebcdfdeed3bd.jpg

gigabursch 2019.02.05. 07:51:40

@gigabursch:
Mármint ennyire kevés fejlesztési pénzből, erőforrásból.

Bocs, ha valaki félreértette.

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2019.02.10. 11:40:34

Ahogy nézem az orosz export bőven több mint 3/4-e nyersanyag. Az export legkisebb tétele a fegyver export, ami o,1%. Alsó link 3. ábrája. Ennek a o,1%-nak lehet szintén sacc. o,1%-a Kamovék gazdasági teljesítménye (nem keverendő az exporttal). Szóval lehetnek ilyen technológiára képes szigetek Oroszországban, de hogy elszigeteltek ezek a szigetek az a posztból is kiderült.

index.hu/gazdasag/2018/12/03/oroszorszag_orosz_gazdasag_putyin_szankciok_stagnalas_olajar/

Amin főleg meglepődtem, hogy ezzel a fegyverexporttal a világ 2. legnagyobb (hagyományos) fegyver exportőrei.

index.hu/kulfold/fegyverek/

Lazarbibi 2019.02.11. 20:59:53

@Maga Lenin: Szia!
Írtam mailt a blogon keresztül, de szerintem nem kaptad meg :-(

Maga Lenin 2019.02.11. 23:14:35

@Lazarbibi: szia, hát meg szoktam kapni... Próbáld még egyszer: magalenin@citromail.hu