A Projekt 1144 Orlan/Kirov osztályú, nehéz nukleáris irányított rakétás cirkálók, 3. rész

2015. szeptember 07. 23:25 - Maga Lenin

A Projekt 1144-esekről szóló sorozat záró utolsó előtti részében először a kisebb csiszolgatások miatt már nem végig megjelenő, az előző rész végéről ide áthelyezett néhány bekezdés jön - amik idő közben jól meg lettek hosszabbítva. Majd a tervezett fejezetek következnek egy része: a négy hajó története és rendszereik összevetése, valamint a megkezdett modernizálás bemutatása olvasható. (Az előző rész itt.)

nyito3.jpg 

Az AK-100, illetve az AK-130 ágyúkhoz majdnem egyforma radarok tartoznak: előbbihez az MR-145, utóbbihoz az MR-184 (Kite Screech A és B). Ezek a keresést 8-12 GHz közt végzik, a megtalált és kiválasztott cél követést pedig 30 GHz körül. A radar a kilőtt saját gránátokat is nyomon követi a helyesbítéshez, valamint a Kirov két AK-100 lövegét egyidejűleg képes kiszolgálni. A már említett módon, a radarantenna mellett televíziós egység és lézeres távmérő is helyet kapott.

A navigációt az MR-212 Vajgacs (egy orosz településről elnevezve; nyugaton: Palm Frond) radarok három példánya segíti. Ez a 9,4 GHz-en üzemelő típus a kis távolságban lévő felszíni tárgyak észlelését szolgálja, tehát navigációs célú segédeszköz. Másodlagosan természetesen detektálhat hadi célokat is, akár alacsonyan szálló légi eszközöket is.

Az elektronikai zavarás esetére, valamint alternatív célkeresési módszerként központi infravörös és elektrooptikai keresőállomások is helyet kaptak a hajókon. A helyük a Nagy Pétert részletesen bemutató, spanyol nyelvű képen be van jelölve: a Rotan (nyugati kódján: Tin Man) rendszerről van szó.

A cirkálókat az MGK-355 Polinom szonárrendszerrel látták el, ami egy, a hajótest bulbaorrában található, alacsony és közepes frekvenciás egységet és egy, a helikopterleszálló alóli részből kibocsátható vontatott egységet tartalmaz. Ez egy VDS rendszerű eszköz (VDS: Variable Depth Sonar, változtatható merülésű szonár), amit a hajó sebességétől függően 150-200 m közötti mélységben alkalmaznak, közepes frekvenciákon. A hatótáv néhányszor tíz kilométer lehet.

variable_depth_sonar_vds_frunze_b.jpg

A VDS szonár nyitott háza a Frunze tatján (forrás: Norman Polmar: The Naval Institute Guide to the Soviet Navy, 410. o.)

kirov_elolrol_mas.jpg

A Kirov 1980-ban, szemből fotózva, vadonatújan. Az elülső 4R31 Volna radar hátrafelé néz. A Gurzuf és a többi elektronikai harci rendszer antennái megfigyelhetőek az árboc/kémény két oldalán (forrás)

Az előző rész óta fellelt anyagok alapján kisebb módosításra szorult pár leírt jellemző. A Metel indítókonténer leírása (remélem) a valóságnak megfelelő lett, illetve a Kinzsal tűzvezetésének radarrendszere is összetettebb, mint arról szó volt eredetileg (a Podkat radar különálló részegység, lásd a Nagy Péternél).

A Kirovok kiterjedt elektronikai hadviselési eszköztárral bírnak. Az egyetlen 1144-esen 4-4 db Gurzuf-A és -B állomás (MP-150, nyugaton Side Globe) volt a különböző zavarási feladatokra, az L, S, C és X sáv lefedésére. A burkolatok alatt egy-egy pár iránymeghatározásra szolgáló antenna található, egy zajzavarást biztosító adóval együtt, melyek forgathatóak voltak. Ha a két vevő azonos mértékben észlelte a megzavarni kívánt frekvencián az ellenséges jeleket, a forgatás révén megkapható a kisugárzás iránya, és indítható a célzott zavarójel. A 1144.2-eseken már az MP-503 Kantata-M elektronikai hadviselési komplexum egységei találhatók meg. (Az elnevezések: Gurzuf egy krími város, a kantáta pedig a műfaj). További zavaróeszköz a hajók radarral való bemérésének megakadályozására, vagy legalábbis a pontosság lerontására szolgáló MP-152 Ograda (Kerítés). Az ellenséges rádióforgalmazás lehallgatására az MRP-3 Koltso (Gyűrű), míg a radarbesugárzás észlelésére az MP-401S Start-S áll rendelkezésre. A 1144.2-es változatú hajókon már az MP-407 Start-2 szolgál besugárzásjelzőként, és biztosít adatokat többek közt a PK-2 zavarótöltet-vetők számára. Ezek mind 360 fokos lefedettséget biztosító eszközök. A központi barát-ellenség felismerő (IFF) rendszer a Parol (Jelszó) nevet viseli.

A kommunikációra szolgáló eszközök nagyobbik részét a Tajfun-2 (Tájfun) „automatizált kommunikációs komplexum” biztosítja, egyidejűleg számos HF, UHF, CB és VHF csatornán. A haditengerészeti műholdas kommunikációs és navigációs rendszerhez a P-790 Cunami-BM rendszeren át csatlakozhatnak a cirkálók. A navigációt még segíti egy hagyományos rádió-iránymérő is, a Rumb (Égtáj?), valamint egy csillagnavigációs rendszer („астрокорректор”) (lásd a Nagy Pétert bemutató spanyol ábrán).

