Összenő, ami összetartozik

2016. november 10. 13:11 - Maga Lenin

A tegnapi napon - a blog.hu support hathatós közreműködésével - megtörtént a korábbi posztjaim átemelése a nevezetes techstory blogról. Legnagyobb sajnálatomra ez nem járt együtt a kommentek átkerülésével, így sajnos, Kedves Olvasók, a Ti hozzájárulásotok maradt az eredeti posztok alatt, a korábbi helyen.

Bár erről a maga idejében már meg szerettem volna emlékezni, de még jóval korábban történt, hogy itt, a modernwartech-en az első poszt elérte az 1000. megnyitást. A B-36 ismertető bővített verziójának 1. része volt ez a poszt, még augusztus 31-én. Ez különösen örömömre szolgált, hiszen akkor a teljes modernwartech egyetlen létezésre utaló jele (a google keresőn kívül persze) a techstory-n walter által megjelentetett, figyelemfelhívó poszt volt.

b-36-and-b-58.jpg

Régi és új egy helyen! :) (a kép forrása: link)

A feliratkozott követőktől a tegnapi kommentet követően ismét elnézést kérek az átmásolással járó kellemetlenségekért, legjobb tudásom szerint csak így volt megoldható a dolog. De ilyen, nagyléptékű ("motorháztető alatti") változtatás nyilván már nem várható.

Ami a techstory-t illeti, sajnos nem tudok semmilyen infóval szolgálni Nektek, hogy mi lesz vele, mivel én magam sem rendelkezek infókkal ebben a kérdésben. Persze, gondolom Többetekkel együtt, én is reménykedem, hogy walter egyszer csak visszatér! Én is épp a blogot illető bizonytalanság miatt egyesítettem itt a korábbi, ott megjelent posztjaimat.

Ha a nyáron történtekhez hasonló kellemetlenségek nem fognak hátráltatni, nagyjából havi egy posztot ígérhetek.

Végezetül pedig már csak további jó olvasást kívánhatok!

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://modernwartech.blog.hu/api/trackback/id/tr4611947271

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lazarbibi 2016.11.10. 16:37:54

Néztem egy nagyot, felül a kis harangnál 90 új poszt? Ki volt ilyen termelékeny :-)

Csm001 2016.11.10. 19:06:36

Like és max respect... vtol sorozat hatalmas, gyt idevágó cikkei wow, talán a hajó-sub vonal hiányzik kicsit...

Maga Lenin 2016.11.10. 22:06:34

@Lazarbibi: Hát nem tudtam, hogy ez lesz. Nem szándékoztam spam módba kapcsolni :)

@Csm001: Örülök, hogy tetszett a sorozat. Eredetileg 3 részre terveztem :)
Most az átmásolt posztokban van Iowa meg Kirov is, az elég hajós! :) Tervben van tengeralattjáró is, de azt már megtanultam, hogy nem jó ötlet posztot ígérni. Akármennyire is szeretne ezt-azt írni az ember, nyugtával kell dicsérni a napot/posztokat.