Mindezeknek a rendszereknek az adatait megkapja a legbelül, védetten elhelyezett harci információs és irányító központ, amelyeket az első hajón Alleja-2M (Sikátor), a többin pedig Leszorub-1144 (Favágó) névvel illetnek.

A nagyszámú, különálló radarrendszer és a szintén nagyrészt független, egyes komplexumokhoz tartozó tűzvezető rendszerek miatt az interferencia minden bizonnyal elég nagy problémát okoz a Kirovok számára. Azonban orosz források hozzáteszik, hogy cserébe egy harci sérülés jó eséllyel nem üti ki az egyetlen felderítő eszközt a hajókon, ellentétben a nagyméretű, fázisvezérelt antennákkal ellátott, amerikai származású hadihajókkal.

fegyverek_ossz_rajza.jpg

A hajó szenzorainak (kivéve az optikai alapúakat) és fegyvereinek összefoglaló ábrája, a fő célpontjaikkal és az elméleti hatótávolságokkal együtt. Balra, az orrtól kezdve mindjárt egy tévesen megnevezett eszköz van jelölve: az RBU-10000 nem helyes, ez az RBU-12000 vagy Udav-1. Tovább haladva felfelé: Sz-300F Fort, P-700 Gránit, majd a Fregat radar hajókra megadott felderítési távolsága, efelett pedig a horizonton túli célmegjelölést biztosító Ka-27 helikopter. Repülőgépek észlelésében a Voszhod 500, a Fregat 400 km-ig hatásos. A Kortik tornyok rakétával és gépágyúkkal 8, illetve kb. 1 km-ig tevékenykedhetnek, a Kinzsal 12-ig (ezúttal célpontként egy rakéta van megadva – a rendszer valóban képes ilyen kisméretű eszközök elhárítására is). Hátul az AK-130 löveg következik, majd az RBU-1000 (torpedóelhárítóként), utána az oldalról indítható Vodopad rakétatorpedók, és visszajutva az orrba, a Polinom szonárrendszer hatótávja van feltüntetve (forrás)

 

A Kirov és a Frunze

Az eredeti, még az amerikai SSBN-ek elhárítását szem előtt tartó koncepció során negyvennél is több, új cirkálóval számoltak. Aztán a fegyverzet bővülésével és a nukleáris meghajtás miatti további költségnövekedéssel egyre csökkent a lehetséges darabszám, valószínűleg 7 db-ra. Ahogy aztán a Szovjetunió gazdasági helyzete a ’80-as évek során egyre katasztrofálisabbá vált, nyilvánvaló lett, hogy még ez a szám sem tartható. A rendszerváltozás előtt öt hajó építését hagyták jóvá, de a többször változtatott nevű ötödik cirkálót már el sem kezdték építeni. Egyébként is, bár a racionalizálás és a gyorsabb építés miatt egy helyre (Balti Hajógyár) összpontosították az építést, így is nagyon hosszú volt a teljes építési idő. Főleg a felszerelési szakasz húzódott el. Ez egyébként már ugyanolyan természetű gond volt, mint amelyet a mai programoknál lehet tapasztalni: a belső rendszerek, főleg az elektronika, nem készül el időben, vagy ha mégis, akkor is nagyon nehéz és körülményes a telepítés, és sok hiba fordul elő. A 1144-eseket az orosz források gyakran a TARKR, néha a TAKR rövidítéssel jelölik, ez az orosz nehéz nukleáris rakétás cirkáló (Тяжелый атомный ракетный крейсер) rövidítésből származik.

fedelek_fent.jpg

Az egyik Kirov a Balti Hajógyárban, építése közben. A radarokból és a többi antennaházból ítélve a hajó elvileg a Jurij Andropov. A Gránitok fedelei felnyitott állapotban vannak, a rekeszek szerelés alatt. A kép egy könyvben található, és előző oldalon lévő, ugyanabból a sorozatból való másik kép aláírása alapján érdekes körülmények között készült. Az akkor még szigorúan titkos létesítményben egy munkás vette filmre a hajót, ami természetesen illegális volt (és talán most is az lenne), és a film kockái közül szerepel több is a könyvben, így ez is. Nagyon lényeges, hogy a Kirovok voltak az első hadihajók, melyek gyakorlatilag VLS, azaz függőleges indítókat alkalmaztak. A korábbi, egy vagy kétkaros indítók (lásd Zif-122) után a Gránit döntött, valamint a légvédelmi rakéták „forgótáras” indítói még átmenetinek tekinthetők a következő, valóban függőleges és a cellánként egyesével indító típusok között (pl. Mk 41) (forrás: Kit & Carolyn Bonner: USS Iowa at war 84. o.)

Az első hajó, mely végül is az egyetlen 1144-es lett, a Kirov nevet kapta. (Több helyen megjegyzik, hogy az elnevezés a második világháborús Kirov cirkáló után történt (annak tiszteletére), nem közvetlenül Szergej Mironovics Kirovról.) Az építés nehézségeit mutatja, hogy bár azt 1974. március 26-án megkezdték, a vízrebocsátás is csak 1977. december 27-én történhetett meg, majd a Szovjet Haditengerészet csak 1980. december 30-án vehette állományba legelső atomhajtású felszíni hadihajóját, természetesen az Északi Flottában. A nyugati megfigyelők által 1981-ben először „élőben” is észlelt hajó a BALCOM-1 fedőnevet kapta a pontosabb azonosításig (BALtic COMbatant, azaz balti hadihajó). A hajó első parancsnoka Alexander Kovalcsuk első osztályú kapitány lett, akinek megengedték, hogy a flotta személyi állományából összeválogathassa a megfelelő embereket, tekintettel a felszíni hajóknál újdonságot jelentő atommeghajtásra. A személyzet hosszasan tanulta a reaktorok kezelését, illetve a mindenkire vonatkozó, fokozottan veszélyes üzem miatti óvintézkedéseket.

Még az építés alatt, amikor a Kirov a Néván állt, egy búvár bukkant fel mellette. Amint ezt Gorskov admirális megtudta, azonnal éles hangon telefonált az akkor önálló parancsnokságot képező Leningrádi Tengerészeti Bázis vezetőjének, Arkagyij Mihajlovszkij admirálisnak: „Miféle búvárok ólálkodnak a Kirov körül? Nem emlékszik tán a Novorosszijszk esetére?” A flotta főparancsnoka arra az esetre utalt, amikor a világháborús zsákmány, a Novorosszijszk néven szolgálatba állított egykori Giulio Cesare csatahajó egy hatalmas robbanás kíséretében léket kapott, és 600 fővel a fedélzetén elsüllyedt Szevasztopolban. Bár a robbanást valószínűleg egy (vagy több), a háborúból ottmaradt német akna okozta, akkoriban elterjedt az a magyarázat is, hogy egy olasz katonai búvár erősített robbanótöltetet a csatahajóra, bosszúból. Minden esetre hamarosan szovjet búvárok vizsgálták át tüzetesen a Kirov alsó részét, védőhálókat vontak a hajó köré, azonnali tűzparancsot adtak az esetleg felbukkanó, újabb búvárok ellen, sőt, még mélységi bombákat is dobtak a hajó köré, persze megfelelő távolságra tőle – biztos, ami biztos.

kirov_1980.jpgA Kirov nagy sebességgel halad 1980-ban (forrás)

A BALCOM-1 feltűnése ritka nagy érdeklődést váltott ki, amint a hajó a Balti-tengerről az északi vizek felé hajózott ki, hogy a Vörös Zászló Renddel Kitüntetett Északi Flotta állományába kerülhessen. A frissen szolgálatba állított hajón persze eleinte sok műszaki probléma adódott, de így is rendre a flotta legjobb hajói között szerepelt az értékelések során.

1983 decemberében a Kirovot a Libanon területén folyó harcok miatt a Földközi-tengerre irányították, hogy ellensúlyozzák vele a térségben lévő amerikai hadihajókat. A visszaemlékezések szerint a cirkálót megpróbálták 500 km-re elkerülni a főbb nyugati egységek, tehát, a szovjetek már tudhatták, hogy elég jól mérte fel az ellenséges hírszerzés a Gránitok hatótávolságát. 1984. május 17-én a hajó Szeveromorszkban, az Északi Flotta fő kikötőjében állt, amikor egy cigarettacsikk miatt felrobbant az egyik lőszerraktár. A detonáció láncreakciószerűen terjedt, és végül a Flotta raktáron lévő légvédelmi rakétáinak fele-harmada megsemmisült. A hajók azonnali kifutási parancsot kaptak, elkerülendő a károkat, de persze ehhez nem volt elegendő vontatóhajó. A Kirovon Kovalcsuk kapitány parancsára aktiválták az ágyúkat (feltehetően mind az AK-100, mind az AK-630 rendszereket), hogy a hajó felé repülő nagyobb roncsokat és lövedékeket lelőve megóvják az új, és veszélyes meghajtású cirkálót.

kirov_es_andropov.jpg

A Kirov jobbra, mellette a Jurij Andropov, azaz a Nagy Péter (183) és az Usakov Admirális (090), 1996-97 telén, Szeveromorszkban. Hátul a Kalinyin, vagyis a Nahimov Admirális (080). Oldalt az egyik radaros részletképnél már szerepelt Otlicsnij romboló (forrás)

A hajó részt vett 1986 októberében a K-219, majd ’89 áprilisában a K-278 szovjet atomtengeralattjárók balesetei utáni műveletekben, de ekkorra már súlyos gondok voltak a hajtóműrendszerével. Ennek részbeni oka volt, hogy a K-278-hoz száguldó hajó nem bírta a terhelést, és károsodott a bal tengely áttétele. A javítás nagyon drága és körülményes volt, mivel csak úgy lehetett elvégezni, hogy a fenék egy részét el kellett távolítani. Ez végül megtörtént, de a próbajáratok egyikén, szintén a bal oldalon az egyik gőzvezeték megsérült, és radioaktív közeg jutott ki a környezetbe. 1990-ben, miután ismét kifuthatott a cirkáló, a Földközi-tengeren megint reaktorbaleset történt vele (primerköri vezeték törése). Ugyan a hibát a helyszínen nagyjából elhárították, de a kikötőbe visszatért Kirov többé már nem hajózott ki, mivel a reaktor(ok legalább egyike) súlyosan károsodott az incidensben. Nyugati vélemények szerint egyébként a csatacirkálókkal az (volt) az egyik fő gondja a szovjet/orosz haditengerészetnek, hogy igazán sehol sem állt rendelkezésükre megfelelő kikötői felszereltség. A hajók üzemanyagát tulajdonképpen sehol sem tudták cserélni, és a leállított reaktorok hűtését ez alatt nem lehetett biztosítani kielégítő módon. Ugyanígy gondot jelentett az áramellátás biztosítása is. A körülmények pedig nem is javultak, hiszen a Szovjetunió összeomlása miatt semmire sem volt pénz. Bár azóta többször felmerült, hogy a közben Usakov Admirálisra átkeresztelt nukleáris cirkálót felújítják és újra szolgálatba állítják, úgy tűnik, erre nem fog sor kerülni, olyan szinten leromlott a hajó állapota. Pár éve még úgy volt, hogy Norvégia 40 millió dollárt is kész fizetni azért, hogy lebontsák a sugárveszélyes hajót, de akkor még a haditengerészet azt válaszolta, hogy inkább az Usakovot is felújítják. 2015 augusztusában azonban a Roszatom elnyerte a tendert a hajó lebontására, így a műveletet a következő év végéig be kell fejeznie. Ez nem lesz könnyű, mert elvileg a hajó reaktorainak magjához a beépítés óta nem nyúltak hozzá, ami több, mint 30 évet jelent!

A Kirov egyébként említés szintjén szerepel többek közt a méltán emlékezetes Vadászat a Vörös Októberre c. filmben. Amikor Jack Ryan a tájékoztatóra menet a liftben megkapja a hírszerzési fotókat, azokról látja, hogy a Szovjetunió felett átrepülő kémműholdak „hőkitörést” regisztráltak számos szovjet hadihajón, köztük a „Kirov, a Kijev, … a Minszk…” fedélzetén is. Ez ugye a Vörös Október előkerítésére indított akció előjele, amihez a hajók kazánjait elkezdték felfűteni (és a reaktor is egyfajta kazán, ugye).

 

frunze_far_east.jpg

A Frunze 1985-ben, útban a Távol-Keletre (forrás)

A második hajó, mely már a 1144.2-es típusszám alatt futott, de igazából még átmeneti felszereltségű volt az első és az utolsó, valóban .2 verziójú egység közt, a Frunze nevet kapta. 1978. július 26-án kezdték meg a cirkáló építését, 1981. május 26-án került vízre, majd, bő 3 évnyi további munkálatok után, ’84. október 31-én került állományba. A hajó a Csendes-óceáni Flottát erősítette a parancsa szerint, ezért a következő év augusztus 21-étől november 22-éig tartó utazást tett Szeveromorszkból Vlagyivosztokba. Az út során a hajó látogatást tett Luandában, Ádenben és több vietnami kikötőben is. A többi hajóval együtt 1992. május 27-én nevezték át, és az új érában a Lazarev Admirális nevet kapta. Első 1144.2-esként a Frunze már a Metel rakétatorpedók nélkül épült, illetve az AK-100/AK-130 cserét is végrehajtották. Készülve a Kinzsal telepítésére, a helikopterleszálló mellett két oldalt kialakítottak 4-4 indítót, de valószínűleg az új fegyverrendszert nem azonnal kapta meg a hajó. Ugyanakkor a tervezett Kortik rendszer még nem állt készen, ezért a Frunze még maradt az AK-630-asoknál. A ’90-es évek krónikus pénzhiánya miatt az addig is valószínűleg nagyrészt használhatatlan állapotban rozsdásodó hajót 1999-ben konzerválták. 2002. december 6-án tűz pusztított a Fokino városa mellett tárolt hajón, tovább rontva a már amúgy is katasztrofális állapotát. 2004-5 között végre kiürítették a reaktorzónákat, ezzel lényegében megpecsételődött a hajó sorsa, bár orosz sajtóhírek gyakran foglalkoztak a megjavításával, modernizálásával és újbóli szolgálatba állításával. 2014-ben ugyan felmerült, hogy a lebontásra visszakerül a cirkáló Szeverodvinszkbe, mégpedig az északi, Oroszország „feletti” útvonalon haladva (vontatva), de (egy külső festés ellenére…) annyira rossz állapotban volt, hogy erről is kénytelenek voltak letenni.

frunze_p-3-mal.jpgA Frunze a Vlagyivosztokba vezető útja során ismét nagy érdeklődést váltott ki. Ezúttal egy P-3B Orion járőrgép húz el a hajó felett. A farokkód alapján ez a gép a VP-17 White Lightnings század állományából való (forrás)

 

A Kalinyin és a Jurij Andropov: továbbra is szolgálatban, jöhet a modernizálás

Harmadikként, a 1144.2-esek közül pedig másodikként a még mindig nem a véglegesnek szánt fegyverrendszerekkel ellátott Kalinyin kezdte meg pályafutását: az építés kezdete 1983. július 21., a vízrebocsátás 1986. április 25-én történt, a cirkáló pedig 1989. április 21-én állt szolgálatba az Északi Flottánál (’88. december 30-tól próbajáratait végezte a Balti-tengeren). A tervgazdaságra jellemző, hogy az adott évi előirányzatot minden áron tartani kellett. Ezért aztán, a 1144-eseknél is, bár a hajók nem voltak egészen készen, a célként kitűzött évben papíron át lettek adva a haditengerészetnek. Nem véletlen, hogy a szovjet időkben befejezett három közül kettő is hivatalosan december legvégén állt szolgálatba. A cirkálón az Osza-MA, jobb képességekkel rendelkező kis hatótávú légvédelmi rendszert telepítették, mivel (valószínűleg) a Kinzsal még mindig nem állt rendelkezésre. 1991-ben a hajó járt a Földközi-tengeren, majd még az évben a flotta legjobb rakétalövészeti mutatójáért kitüntették, de innentől a cirkáló egyre kevesebbet volt a vízen. Ennek oka az általános pénzhiány mellett az is volt, hogy a végóráit élő szovjet ipari bázis gyenge minőségben gyártotta le a reaktorokat is, ezért azok folyamatosan hibákkal küszködtek. A harmadik Kirov megint eléggé különbözött az előző két hajótól, mivel ez már megkapta a Kortik pontvédelmi rendszert, 6 toronnyal (elöl 2, hátul 4), illetve az RBU kilövőket is jelentősen megváltoztatták.

kalinyin_1994.jpgA Kalinyin, immár Nahimov Admirálisként, valamikor 1994 után. A füst alapján a kazánok működnek. A képen a hajó számos elektronikai és fegyverrendszere megfigyelhető (forrás)

nahimov_rohad.jpgItt pedig már Nahimov Admirálisként, de a képen nem a hajó új rejtőszínei okozzák a csíkokat: a Szevmasnál az enyhén szólva is rozsdás, elhanyagolt hajó (forrás)

A közben Nahimov Admirálissá átkeresztelt cirkálót azonban, bár csak sokadik nekifutásra sikerült, de kiterjedt modernizáció alá vetették. Először ugyanis még 2008-2012 közé terveztek egy nagyjavítást és főleg elektronikai korszerűsítést az 1999 óta kikötőben álló cirkálón, de ez meghiúsult. Aztán 2013. június 13-án írták alá a szerződést, melyben a „Szevmas” (Északi Gépgyártó Vállalat, a szeverodvinszki hajóépítő cég) vállalta, hogy nem kevesebb, mint 50 milliárd rubelért modernizálja a hadihajót. (Ez, a rubel árfolyamának utóbbi időben tapasztalható romlása miatt már csak alig több pénz dollárban (730 millió), mint amennyibe az át nem adott Mistral helikopterhordozók (600 millió) közül egy kerül.) Az átalakítást minimum 5 évre tervezték, és a végére a hajónak korszerűbbnek kellene lennie, mint a másik megmaradt Kirovnak, a Nagy Péternek. Ugyanakkor a források meglehetősen eltérnek abban, hogy milyen fegyverzet is kerül a hajóra. Ennek fő oka valószínűleg az, hogy több variációt is kidolgoztak a modernizálásra. Azonban szerepet játszik az is, hogy mikorra készülnek el egyes fegyverrendszerek, és hogy az adott rendszert gyártó cég milyen aktuális befolyással rendelkezik a terméke használatát illetően.

A légvédelmi fegyverzetben az egyik verzió az Sz-300F rendszer helyett a vele rokon Sz-400 (eredetileg Sz-300PMU3) tengerészeti változata, az Sz-400 Triumf (Diadal) telepítése, és a Kortik pontvédelmi rendszer jobb képességű Kortik-M-re cserélése. A Triumf háromféle rakétát vethet be (40N6, 48N6 és 9M96, sorban egyre kisebbek), és a legkiesebb hatótávú, csupán 10-15 km-en bevethető típus olyan kicsi, hogy abból négy fér el egy olyan indítóban, amelyben korábban csak egy rakéta volt. Ez teljesen analóg az amerikai Patriot rendszer PAC-2 és PAC-3 változatainál tapasztaltakkal. Az Sz-400 részlegesen képes rakétavédelmi feladatokat is ellátni. Egy másik verzió szerint viszont az Sz-350E vagy 50R6 Vityaz (Vitéz) néven is említett, kis hatótávú, parancsközlő irányítású légvédelmi rendszer tengerészeti változata, a Redut (Rettenthetetlen) kerül beépítésre. Ennek 9M96 rakétája több, jelentősen eltérő hatótávú változatban áll rendelkezésre. A Redut gyakran Poliment-Redut néven van említve: a Poliment a radarrendszer, ami négy fázisvezérelt antennából áll. A rendszer csak nemrég, jelentős késéssel állhatott szolgálatba más hajókon. A Kinzsal komplexum sorsa sem egyértelmű. Az interneten keringő 1144.3 és 1144.4 tervek alapján (lásd lejjebb) a rendszer megmarad, csak hátsó indítói helyére a Redut cellái kerülnek. Máshol viszont azt találni, hogy helyette a szárazföldi alapváltozat, a Tor sokadik verziójának, a Tor-M2KM-nek az M-Tor néven említett tengerészeti verziója kerül. Az viszont a ma már szabadon elérhető műholdképek alapján biztos, hogy a Kinzsal elöl lévő indítóit kiszerelték a Nahimovból, csakúgy, mint a Gránit kilövőket.

1144_najimov_sevmash_silos_kinzha_granit.jpgA Nahimov Admirális a Google Earth 2015-ös felvételén a Szevmas hajógyár szárazdokkjában. A bejelöltek szerint a Gránit és az elülső Kinzsal indítók kiszerelve (forrás)

leszerelni.jpg

A grafikán a kiépíteni tervezett fegyverzet és elektronika látható, mármint azok, amiket metszeti kép nélkül is jelölni lehet, hiszen a hajó belseje is jelentősen megújul (forrás)

11443-700x457.jpg

A sok helyen fellelhető 1144.3 számú terv a modernizálásra. A sárga-zöld jelölésű UKSzK az Univerzális Hajófedélzeti Indítókomplexum, ami a Kalibr és az Ónix robotgépeket tudja kezelni. Három egység 48, összesen 144 rakétával férhet el. A kék-piros színű indítók a Redut rendszerhez tartoznak, és a hátsó Kinzsal helyeket elfoglalják, de az elsőket nem. Ezen ábra szerint ez a verzió nem tartalmaz más változtatást, azonban bizonyos, hogy a Kortik-M rendszer használatba vétele mellett a radarok és számos elektronikai egység is megújulna (forrás)

Talán ezeknél is fontosabb, hogy a Gránit robotgépeket is lecserélik. Egyes források a P-800 Ónix nevű (exportra: Jahont, vagyis Rubint), újabb típusú hajó elleni robotgépet említik; ez egyébként az indiaiakkal közös projekt, a BrahMos keretében került még további fejlesztésre. A Gránittal szembeni fő előnye a még alacsonyabb támadási magasság és a feleakkora tömeg. Azonban ennél valószínűbb, hogy az UKSzK indítókban csak a Novator 3M54 Kalibr (Kaliber) robotgép-család tagjaival fogják ellátni a Nahimov Admirálist. Ez egy egységesen indítható, de eltérő részegységekkel bíró, vízi, víz alatti, és, ami a legfontosabb, hogy szárazföldi célok ellen is bevethető robotrepülőgép. A hajók elleni változatok némelyike szubszonikus repülés után szuperszonikus végső megközelítésre képes, éles kitérő manőverekkel is nehezítve az elfogását. A Triumf kisebb rakétáival és a Kalibr szintén kisebb méretű verzióival a cirkáló sokkal több fegyvert vihet magával (kb. 4-500 rakéta), miközben kiterjeszti csapásmérő képességét a szárazföldi célpontokra is; ez utóbbi manapság egyre inkább előtérbe kerülő, nagy jelentőségű képesség. A hajó gyakorlatilag teljes elektronikáját (radarok, tűzvezető számítógépek, navigációs és kommunikációs berendezések, stb.) lecserélik, sőt, még a reaktorokat is (OK-650).

yakhont_chart.pngAz Ónix támadási profiljai, berajzolva a végig alacsony és a magas-alacsony megközelítési profil is (120, illetve 300 km hatótáv, utóbbihoz már külső célfelderítés szükséges a Föld görbülete miatt). Hasonló a Gránitok repülési profilja is, de ott egyidejűleg egy robotgép repül magasan, a többi alacsonyan (forrás)

1144_4_sajat_felirattal.jpg

A 1144.4 szám alatt két terv is fellelhető. Az itt látható a valószínűbb, és talán ezt, vagy ennek egy változatát hajtják végre a Nahimovon. A megjelölt (és eddig nem bemutatott) rendszereket lásd a szövegben, a másik, sokkal radikálisabb elképzelést pedig itt (a kép eredetijének forrása)

A 1144.4 tervben a 42S6 Morfej (Morfeusz) nevű, kis hatótávú légvédelmi rendszer a Kortik tornyok rakétáit váltaná ki; az ábrán is látható, hogy az AK-630M tornyok megmaradnának, mint legvégső védelmi vonal. A Morfej fő újítása egy félgömb alakú, aktív elektronikus sugáreltérítésű radar (AESA radar), a 29YA6 (29Я6), amely lehetővé teszi számára, hogy a függőlegesen érkező fenyegetéseket, praktikusan tehát támadó rakétákat is könnyedén érzékelhesse, és mintegy 5 km távolságig és 3,5 km hatómagassággal semlegesítse. Mindez nagyon gyors reakcióidőt jelent. A rendszer tehát nagy vonalakban az amerikai RAM megfelelője. Egyetlen indító 8 rakétát tartalmaz, típusukról nem tudni, de elképzelhető, hogy a Kortik vagy a Kinzsal/Tor rakétái közül valamelyik újabb változatról van szó. A tüzérséget az AK-130-ról az A-190 Univerzal-Puma rendszerre cserélnék. Ez egy 100 mm-es löveget és a hozzá kapcsolódó, legfeljebb 60 km hatótávolságú Puma tűzvezető rendszert (lokátor és tévékamera) jelent. A lövegtorony az orosz hajókon már csökkentett észlelhetőségű kivitelben kerül alkalmazásra. Maga az ágyú a korábbi AK-176 komplexuméval gyakorlatilag azonos, hatótávolsága 20 km, légi célok ellen pedig 15. A kisebb űrmérettől feltehetően az univerzálisabb alkalmazhatóságot várják, valamint, hogy több lőszert helyezhetnek el a hajón, vagy ugyanannyi lőszer több helyet fog hagyni a belső terekből. Ez utóbbi a rajzot tekintve logikusnak tűnik, mivel a lövegtorony mellé kerülnek a Morfej hátsó indítói. A hajó orrából eltűnik az Udav-1, és helyette a két oldalra a Paket-NK (Csomag-NK) rendszer kerül, mely ugyanúgy torpedóelhárításra, illetve szükség esetén tengeralattjárók ellenében vethető be. A Paket-NK négyes indítókat alkalmaz, amelyek lényegében kisméretű, eredetileg légi indítású torpedókat képesek útnak indítani.

Újdonság lenne, talán a Podkat radarok leváltására szolgáló, szintén kis magasságú és kisméretű célokat kereső Furke radar telepítése. Ez egy körbegforgó, de egyébként fázisvezérelt, burkolat alatt lévő antennát alkalmaz. Jó orosz szokás szerint többfélre változatot terveznek, 60-150 km közötti hatótávolságokkal. A Fregat radarnak az M2EM verziója kerülne a hajó legmagasabb pontjára, egyúttal a Voszhod eltűnne.

A Nahimov Admirális modernizálásánál felsorolt eszközök kapcsán meg kell jegyezni, hogy képességeik, tulajdonságaik gyakran nem egyértelműek, zavarosan szerepelnek az interneten talált oldalakon. Ennek egyik oka, hogy exportra is ajánlják az oroszok az adott rendszert, csakhogy az gyakran nagyon eltérő komponenseket tartalmaz. Aztán a külföldi weblapok az eredeti, orosz verzió neve alatt az exportvariánsok adatait közlik. További jelentős tényező, hogy immár sok név egy egész sor, különböző eszközből álló fegyvercsaládot vagy rendszert takar. Megint más rendszerek prototípus állapotban léteznek csak, és képességeiket még nem bizonyították.

 

A ma az Orosz Föderáció Északi Flottájának zászlóshajójaként funkcionáló Nagy Péter pályafutása még Jurij Andropov néven indult, amikor 1986. április 25-én megkezdték az építését. Bár pontosan három év múlva a vízrebocsátás is megtörtént, ismét csak a szocializmus csúfos bukása miatt a legnehezebb rész, a cirkáló belső felszerelése nagyon elhúzódott. Így az 1992-ben szintén átnevezett hajó 1998. április 9-én, tehát majdnem 12 évvel az építés megkezdése után állhatott csak szolgálatba. Kiváltképp érdekes egybeesés, hogy ebben az évben minősítette immár nem aktív hajónak a US Navy a New Jersey-t, az Iowa osztályú csatahajót, így az Orosz Föderációé lett a Föld legnagyobb, nem repülőgép-hordozó típusú hadihajója. De akkorra a Nagy Péter már az egyetlen, használható állapotú csatacirkáló maradt a négy megépített közül. Még az építés alatt, 1996-ban, az egyik teszt során egy nagynyomású gőzvezeték törése a hagyományos kazánoknál megölt két személyt, további három pedig megsebesült.

A nagyon hosszú építési idő lehetővé tette, hogy az osztály negyedik hajója teljesen a 1144.2 verzió eredetileg elképzelt részleteivel valósuljon meg. A másik fő újítás az Sz-300FM volt, amihez az elülső 4R31 radarrendszert a 4R48-as típusúra cserélték (nyugati kódneve: Tomb Stone). Ez egy passzív elektronikus sugáreltérítésű, síkantennás, háromdimenziós radar, ami korszerűnek mondható mai szemmel is. A radar természetesen a szárazföldi 30N6 típus adaptálása a tengeri viszonyokra. A rendszerhez tartozó függőleges indítócellák fele áll rendelkezésre az új rakéták számára, a másik fele a régieké. A fő probléma, hogy így a hajón két, nem kompatibilis, de feladatában egyforma légvédelmi rendszer lett, mivel az F és az FM változatok nem képesek egymást kiszolgálni.

11442_pedro_el_grande_maqueta_af.jpg

A Nagy Péter cirkáló fegyverzete, szenzorjai és csónakjai egy kiváló ábrán. Minden egyenként bejelölve, spanyol megnevezésekkel, de azért fordítás nélkül is érthetően. Ez a jelenlegi konfiguráció. Fontos különbség a Nagy Péter és a többi hajó között, hogy közeli célok keresésére két különálló MR-360 Podkat radar került fel a Voszhod antennája alá. A Fregat radar is egy újabb változat, feltehetően még a cirkáló építési állapotához képest is. (A Fregatnak nagyon sok, eléggé eltérő képességű és kinézetű változata létezik.) Az UK-134-6 egy aktív stabilizátor rendszer. A csillagnavigációs rendszer az Astrocorrector jelzéssel szerepel. A Privod-B az angol magyarázatú rajzokon a Round House nevet viseli, ami alapján ez a hajó TACAN (Tactical Air Navigation) antennáinak rendszere, ami a helikopterek navigációját segíti. /A 1144-esekről talált képek és rajzok közül szerintem ez a legjobb, mert a gépészetet leszámítva mindent megmutat, amit tudni érdemes a hajókról/ (forrás)

A cirkálón az MR-212 Vajgacs-U–Najada navigációs radar (Najada: Hableány) található meg, ez az eredetinek egy korszerűbb változata. Az MR-352 Pozitiv radar ME-1 verziója valószínűleg csak nagyjából a 2000-es évek során került fel a cirkálóra. Ez a radar egyaránt alkalmas lehet a helikopterek leszállását segíteni, másodlagosan pedig akár felszíni célokat is keresni, de fő feladata a Kinzsal komplexum tűzvezető rendszerében részt venni, és ezen át célokat és a rájuk vonatkozó adatokat továbbítani a Kortik tornyok számára. A radar mintegy 110 km hatótávú (ez az adat 1 m2 hatásos visszaverő felületű célra van megadva!), és 50 célt tud követni, közülük számítógépe kiválasztja és rangsorolja a legveszélyesebbeket. Az antenna rögzített dőlésszögű, ezért függőlegesen elektronikus szkennelésű, egyébként gyorsan forog körbe.

A Kortik rendszer M változata került a cirkálóra, amely könnyebb tornyokat és megnövelt hatótávolságú fegyverzetet jelent. A tűzvezető radar is nagyobb hatótávú és pontosságú lett.

Szintén a Nagy Péteren már alkalmazták a PK-2 mellett a PK-10 jelű, korszerűbb változatot is, kétcsövű kilövőkkel, nyolc példányban. Ezek radarokat, infravörös érzékelőket és lézeres rendszereket zavarni képes töltetekkel rendelkeznek, tehát meglehetősen hasonlóak a PK-2-eshez, csak modernebb kivitelről van szó. A harci információs központot valamikor a hajó pályafutása során a Leszorub-44-esről a Tron-11442 (Trón) típusúra cserélték. Ez a szokásos elektronikai-informatikai fejlesztést jelentette.

Szintén valószínű (pláne az említett, Kirovot ért búváros incidens után), hogy a korábbi hajókon is volt katonai búvárokat (szabotőröket), illetve a célba juttató járműveiket detektálni képes szonárrendszer. Ez a Nagy Péteren az MG-757 Anapa-M komplexum. Ez mintegy 300 méter távolságban képes észlelni a nagyon kis hangkibocsátással érkező célokat, de mindez természetesen kizárólag álló hajóról lehetséges (egyébként a hajó saját zajai elnyomnák az ilyen kis külső hangokat).

300fm.jpgA Nagy Péter hídja. A híd tetején középen egy Vajgacs-Najada navigációs radar, közvetlen mögötte pedig a nagyméretű 4R48 radar az Sz-300FM rendszer számára, épp elfordítva. A kép közepétől kissé balra a „karikákból” álló antenna a Rumb iránymérő (forrás)

A későn elkészült Nagy Péter viszont társaival ellentétben sok éves aktív pályafutást tudhat maga mögött, és a tervek szerint a Nahimov Admirális után ezt a cirkálót is felszerelik az említett, jóval korszerűbb eszközökkel és rendszerekkel. A cirkáló első jelentősebb, mindjárt nemzetközileg is ismertté vált ténykedése a 2000 augusztusában tartott, Summer-X hadgyakorlaton való részvétel volt. Augusztus 12-én a K-141 Kurszk (Oscar-II), mely pont a már említett, Gránit robotgépeket hordozó Projekt 949A típusú tengeralattjáró volt, gyakorló torpedókat kellett, hogy indítson a Nagy Péterre. Azonban az indítási előkészületek során, máig is vitát kavaró körülmények közt, a tengeralattjáró két robbanásban megsemmisült. Az oroszok által elfuserált mentés időszakában a Nagy Péter a területet biztosította.

A cirkáló a Csabanyenko Admirális nevű, Projekt 1155.1/Udaloj II osztályú, tengeralattjáró-elhárító rombolóval és néhány kísérőhajóval 2008. szeptember 22-én kelt útra, hogy a hidegháború utáni időszak első, igazán hosszú távú, külföldi kikötőbe irányuló orosz baráti látogatásán és hadgyakorlatán vegyen részt. A fogadó fél a Hugo Chavez vezetése alatt álló Venezuela volt, a gyakorlat fedőneve: VENRUS-2008. Azonban a kötelék először a Földközi-tengerre hajózott, ahová október 7-én lépett be, és előbb Tripoliban, majd Törökországban (Aksaz-Karaagach tengerészeti bázis), végül Toulonban vendégeskedtek a hajók. A Gibraltári-szoroson át november 10-én értek ismét az Atlanti-óceánra, majd következett Venezuela. Út közben is tartottak éles lőgyakorlatokat a Nagy Péteren, persze elsősorban a fedélzeten lévő kisebb fegyverekkel, így 12,7 mm-es nehézgéppuskákkal és RPG-kkel, hiszen a „lőtéri” körülmények (lezárás, kihelyezett célok) nem álltak rendelkezésre a főbb eszközök számára. A kötelék a venezuelaiakkal tartott gyakorlat után szétvált, és a romboló Kubába, a cirkáló pedig a dél-afrikai Fokvárosba hajózott. A cél a még távolabbi Mormugao volt, ahol is az indiai tengerészettel közös Indra-2009 gyakorlathoz készült fel a Nagy Péter. Útban hazafelé, a szomáliai kalózoktól hemzsegő vizeken a cirkáló Ka-27-ese felderített néhány ladikot, majd a helyszínre irányította a hajóját. A kalózcsónakok elsüllyesztése a 25000 tonnás atommeghajtású cirkálóval az „overkill” szó jelentésének egyik legtökéletesebb bemutatása volt. A küldetés 2009. március 10-án ért véget Szeveromorszkban, és ezzel a Nagy Péter teljesítette a szovjet idők óta a leghosszabb utat az orosz hajók közül.

Lövészet orosz módra. Működés közben az AK-130, a Kortik, a PK-2 (látható az általa létrehozott „felhő”), illetve a manuális kezelésű nehézgéppuskák és az RPG-k

np_tripoli.jpgTirpoli előtt, 2008. október 13-án az Északi Flotta zászlóshajója. A piszkossárga antennájú új (4R48) radar az Sz-300FM-hez eléggé különbözik a korábbi, bumfordi Volna (4R31) egységtől (forrás)

A következő, szintén hosszú úton Vlagyivosztok város alapításának 150. évfordulója kapcsán vett részt a cirkáló. A 2010. március 30-án induló hajó június 28-án már a híres orosz kikötőnél, a Csendes-óceáni Flottával hajtott végre feladatokat, miután ismét az Szuezi-csatornán át érte el úticélját. Az odaúton a szíriai Tartusz kikötőjében is vendégeskedett a hajó, míg az Indiai-óceánon a Fekete-tengeri Flotta Moszkva nevű (Projekt 1164 Atlant/Szlava osztály) rakétás cirkálójával hajózott együtt. 2012. július 28-án Putyin elnök a Nahimov Renddel tüntette ki a hajót, ezért az 2013. január 10-étől már az elnök által aznap személyesen kitűzött, a Rend képével díszített hadilobogó alatt hajózik.

A Nagy Péternek a testvérhajó, a Nahimov Admirális tapasztalati alapján, az övével (a tervek szerint egyelőre…) egyező korszerűsítésére valószínűleg 2018-2020 után fog sor kerülni, addig ugyanis biztosan eltart a Nahimov felújítása. Nem túl kedvező előjel, ami az indiai haditengerészet számára átépített Gorskov Admirálissal, a Kijev osztályú repülőgép-hordozóval történt. A Szevmas által teljes repülőfedélzetessé átépítendő hajón végzett munkálatok végül is az eredetileg tervezettnél évekkel később fejeződtek be, és a 800 millió dolláros ár helyett majdnem 2,4 milliárdért tudta csak elvégezni a feladatot az orosz hajóipar. Persze 20-30 évnyi leépülést követően ez nem csoda, de nem is ígér sok jót a Nahimov számára sem. A modernizálási program eleve terhelt a többször változatott elképzelésektől, no meg a gyakran prototípus stádiumban lévő fegyverrendszerek gyerekbetegségeitől.

tablazat.png

A táblázatban a 1144-esek közötti főbb különbségek követhetőek. A fentiek összességében a ’90-es évekbeli állapotot mutathatják. A fő bizonytalanság, hogy általában az szerepel a forrásokban, hogy a Kinzsal csak a Nagy Péteren volt elérhető, mégis, például a Frunzéről már bemutatott fotó mást igazol. Eltérések vannak a források közt tartalék rakéták mennyiségét illetően is, valamint az Sz-300FM rendszer rakétáinak számos változata miatt

A nyitóképen a Kalinyin, 1990 körül (forrás)

A források a következő rész végén lesznek feltüntetve, azaz ITT.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://modernwartech.blog.hu/api/trackback/id/tr8711946149

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.